Egy héttel az HBO-premier előtt megnézhettük a második évad első két részét, és természetesen az állunkat keresgéltük a padlón. Ha az eddigi, vérben, izzadságban és egyéb testnedvekben tobzódó tíz rész annyira volt durva, mint egy baráti hátbaverés Khal Drogótól, akkor az új részek mindegyike egy vaskesztyűs pofon lesz a Hegytől. Nehéz róluk spoilermentesen írni, de azért megpróbáljuk.
Legutóbb ugye ott hagytuk abba, hogy a sorozat legnagyobb húzóneve, Sean Bean, azaz a makacs és becsületes Eddard Stark egy fejjel alacsonyabb lett, a kisebbik lánya, Arya eltűnt, a nagyobbik pedig a királyi udvar foglya és a Vastrónon ülő kis pöcsfej, Joffrey jövendőbelije lett. Apja halálhírére Robb Stark összetrombitálta a zászlósurait, és erőltetett menetben délnek indult, nem mellesleg Észak Királyának nevezi magát. Önjelölt királyból persze már több is akad majd az új évadban: mivel a Vastrón szőke ura a Lannister-ikrek, Cersei és Jaime testvéri szeretetének gyümölcse, vér szerinti utód híján a megboldogult részeges király két testvére, a Sárkánykő szigetén hőbörgő Stannis Baratheon és a Viráglovaghoz fűződő melegrománca miatt Westeros legerősebb serege élén menetelő Renly Baratheon is magának követeli a koronát.
Hogy teljes legyen a zűrzavar, a félrekúró Robert előtt uralkodó Targaryen-ház utolsó sarja, Daeneris Targaryen egy kontinenssel odébb immár a Conan-imitátor férje nélkül vándorol a sivatagban, és arról álmodozik, hogy egy tűzokádó sárkány hátán lovagolva szerzi vissza a családját illető Vastrónt (igaz, a sárkánya egyelőre alig nagyobb egy patkánynál). De királyi ambíciókat dédelget a 2. évadban a rókaképű Theon Greyjoy famíliája is, akik csak annyiban különböznek a mindenkit kirabló, felkoncoló és megerőszakoló (a sorrend szinte mindegy) dothraki barbároktól, hogy kalózok lévén nem szarnak be a tengertől. Az új trónkövetelők miatt egyébként a sorozat új évada felturbózott intrót kapott: most már a Greyjoy-ok szigetre épült erődjei és a magányos Sárkánykő is kiemelkednek a fogaskerekes térképből.
A második évadra már több pénzt jutott, ez már két epizódból is egyértelműen látszik: a bezárt panoptikumnak tűnő királyi udvartól és a stábtagok kertjében felállított, öt statiszta két lóval-típusú katonai táboroktól végleg búcsút vehetünk. A készítők nagyon jól választottak természetes forgatási helyszíneket, így CGI-trükközés nélkül is elhisszük a napfényes dubrovniki kikötőről, hogy az Királyvár, a borongós Észak-Írország tökéletes Deres, az Izlandon felvett Falon túli tájnál pedig együtt vacogunk a disznó vicceket mesélő Éjszakai Őrséggel, akik azt hiszik, minden fa mögött Mások és zombik lapulnak.
Az új, baljós és véres korszak eljövetelét hirdető vörös üstökös hangulatos vágókép lett a jelenetek közötti ugrásnál, hiszen Westerosból és a másik kontinensről is ugyanúgy látható. A sötét sikátorok, fehér hómezők és a Keskeny-tengeren túli sivatag (Daenerys pokoljárásának színhelye) közti éles váltások nemcsak azt sulykolják folyamatosan a nézőbe, hogy George R. R. Martin világa hatalmas, és ki van dolgozva az utolsó patkószegig, hanem azt is, hogy ennek az ezeroldalas regényeken átívelő Ki belez a végén? társasjátéknak óriási tétje van: aki a Vastrónra ül, az egész ismert univerzum ura (úrnője?) lesz.
A második évad azoknak is tartogat majd meglepetéseket, akik már kívülről tudják az eddigi öt kötet összes ármánykodását és csatáját. Az HBO ugyanis most sem a könyv kivonatát forgatta le, hanem egy saját rendszerében (azaz a Királyok csatája elolvasása nélkül) is értelmezhető, jó sorozatot, a műfaj megszokott szabályaival: epizódvégi cliffhangerekkel és szájba rágott cselszövésekkel.
Az első két epizódban például a forgatókönyvírók minden korábbinál önkényesebben ugrálnak a Királyok csatája fejezetei között. Míg a regény az aggodalmaskodó Cressen mesterrel, Stannis Baratheon világuralmi tereivel és az író kis kedvencének, Arya Starknak a hányattatásaival kezdődik, addig a sorozat egyből véres akcióval, egymást kalapáló lovagokkal és a hét égő istenszoborral nyit, ahogy azt már a trailerekből is sejthettük. Ha a készítők ilyen tempóban spoilereznek el minden olyan dolgot, amit Martin csak sejtelmesen meglebegtetett (melyik szereplő kedveli a saját nemét, mit csinál Craster, ha nem lánya születik, stb.), akkor lehet, hogy már a harmadik évadban tudni fogjuk, ki volt Havas Jon igazi anyja. Vagy esetleg az egész regényfolyam végét.
De ne csak áradozzunk második évadról, hiszen van néhány kevésbé jól sikerült újítás is. A Stannist alakító Stephen Dillane például óriási csalódás. Jobban hasonlít egy megfáradt, részeges zsoldosra, mint a Vastrónra mindennél jobban vágyakozó, a sárkánykői magányába félig belezakkanó, sziklakemény trónkövetelőre. A szerepre korábban esélyesnek tartott Gerard Butlerrel valószínűleg sokkal jobban jártunk volna, de leginkább a Jean Reno-hasonmás Liam Cunningham mutatott volna jól lángoló karddal a kezében és az ördögi vörös papnővel az oldalán, de ő végül Ser Davos szerepét kapta meg.
A hardcore rajongók jó eséllyel Salladhor Saan miatt is őrjöngeni fognak. Az HBO ugyanis egy fekete színészt, Lucian Msamatit szerződtette a tarka ruhás lysi kalóz szerepére, aki ezúttal a hollywoodi produkciókban kötelező, vicces néger karaktert hozza, de szerencsére tényleg lehet röhögni a Hagymalovaggal lefolytatott párbeszédein. Ez a változtatás azért is érdekes, mert Salladhort az összes eddigi Trónok harca kártya- és társasjátékban hosszú szakállú, napégette bőrű, ősz hajóskapitánynak ábrázolták, George R. R. Martin világának feketéi inkább az essosi-sothorosi népek, és a nyár-szigeteki tollkabátosok voltak (Xaro Xhoan Daxost is egy színes bőrű színész, Nonso Anozie alakítja, aki raszta barbárként feszített Jason Momoa mellett az új Conanban). Ettől még persze őrülten várjuk az új részeket, amik egyre durvábbak lesznek, hiszen az a bizonyos tél már nem csak közeleg: ott vonyít és dübörög a Fal túlsó oldalán.
A Trónok harca 2. évadának premierje április 2-án 22:00-kor lesz a magyar HBO-n, egy nappal az amerikai bemutató után.
Az utolsó 100 komment: