Ha a Mezzo tévét és a Spektrumot is 10 éve nézted utoljára mert azóta túl mainstream, vagy ha visszasírod az Ablak c. műsort, akkor tudd hogy az alábbiakat mi is tudjuk:
1) Nem, ez nem igényes műsor. 2) Igen, itt tart a hazai televiziózás. 3) Igen, erre van igény. 4) Igen, erről kell írni.
Ja, és minden, a poszthoz érdemben hozzá nem szóló, offtopic, nyelvtannáci, gyalázkodó és/vagy személyeskedő kommentet figyelmeztetés nélkül törlünk.
Írjon nekünk!
Olyat látott, hallott, olvasott, kattintott, amit eddig még soha? Van valami kínzó kérdése a sorozatokról, tévéről, médiáról, amire senki nem tud válaszolni? Írja meg nekünk!
Saját fejlesztésű játékunkban tesztelheti a tudását, két fordulóban, és összesen öt percet kell rászánni, megéri.
Az első körben a férfi csapat válaszát kell kitalálni, és figyelem, nem a helyes válasz a kérdés, hanem az, hogy a két férfi mit tippel majd. Ehhez kapaszkodóként megnézhetünk előtte egy videót, amiben felmérhetjük, hogy mennyire okosak, majd kiderül, hogy jól tippeltünk-e.
A női csapat hasonlóan alakul: először végignézzük, ahogyan megvitatják, hogy mekkora egy focilabda sugara (nem lesz benne köszönet), majd azt kell kitalálnunk, hogy vajunk tudják-e a kérdésre a választ. Jó játékot!
Tóth Gabi Sztárban sztár előadásáért mindenki odavolt, még mi is. Szinte csak ömlengve lehet beszélni Tóth Gabi előadásáról, mert valóban teljesen hitelesen hozta és énekelte Kovács Kati Nem leszek a játékszered című, Táncdalfesztivál nyertes dalát. Tóth Gabi még Kovács Kati mozdulatait és hangszínét is teljesen leutánozta, lehet, hogy éppen ez nem tetszett Kovácsnak, mert nem segített a felkészülésben és nem gratulált Tóth Gabinak, sőt még a telefont is lecsapta, amikor megkérdezték, mit szólt az előadáshoz - írja a Bors. Az újság szerint a legtöbb énekes szívesen veszi, ha valamelyik slágerét feldolgozzák a Sztárban sztár stúdiójában. A TV2 hiába szerette volna, nem tudta összehozni a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas művészt a műsor versenyzőjével.
"Nagy nyomás volt rajtam, hiszen nehéz a dal és kevesen merik vállalni, hogy eléneklik Kovács Kati után. Tisztelettel és alázattal fordultam a feladathoz, mert tudtam, hogy történelmi pillanat volt ez a beatkorszak idején" - mondta Tóth Gabi a Borsnak. Ennek ellenére Kovács Katitól semmilyen visszajelzés nem érkezett, nem vette fel a kapcsolatot Tóth Gabival, sőt amikor a Bors felhívta, hogy mit szól a produkcióhoz, csak annyit mondott, hogy nem szeretne nyilatkozni, nem ér rá, majd letette a telefont.
Valószínűsíthető tehát, hogy vagy tényleg nem érdekli az egész, vagy egyszerűen megsértődött, és nem vette jó néven, hogy bárki az ő dalát énekli.
Itt egyébként megnézheti egymás után a két előadást. Természetesen Kovács Kati hangját nem lehet utánozni, de Tóth Gabi tényleg remekül megoldotta a feladatot.
A Gilmore Girls valamilyen érthetetlen okból Szívek szállodája címen ment itthon a köztévén, én például nagyon sokáig azért nem néztem, mert a cím elriasztott. Azóta szerencsére már többször is ledaráltam mind a hét évadot, főleg hogy nemrég a Netflixre is felkerült a sorozat, így aztán az amerikai sajtóban folyamatosan jelennek meg a Gilmore Girls összeállítások, úgyhogy időről időre mostanában is meg-megnézek egy kedvenc részt.
Úgy látszik ezzel mások is így voltak, és elég jó számokat produkálhatott a Netflixnek a Gilmore Girls sugárzás, mert most az a hír járja, hogy Lauren Graham (Lorelai), Alexis Bledel (Rory), Kelly Bishop (Emily Gilmore) és Scott Patterson (Luke) már tárgyalnak a Netflixszel egy lehetséges folytatásról, ami négy darab 90 perces részt jelentene, természetesen Amy Sherman-Palladino készítésében, mert nélküle az egész sorozat nem érne egy fabatkát sem, ő állt a popkulturáls utalásokat elképesztő sebességben felvonultató párbeszédek mögött, amitől annyira lehetett szeretni a Gilmore Girlst.
Sarka Katánál betelt a pohár: azzal vádolják, hogy pénzért árulja testét, harsogja a mai Bors. Hajdú Péter felesége így fakadt ki a Facebookon:
"Eddig nem érdekelt soha, hogy egy külföldi szerverről működtetett kamuoldalon mik jelennek meg, mert egyszerűen annyi ilyen van, hogy nem lattam értelmét annak, hogy felvegyem ezekkel a harcot! Egy volt pornós gazember, létrehozott több portált is, melyekben valódi portálok nevei szerepelnek, egyéb kiegészítéssel. Persze az összes kamuoldal! Viszont az elmúlt napokban többen is megosztottak a Facebookon egy bizonyos titkos listát amin én és a férjem is rajta vagyunk. Természetesen semmi alapja nincs a listának! Velem összefüggésbe sosem lehetett hozni semmi hasonlót. 19 éves korom óta vagyok a férjemmel, van 2 csodaszép gyerekünk, és boldog házasságban élünk. Az pedig, hogy egy mindenki által gyűlölt volt férfipornós mit ír egy ismert újságíró nevét, és az egyik legismertebb bulvárlap nevét ellopva nemcsak arcpirító gyalázat, hanem bűncselekmény is! Meddig lehet ezt büntetlenül elkövetni??! Meddig tűri a jog, hogy külföldi szerverek mögé bújva, mocskos gazemberek soroztos bűncselekményeket kövessenek el?? Bízom benne, hogy hamarosan rács mögé kerül!"
Hazai tévében először mutatkozik be a Broad City című, eredetileg webre készült vígjátéksorozat, ami két New York-i lány kegyetlenül őszinte, viszontagságokkal és örömökkel teli mindennapjait mutatja be.
New Yorkban könnyen elveszik az ember. Fejben biztosan. Ha két tipikusan magának való, ám lökött barátnő nagyvárosi életét nézzük, akkor erről meg is bizonyosodhatunk. A Broad City-ből olyan hiteles és szórakoztató képet kapunk a Nagy Almáról, amit a rózsaszín ködbe burkolt Szex és New York vagy Lena Dunham egocentrikus Csajok című sorozata meg sem közelít. A websorozatból lett tévéműsor komoly kritikai sikereket ért el nemzetközi szinten, így Ilana és Abbi kínosan vicces hétköznapi vergődésében senkinek nem kell majd csalódnia. Nehéz bármit is mondani, legyen elég annyi, hogy ezek a csajok nem szégyellnek egy hajléktalantól pénzt váltani.
A Broad City mellé jön a Brickleberry harmadik, záróévada is. A Broad City október 28-tól, Brickleberry 3. évad pedig október 20-tól látható a Comedy Central műsorán.
Nem értem, esküszöm, valaki magyarázza meg, mert hülyén halok meg (lehet amúgy is, de mindegy): Mi a fenéért kellet kikockázni a szerencsétlen hattyú seggét a reggeli Tényekben? Szaros volt? Vagy mi?
2015. október 24-én, szombaton elindul a Digi harmadik HD-sportcsatornája, a Digi Sport 3. Az új adó indulásával még több Európa-liga, angol, olasz és francia bajnoki mérkőzést láthatunk majd, illetve azok, akik Digi előfizetők, ugye, mert a csatornákat a UPC és a Telekom csomagjaiban hiába keressük. A cég sajtóközleménye szerint
A harmadik csatorna lehetővé teszi, hogy a jelenleginél több élő sportesemény kerüljön képernyőre. Ami pedig a kínálatot illeti, a wimbledoni tenisztornán, az ATP világbajnokságon és az úszó világkupákon kívül továbbra is a DIGI Sporton láthatják a brazil, az argentin, a belga és a skót labdarúgó bajnokság mérkőzéseit, a kosárlabda Euroligát, a ZF-Eger férfi vízilabdacsapatának Bajnokok Ligája mérkőzéseit, illetve a MotoGP futamok mellett a hamarosan induló Formula-E sorozat versenyhétvégéit is.
A Megasztár negyedik szériájának győztese most éppen a The Voice című tehetségkutatóban vitézkedik, és a magyar idő szerint kedd hajnalban befejeződött párbajkört is túlélte, mit túlélte, simán továbbjutott. Egy Cassandra Robertson nevű nővel közösen énekelték a Nobody Knows it But Me című nótát, és mindketten nagyot énekeltek, bár az én ízlésemnek kicsit sok volt a hajlítgatás benne, de legyen ez az én bajom.
A zsűritagok közül Blake Shelton, a country egyik helyi királya, aki nálunk persze tök ismeretlen előadó (viszont ettől még nagyszerű zenész, és a legjobb zsűritag ebben a műsorban), azt mondta Király Viktor hangjáról, hogy hihetetlenül jó, teljesítménye egyenletes. Pharrell Williams nem hitte volna, hogy egy magyar énekes ilyenre képes, de hát ettől jó a The Voice, hogy ilyen énekeseket is felfedez. Neki Cassandra hangja egyébként jobban bejött. Gwen Stefani nem foglalt állást, de Király Viktornak szerinte is elképesztő hangja van, és már az, hogy Cassandrával fel tudta venni a versenyt, magában is nagy teljesítménynek számít.
Mindig igyekszünk figyelemmel kísérni a közmédia saját zenés műsor próbálkozását, A Dalt, aminek ugye annyi a lényege, hogy Rákay Philip, Csiszár Jenő és a szakmai grémium eldönti, hogy szerintük milyen dallal ildomos indulni egy olyan komoly zenei eseményen, mint az Eurovíziós Dalfesztivál. Így nem véletlen, hogy egész komoly feltételeket szabnak az induláshoz, amiket végigfutva néhol szomorú, néhol meg kifejezetten szórakoztató dolgokra lehet bukkanni.
A PTC nevű gittegylet szerint az American Horror Story idei évada minden idők legkárosabb kontentje a gyermekekre nézve, írja a Hollywood Reporter. Jó, Ryan Murphy sorozatában van minden, csaj-csaj, csaj-pasi, pasi-pasi, csaj-csaj-pasi és pasi-pasi-csaj-csaj szex is, meg sok vér és erőszak. Ja, és mielőtt elfelejteném, az egyik pasit egy hegyes, felcsatolható dildóval úgy meginzultálják análisan, hogy belehal, Lady Gaga melleit pedig nem fedi semmi, csak két nagy bimbótapasz, szóval kurvára nem gyerekeknek való tartalom, DE nem is annak szánják.
A PTC amiatt háborog, hogy szerintük ez a tartalom nem való kábelre, csak ha fizetős a csatorna (pl. HBO) az viszont, hogy egy reklámokból élő adó ilyen "mocskot" vetít, az minden határon túlmegy, és ezért felszólítják a hirdetőket, hogy lesznek szívesek nem hirdetni a műsorban, köszönik szépen. Kicsivel kevésbé rágtak be Murphy másik sorozatára, a Scream Queensre, ami a Fox adón megy este 8-kor 14-es karikával, pedig fejek hullanak benne és sok szó esik nekrofiliáról is - a McDonalds támogatásával. Még több mocskság az ugrás után.
Az RTL II őszének egyik legérthetetlenebb húzása a Partyzánok című, rémes reality futtatása volt (a másik meg a Butiquehotel.hu léte). A Vacsoracsatával kevert énekelgetés nem is nagyon érdekelte a nézőket, így a csatorna szépen elpakolta a főműsorból, és este 8 helyett délután 4-től látható mostantól. A helyére Showder Klub-ismétlések jönnek, majd novembertől A Konyhafõnök Junior. (via Sorozatwiki)
Csöcsökről, kockahasról, berúgásról, kúrásról és üvöltözésről. A harmadik évadát taposó formátum lényege, hogy pár szingli csajt és pasit elvisznek valami egzotikus helyre, ott hagyják őket összemelegedni, majd bedobálják közéjük az exeket, akik általában bosszúálló hisztérikák vagy erőszakos gyökerek, és ebből lesz műsor. Az ugrás után a sajtóanyagból idézünk és mutogatunk még képeket. A reality harmadik évadát kedd esténként 22:00-kor az MTV-n lehet követni.
A Fargo első évadát mindenhol ünnepléssel fogadták, úgyhogy érthető módon nagyon vártuk a második évadot, még akkor is, ha tudni lehetett, hogy nem sok köze lesz az előzményekhez, se szereplőkben, se történetben. Igen, pont úgy, mint a True Detective második évadában, amit én bírtam ugyan, de azért mondhatjuk, hogy nem nőtt fel a hatalmas elvárásokat támasztó elődjéhez. Nem úgy a Fargo! Én az első évadot is szerettem, sötét volt, durva, erőszakos és lehangoló, de volt valami olyan érzésem, mintha valami hiányzott belőle. Sokak szerint az volt a gond vele, hogy túlságosan párhuzamos akart maradni a 96-os Coen-filmmel, túl sokat merített a szerencsétlen kétbalkezes főhős és a rendes, jóravaló rendőrnő figurájából. Azt már lehetett tudni, hogy a második évadban azt az ügyet fogják bemutatni, ami említés szintjén már előjött: a szimpatikus rendőrnő apjának egy szörnyű múltbéli nyomozását. Így noha egy teljesen új történetet kapunk, két szereplőt már biztosan ismerünk korábbról, Lou-t és lányát, Mollyt. A hajtás után szpoilerrekkel az első részről.
Amikor a SyFy elindította a Defiance című sorozatot 2013-ban, egy nagy halom pénzt költöttek rá első körben.
100 milliót.
A SyFy anyacége, az NBCUniversal nem az a cég, ahol az ekkora összegeket csak úgy hajigálják ki az ablakon (nem mintha lenne bármilyen cég, ahol szarnak 100 millióra), és gondosan felmérték hogy a tévésorozat + online játék, melyek egymás történetszálait befolyásolják, mennyit hozhat be hosszú távon, ha a kreatív része rendesen meg van csinálva a dolognak. A tévés szekciót Kevin Murphyre bízták, aki meg Grant Bowler és Julie Benz tehetségére bazírozott, és jól tette, mert a Defiance a BSG óta a SyFy legjobb sorozatának bizonyult. A nézettség az első két évadban még rendben is volt (kétmilliós átlag), de a harmadikra megcsappant az érdeklődés, az 1,12 milliós átlag pedig veszélyesen alacsony volt - a SyFy szerint.
Van olyan adás, amivel egyszerűen minden klappol. Az énekesek pár kivétellel mind az átlag felett teljesítettek, Tóth Gabi pedig az eddigi három évad messze legjobb teljesítményét nyújtotta. Ezen az sem rontott, hogy Majka álló farkakkal viccelt, Havas kissé sután udvarolt Wolf Katinak aki vagy nem vette a lapot, vagy csak leszarta a közeledést, nem is tudom, melyik lenne a jobb eset. Most Csobot Adélnak jutott az a feladat, hogy a szponzorlaptopot tabletté alakítsa látványos mozdulattal, szép volt, tényleg. Csonka kapott egy csókot Majkától, Tillára valami megmagyarázhatatlant adtak, Havas meg most volt messze a leggyökerebb, majd kap az unokától otthon.