December közepén indult a Bízunk benned! nevű új vetélkedő az m1-en, amire nyugodtan mondhatjuk, hogy valójában egy jótékonysági akciót takar. Az alapfelállás szerint egy versenyző csapat egy általa választott másik csapat kedvéért játszik, hogy azok "beteljesíthessék álmaikat".

A világbajnok férfi párbajtőr csapat az Olimpici nevű utánpótláscsapat felkészüléséért és utaztatásáért, a Madách Színház színészei az értelmi sérült színészekből álló Baltazár Színház tagjainak indiai útjáért, a tököli tanárnők hátrányos helyzetű tanítványaik párizsi utazásáért játszottak – és nyertek. Vagyis az eddigi három műsorból egyetlen egyszer sem távozott üres kézzel és szomorú szívvel egyetlen csapat sem.

Ez igazán szép, mondhatni valódi közszolgálati teljesítmény. Bár a játékszabályok nem teljesen egyértelműek így három adás után sem: konkrétan ugyanis egyszer sem hangzik el, hogy az utolsó nagy és mindent eldöntő kérdés után mégis hány forintot nyertek a csapatok. De ha abból indulunk ki, hogy a maximum megnyerhető összeg 2,95 millió forint, és eddig nagyjából egymilliós tételek hangzottak csak el, akkor felmerül néhány kérdés.

Egymillió forintból hogyan jut el Indiába jógázni a Baltazár Színház tucatnyi társulati tagja a kísérőikkel együtt? Az MTVA kiegészíti a hiányzó összeggel, hogy az „álmok teljesüljenek”? Vagy „oldd meg ennyiből, örüljél, hogy ennyit is kaptál”?

Megannyi kínzó kérdés, amire nincs megnyugtató válasz sem a műsorban, sem annak Facebook-oldalán, sem pedig az MTVA önfényező sajtóközleményeiben, amiben tényként közlik az utazást. De legyünk optimisták és naivak, gondoljuk azt, hogy nincs semmi stikli, itt tényleg mindenkinek teljesül az álma, mert Magyarország jobban teljesít - és nézzük a műsort magát.

A vetélkedőt természetesen a közmédia egyik legnagyobb műsorbeszállítója, a Hung-Ister gyártja, mint a Magyarország, szeretlek!-et vagy a Maradj talpont!, és persze ismét a Show and Game-mel közösen (A következő!, Észbontók), tehát nagy meglepetésekre nem kell számítani.

Hatalmas stúdió, falnyi képernyők, biztató üzeneteket villogó futófények, maximum a csiricsáré, hetvenes évek geometriai alakzatait idéző vizuális elemek lehetnek zavaróak – legalábbis én játékosként biztos rohadt ideges lennék, ha piros, lila és sárga élére állított apró kockák között kellene elolvasnom a kérdést, és válaszolni rá húsz másodperc alatt.

A műsor viszont pörgős, a kérdések többnyire nem túl nehezek, és valóban van annak némi szórakoztató faktora, hogy nem egy csapat játszik, hanem csak a közülük kiválasztott egy csapatkapitány – a többiek a háttérben maradva biztatnak, vagy eldöntik, hogy kapitányuk vajon képben van-e csillagászatban, azaz hány lehetséges válasz közül fogja eltalálni a helyeset, na meg persze súgni is próbálnak, és eddig nem is volt ezért retorzió.

Egyszóval simán végig lehet nézni ezt az 52 percet, és még Rátonyi Krisztina sem irritáló benne annyira, mint A legokosabb osztályban volt. Csak annyira jó lenne tudni, hogy az egyes csapatok mégis mennyi pénzt nyertek.