Állítólag kicsapta a biztosítékot az RTL Klubnál, hogy Benkő show-ban megismert Edit asszony szerepelt a vasárnapi Frizbiben. Mint ismert, korábban felmerült, hogy Horváth Edit saját show-t kaphat a csatornánál, amiben férjet keresne neki az RTL, nos, most már biztos, hogy ebből nem lesz semmi.
Az Edit férjet keres castingja már tavaly lement, de a csatorna hivatalos közlése szerint nem jelentkezett elég "képernyőképes" férjjelölt. Mint Dobsi Adrienn, az RTL KIub sajtófőnöke az origónak elmondta, "kimondható, hogy az Edit férjet keres nem lesz az RTL-en. Sokáig kérdéses volt a műsor sorsa, a végső döntést azonban megkönnyítette Edit TV2-n való szereplése. Nem néztük jó szemmel ugyanis, hogy a szexnagyi arra a csatornára panaszkodik, amelynek köszönheti, hogy egy ország megismerte".
Ezzel szemben a comment:comnak nem hivatalosan már márciusban azt mondták, hogy nem sikerült a bulvárban befuttatni Editet, és ezért nem kaphat saját műsort, tehát azt feltételezzük, hogy a dolog fordítva történhetett. A döntés már megszületett, a hivatalos kommunikációval azonban vártak addig, amíg Benkő exneje hibázik.
A sikertelen casting miatt kapott újra lehetőséget tavasszal Győzike, ám ez a show is megbukott a tizedik évad után, hogy ősszel milyen trashrealityvel indul az RTL Klub, egyelőre nem tudni. Korábban szárnyra kapott egy olyan hír is, hogy Delhusa Gjon fog feleséget keresni, de ezt a csatorna akkor sem, és most sem erősítette meg.
Edit asszonyt mindenesetre nem kell sajnálni, Hajdú Péter ugyanis felajánlotta neki, hogy a Frizbi keres majd neki férjet, a hirdetés pontos paraméterei a videóból ismerhetőek meg.