Nagy divatja van manapság annak, hogy az emberek csak Amerika felé fordulnak, így elfeledkeznek arról, hogy bizony Európában is gyártanak jó sorozatokat. A briteknek nagyrészt a tinisorozatok, így a Misfits vagy a Skins jöttek be eddig, azonban a Paradoxhoz hasonló műsorokkal megmutatják, szorosan tapadnak a jenkik hátsójához. Ki John Luther? Egy közel sem átlagos zsaru, aki Jack Bauer karakterével, House doki rigolyáival és a nagy reformátor elszántságával irtja a bűnözőket. A végeredmény így kellemes egyveleg.

A kezdő képsorokban máris belecsapnak a lecsóba a BBC csatorna felelős szakemberei, az életéért küzdő rosszfiú, valamint a fölé tornyosuló Idris Elba kontrasztja megfizethetetlen. Ahogy üvöltözik, fenyeget és szitkozódik a színész, egyből lejöhet bárkinek, hogy bizony nem csak Amerikában vannak karakteres emberek. A főcím elég melankólikus, de szépen kidolgozott, így előrevetítve, hogy az első felvonásban nem igazán láthatunk epikus robbantásokat, inkább a feszültségen és a kissé életunt stíluson lesz a hangsúlyt.

Ez meg is valósul, a sötét titkot őrző detektív - kissé klisés eszközökkel - kap egy zöldfülű társat maga mellé, és visszatér az otthonába. Ez pedig az iroda lenne, ahol nagy csinnadratta fogadja, hogy aztán belevesse magát munkájába, és múltját maga mögött hagyva óvja az ártatlanokat. A saját eszközeivel persze. Pár snittel ezután megkapjuk az első, gyomorforgató ügyet, a lemészárolt család rejtélyének kibogozása és a kacsacsőrű, a The Prisoner című minisorozatból ismert Ruth Wilson karaktere pedig egyértelműen dob a pilot színvonalán, illetve a kissé leülő pár percbe tol egy kevés kakaót.

A Luther lényege ugyanis nem más, mint a párbeszédekben rejlő feszültség kibontása, amikor a zseniális elmével megáldott Alice Morganre terelődik a gyanú, a két különc összecsap, és szinte látni lehet, ahogy egyik oldalról szállnak a labdák, az ellenfél pedig kegyetlenül le is csapja azokat. Nagyszerűen castingoltak az angolok, ugyanis ez a két karakter meg fogja még nehezíteni egymás életét, mi pedig csupán néha elborzadva, máskor vigyorogva követhetjük figyelemmel a hidegháborút. Persze Johnnak családja is van, asszonykáját pedig egy szakállas ürge vágja gerincre, naponta kétszer.

Ez újabb bonyodalmat vált ki, ennek köszönhetően pedig felszínre kerül Luther valódi énje, aki egy munkamániás bunkernyák, persze a szolgálunk és védünk általa új értelmet nyer. Örülnénk mi, ha ilyen zsaruk kószálnának az utcákon, mert valljuk be, ha felhívjuk a segélyszámot, amíg vér nem folyik, a fakabátok bizony ki nem vonszolják magukat. Látványos jeleneteknek sincs híján a sorozat, azonban ezek nem gigantikus robbanásokban jelennek meg, inkább a kamerakezelések zseniális váltogatásával.

A legmeglepőbb percekben kapunk nagytotál képeket a szereplőkről, így a távolba révedő, esetleg mélán gondolkozó arcok bemutatják, a feszültséget nem csak egy skulóval nyakig felszerelkezett tengerészgyalogos képviselheti. A folytatásban már osztják azért majd az ólmot is, persze az angolokra jellemző 6 részes évad jár csak a Luthernak. Mindenesetre egy, az átlag műsorok közül pozitívan kilógó darabról beszélünk, ami beteg hangvételével és agresszív előadásmódjával mindenképp nézős darabnak számít az egyensorozatok tengerében. Ha értékelni kellene, a 7/10-es pontszám repülne lazán, pár hét múlva az évadkritikát sem ússza meg az 1 órás részekkel operáló széria.