Kathleen Gati, azaz Gáti Kati már több amerikai sorozatban is feltűnt, szerepelt a Született feleségekben, az Arrow pilotjában, a Weeds-ben, az Alphasban, meg még kismillió másban is (itt a teljes, lenyűgöző lista), 2012 óta pedig a General Hospital című szappanopera állandó szereplője. Most viszont nem abban a sorozatban, hanem a Fear The Walking Dead mellé készített, 16, egyperces epizódból álló websorozatban, a Flight 462-ben figyeltünk fel rá, ahol morcos légikisasszonyt alakít. A sorozat egy Los Angeles felé tartó gépen játszódik, amin majd páran bezombulnak, és jön a sikoltozás meg emberevés, de egy szereplő túléli a kalandot, és a Fear The Walking Dead stábjához csatlakozik állandó szereplőként. Gatinak nem sok esélye van erre, de drukkolunk neki.
Gwen Stefani az élő adásba rabolta Király Viktort
2015. október 27. 05:07 sixx 106 komment
Ahogy azt sejteni lehetett, és meg is jósoltuk: Király Viktor a The Voice legutóbbi párbajadásában alulmaradt csapattársa, Jordan Smith-szel szemben, Adam Levine mester inkább a fiatalabb srácot vitte magával a jövő héten élő adássorozatba.
Van ám itt még valami.
A The Voice szabályrendszerében ugyanis létezik egy Steal, azaz rablás opció, amivel minden mester élhet a műsor bizonyos pontjain, és Gwen Stefani, a No Doubt zenekar énekesnője ezúttal Király Viktor esetében gondolta úgy, hogy érdemes a piros gombra csapnia. Király ezzel átkerült a szőke nő csapatába, és az ő irányítása alatt folytatja majd az amerikai kalandot.

A szegmens egyébként a műsor csúcspontja volt, mármint szerkesztés szempontjából, hiszen ezzel zárták a The Voice tegnap esti adását, azaz Király Viktor és Jordan Smith párbaját az amerikai műsorkészítők is a legfontosabbnak tartották. A műsorban ezen a héten a most (vagyis a felvételek idején) éppen vörös, göndör parókát viselő Rihanna vendégeskedett, aki Király Viktor hangjára azt mondta, hogy nagyon tetszik neki, majd adott pár hasznos tanácsot az énekesnek, és meg is ölelte.
A párbaj után minden mester elismerően nyilatkozott Király Viktor teljesítményéről, és megjegyezték, hogy ha nem Jordan Smith ellen lépett volna ringbe, akkor a döntés egyértelmű lenne. Blake Shelton azt mondta, hogy tudta ő, hogy a magyar énekes jó, de, arra nem számított, hogy ilyen jó. Gwen Stefani saját bevallása szerint ez első perctől fogva nagy rajongója Királynak, és amikor Adam Levine kimondta a verdiktet, miszerint Jordant visz tovább, habozás nélkül lecsapott Királyra. (Nem véletlenül emlegette tehát annyit Király Viktor Gwen Stefani nevét a hazai sajtóban.)
Folytatás jövő héten, meglátjuk meddig jut el Király Viktor karrierje második tehetségkutatójában - az elsőt ugye megnyerte.
Korábban azt írtam, hogy szerintem eddig, a párbajkörig tart majd Király Viktornak a műsor, hiszen nem láttam benne annyit, hogy az évad végső nyertese lehessen. Ez egyébként még most is így van, szerintem a hangja nem annyira különleges és egyedi, hogy a végső győzelemre predesztinálja, de egy körrel így is tovább ment, mint sejtettem, szóval hamut hintek fejemre, mert tévedtem.
Január 1-jén kerül tévébe a Sherlock karácsonyi különkiadása
2015. október 26. 15:32 sixx 5 komment
A 90 perces különkiadás a The Abominable Bride címet kapta, és semmi kapcsolódási pontja nincsen a 3. vagy a soron következő 4. évad történéseihez. A negyedik évad forgatása valamikor tavasszal kezdődik, 2016 vége, 2017 eleje előtt ne várjunk újabb epizódokat. Mindez annak köszönhető, hogy a két főszereplő, Benedict Cumberbatch és Martin Freeman karrierje nagyon beindult az utóbbi 3 évben, és annyi filmszerepük van, hogy nem nagyon tudnak időt szakítani a sorozatra, amit viszont nélkülük, más színészekkel, értelemszerűen nem forgat le a BBC.
Tessék, ilyen fasza lesz az Ash Vs. Evil Dead tévésorozat első 3 és fél perce!
2015. október 26. 13:59 -Szűcs Gyula- Szólj hozzá!
Valószínűleg ez az a sorozat, amit senkinek sem kell bemutatni, mivel már minden horrorrajongó várja, milyen lesz Bruce Campbell legújabb láncfűrészkezes dilije! Premier: Halloween éjjelén, október 31-én!
Napi kötelező Trónok harca-posztunk
Winter is coming...
2015. október 26. 13:31 -Szűcs Gyula- 2 komment
Crossing Lines - Határtalanul: a páneurópai bűnüldözés még mindig nem az igazi
2015. október 26. 13:07 sixx 2 komment

Kezdjük azzal, hogy kifejezetten örülök annak, hogy van egy olyan sorozat, ami nemcsak a német, angol vagy skandináv bűnözőkkel foglalkozik, hanem (papíron) a román lomisokkal és szlovák kokaindílerekkel is, és amiben a történetszálak olyan flottul állnak össze minden évadban, hogy nincs tán olyan EU-ország a magyaron kívül, amibe ne látogatnának el, legalábbis képben, mert a külső felvételek és a stáb állandó utaztatása igen hamar felemésztené az amerikai sorozatokhoz képest amúgy is szegényes büdzsét.
A Limitless összehozta a Dexter nagy párosát
2015. október 26. 10:56 glaurung24 Szólj hozzá!
Meg a feledhető Manhattan Love Storyét is. A CBS filmremake-újoncának ötödik részében láthattuk, hogy Jennifer Carpenter és Desmond Harrington a Dexter után újra egy párt játszanak, ami persze csak arra volt jó, hogy újra előjöjjön az emberben, mennyire jó is volt a Dexter még az elején (a végét inkább hagyjuk...).

Két résszel korábban meg egy MLS-utánérzés volt, amikor Jake McDorman összefutott a metróban a régi csajával, Annaleigh Tiptonnal, akit ugye a tavalyi romkomban próbált elcsábítani. A dologban persze az a csavar, hogy ők ketten az életben is együtt vannak, úgyhogy lehet, hogy bárhova megy ezután McDorman, viszi magával Tiptont is.

Megint Gáspár Laci mentette meg a Sztárban sztárt
2015. október 26. 10:07 sixx 54 komment

Ha a múlt heti adás az volt, amiben nagyjából minden stimmelt, akkor az e heti meg az, amiben két, na jó, három produkciótól eltekintve nem nagyon jött össze a dolog. A Wolf Kati köré felépített produkció valóban szuggesztív volt, de az átlényegülésből az énekesnő pont nem mutatott be semmit - viszont megismerhettünk egy nagyszerű, 13 éves táncoslányt. Peter Sramek Laár Andrása vagy Tóth Gabi Lovasija sem volt egy nagy durranás, sem hangban, sem külsőben nem stimmelt a dolog, de Baby Gabyhoz vagy az SP helyett sötétbarna hajú Justin Biebernek fazonírozott Csobot Adélhoz képest még istenesek voltak (ezt nem szóviccnek szántam, elnézést), és nem, nem fogok beszélni Varga Győző James Brown-előadásáról. Akin én nagyon sokat röhögtem, az Rácz Gergő volt, és a Szex vajon mi? című pompás sláger, amit olyan Zoolander-fejjel adott elő, hogy vinnyogtam a röhögéstől. Minden más a hajtás után, képregényben.
Botrány! Árpa nem aludt Friderikusznál!
"Sértődötten kivonult az Összezárva forgatásáról!" - Lapszemle
2015. október 26. 09:00 -Szűcs Gyula- 69 komment
Sértődötten kivonult Fridi műsorából Árpa Attila - harsogja a nyomtatott hétfői Bors, és naná, hogy a mai Blikk címlapján is ott virít, hogy Árpa nem bírta ki összezárva Friderikusszal, félbeszakadt a forgatás!

A Borsnak egy bennfentes Tv2-dolgozó így mesélte el a történteket:
"Árpa végig nagyon elutasító volt. Rendkívül sok mindenre azt válaszolta, hogy erről nem akar beszélni. Nem volt együttműködő, nem volt partner a történetben. Az is kritikus pillanat volt, amikor az Argo 2-ről kezdtek beszélgetni. Kicsit olyan volt, mintha Árpa a filmjét ment volna be hirdetni, Fridi viszont erre nem volt vevő, őt nyilván a vendég magánélete érdekelte. Egyre fagyosabbá vált köztük a levegő, végül Sándor jelezte, hogy ennek így semmi értelme, jobb lenne abbahagyni. Akkor Árpa fogta magát és sértődötten elment! Mindössze tíz órát töltöttek kettesben, egy helyiségben, és már vége is lett a felvételnek. (...) Attila filmkészítőként pontosan tudja, hogy ez a tíz óra is nagyon sok pénzbe került, és sok ember munkája ment a kukába. Igazából azt nem értem, minek ment be, ha ennyire nem akarta az egészet, nagyon jól tudta, mit vállal a forgatással.Arról nem beszélve, hogy ez valószínűleg szerződésszegés is, hiszen Árpa aláírt egy papírt, mielőtt beköltözött."
Ugyanez a Blikkben így jött le:
"A producer, Hajdú Péter egyetlen szót sem volt hajlandó elárulni, mert mint elmondta, a dolog úgy áll: egyáltalán nem biztos, hogy a nézők látni fogják az Árpa Attilával felvett adást. Szerencsére az egyik stábtag szívesen kipakolt: Fridi és Árpa között olyan feszült volt a hangulat, hogy fogadásokat kötöttünk, mikor pattan fel egyik vagy másik, és hagyja ott a fenébe az egészet. Árpa kiakasztotta Friderikuszt, amikor elkezdte Vitrayval egy lapon emlegetni. Aztán cinikusan még rá is kérdezett, hogy ki lehet-e ejteni Vitray nevét abban a stúdióban, ahol ő tartózkodik. Árpa Attila mindenre egyszavas, nyegle válaszokat adott."
Megkerestük az ügyben Árpa Attilát is, aki így kommentálta a hírt, miszerint sértődötten kivonult az Összezárva forgatásáról:
"Azért ez így elég drámainak hangzik. Nem az történt, amit a bulvárújságok írtak, hogy én kisétáltam csak úgy sértődötten, mindenkit elküldtem a francba, és otthagytam az egész stábot. Ennyire azért ismerem a kereskedelmi tévék működését. Egyszerűen annyi történt, hogy nem találtuk meg a közös hullámhosszot, és el kellett döntenünk, hogy végigszenvedjük a maradék műsoridőt, vagy mindenki hazamegy. Amerikai fociról nem igazán lehetett Sándorral beszélgetni, magamról pedig már baromira nem akartam semmit mondani. Nem tudok mit kezdeni olyan kérdésekkel, hogy 10 évvel ezelőtt hogy kerültem az RTL Klubhoz? De nincs harag, nem panaszkodom, egyszerűen nem működött a dolog."
Árpa ezután így foglalta össze ironikusan az Indexnek a történteket:
"Kisétáltam egy tévéműsorról, mert untam, pedig a műsor rólam szólt."
A műsor egyik, neve elhallgatását kérő munkatársa viszont ezt mondta az Indexnek:
"Ma derül ki, hogy egyáltalán adásba kerül-e az epizód, ezért nehéz bármit is mondani. A lényeg az, hogy egyáltalán nem működtek együtt. Árpa egyszavas válaszokat adott, Fridi 3 óra után abba akarta hagyni. Árpa próbálja arra fogni, hogy azért volt kiakadva, mert Fridi nem látta az Argo2-t, de ez nem igaz. Unalmas volt, nem nyílt meg, hosszú csendek, folyamatos terelés. A végén aztán elmondta, hogy rossz passzban van, s nem akar táptalajt adni a bulvárnak. Fridi pedig értetlenkedett, hogy akkor minek jött ide."
Véres cukiskodás a Got Talentben
2015. október 25. 09:26 sixx 87 komment

Az eheti kiadás a cukiságra, a bikicsunájozás énekes-táncos-erőemelős változataira és egy testmódosító brigád sokkolónak szánt előadására épít várat, de a mocsár ezt is elnyeli, még mielőtt leégne az egész kóceráj. A nyilvánvalóan csak díszítőelemnek szánt gyereksereg és a futóbolondok mellett egy bűvész, Badár Sándor fia, és az Infusion trió nevű looperzenekar tűnt ki a masszából, no meg a limericket szavaló kislány, aki még egy körig érdekes lesz persze, de az RTL vélhetően nem akarja megismételni az Utasi Árpi-tvisztet, így nemigen jut be az élő adásba. Egyébként minden pont olyan volt, mint máskor, megint volt egy kis (kiblőrözött) vér, Horgas Eszter ismét elfordult a színpadtól és rosszullétet szimulált, Kovács Patrícia nagyobbra tátotta a száját, mint Julia Roberts fénykorában, Csuja izzadt, Márkó meg egy országnyi Led Zeppelin rajongót haragított magára. Ja, és celebgyereknek lenni sem fenékig tejföl, a szülei árnyékából menekülő Rékasi Eszter ennek a megmondhatója. A tovább után mindez képregényben, mert ma ilyen napom van.
Megmutatjuk, megint milyen jól énekel Király Viktor a The Voice-ban
2015. október 24. 19:51 sixx 51 komment
Magyar idő szerint vagy kedd, vagy szerda hajnalban dől el, hogy a fenti párosból kit juttatnak be a zsűritagok az élő adásba, ugyanis ekkor kerül sor az amerikai The Voice Knockout Round, azaz egyenes kisesés című fordulójára, amiben az énekesek egy maguk választotta dalt énekelnek, a mesterek meg ennek alapján döntik el, ki jusson be a jövő héten kezdődő élő adásokba.
Király Viktor egy Alicia Keys-nótát választott és énekelt el nagyon jól, jobban, mint bármit a Megasztárban, vagy bármikor eddig, amikor hallottuk, és most nem hazabeszélünk. Ellenfele, Jordan Smith Adele-től énekelt egy dalt szintén nagyszerűen, mi nem tudnánk dönteni a két énekes között. A mestereknek viszont kell, jövő héten kiderül, ki tetszett nekik jobban (ez a kör felvételről megy, ha eddig nem derült volna ki, csak a netre előre nem teszik ki a döntést, hiszen azzal a tévéműsort lőnék tökön, hogy ilyen pompás képzavarral éljünk).
Igen ám / de / azonban.
Ha netán a négy mentor nem Király Viktor mellett döntene, még nincs veszve semmi, hiszen az Adam Levine csapatába tartozó énekest (vagy akár ellenfelét is, ha éppen ő húzza a rövidebbet) "elrabolhatja" egy másik zsűritag, Gwen Stefani, Blake Shelton vagy Pharrell Williams. Hogy ennek mennyi esélye van, az kérdéses, Shelton countryban utazik, az ő énekesei közé szerintem Király Viktor nem férne be, ahogy Williams csapatába sem, ő a funkysabb vonalat képviseli. Gwen Stefani azonban pont olyan mainstreamben utazik, mint Levine, ráadásul Királyék a magyar bulvársajtót körbehaknizták azzal, hogy Stefani hogy flörtölt Viktorral a színfalak mögött, szóval ebből arra következtetünk, hogy ha esetleg ki is esne az énekes, Stefani megmentené. Vagy nem.
Full disclosure: amikor Király Viktor esélyeit latolgattuk az első kör után, azt mondtam, hogy szerintem eddig jut el, és az élő adásba nem viszik be. Cáfoljon rám, nagyon szívesen írok hamut a fejemre hajigáló posztot kedd vagy szerda reggel.
Rém sötét és depressziós lett a Jessica Jones első rendes előzetese
2015. október 24. 10:00 sixx 11 komment
És ez nem panasz, hanem dicséret, ennyire jó Marvel-előzetest én még nem láttam, illetve olyat, ami ennyire felkeltette volna az érdeklődésemet egy képregénysorozat iránt. November 20-án jön a Netflix második Marvel-szériája, és ugye már leforgatták a Daredevil második évadát is, amiben meg a Punisher lesz az egyik fő arc, és jövőre jön Luke Cage is, meg a Jones második évada, meg a Daredevil három, meg... jó Marvel-rajongónak és Netflix-előfizetőnek lenni egyszerre mostanában.
Marty és Doki Jimmy Kimmelnél járt
2015. október 23. 09:50 sixx 3 komment
Tévésorozat lesz a Kegyetlen játékokból
2015. október 22. 16:12 sajó d. 4 komment

Az NBC-re készül a Kegyetlen játékok tévésorozatos folytatása, írja a Deadline. Az ötlet az eredeti film íróitól, illetve az abból készült musicalparódia készítőitől származik és a jelenben játszódik majd, főszerepben egy 16 éves Bash Casey nevű sráccal, aki Sebastian Valmont (Ryan Phillippe) és Annette Hargrove (Reese Witherspoon) gyermeke. Casey megtalálja apja titkos naplóját és otthagyta a kansasi vidéket, hogy a Brighton Preparatory Academyre járhasson San Franciscóban, a szex, drogok, pénz, hatalom és korrupció Mekkájába. Az is biztos, hogy a sorozatot a Sony gyártja majd, de arról egyelőre nincs hír, hogy az ismertebb színészek közül ki ugrik be esetleg egy rövidebb vendégszereplésre.
Vége a Mythbustersnek
2015. október 22. 15:28 sajó d. 7 komment

A következő évad lesz az utolsó, az egyik legrégebb óta, 14 éve futó kábeltévés műsornak, az itthon Állítólag..néven futó (mítoszrombolókként is ismert) Mythbustersnek. A hír azért is meglepő, mert nemrég vágták ki a fél stábot és alakították át a műsort, most mégis úgy tűnik, hogy a következő lesz a végső is. Ezzel kapcsolatban Adam Savage elmondta az Entertainment Weeklynek, hogy kicsit örül is a hírnek, mert mindig attól félt, hogy egyszer csak vége lesz a műsornak, de így legalább minden eddiginél látványosabb kísérletekkel búcsúzhatnak el. Az EW azt is megjegyzi, hogy Savage és Jamie Hyneman a valóságban egyáltalán nem barátok és valószínűleg a műsor megszűnése után a Mythbusters Live lesz az utolsó közös munkájuk.