Nemrégiben két új pszichológiával foglalkozó magazin is megjelent. Hogy honnan ered ez az új divat, nem tudom, mindenesetre örömtelibb fejlemény, mint amikor néhány éve egymást érték az új parapszichológiai, ufológiai, ezoterikus és egyéb népbutító lapok. Az elsőként jelentkező pszichológiai magazin azonban nem is áll olyan távol ezektől.

A Way Magazin első száma áprilisban jelent meg, de a terjesztés hiányosságai miatt csak nemrégiben jutottam hozzá. A lap már első ránézésre is elég bulváros. Aztán a belső borítón lévő Hihetetlen! című, természetfeletti jelenségeket „vizsgáló” lap hirdetésével, és az impresszum alatti figyelmeztetéssel: „Újságíró munkatársaink nem vállalkoznak szakmai igényű cikkek publikálására” - már mindent elárul magáról. Ebben a magazinban tehát nincsenek tudományos cikkek, ami persze nem lenne feltétlenül baj, hiszen a bulvárpszichológia már régen kitaposott út a női lapokban.

Arra azonban eddig még nem láttam példát, hogy a depresszióban szenvedőket „szerencsétleneknek” nevezzék, valamint azt állítsák, hogy a művészek mindegyike "a depresszió legfurcsább megnyilvánulási formájától szenved". A Way magazin tudós szerzője azonban ezt állítja: „A művészek világában gyakori jelenség a kóros hangulatingadozás. Megkockáztathatunk egy merész kijelentést: az elmélyült alkotói tevékenységtől gyakorlatilag elválaszthatatlan jelenségről beszélünk”. A lap persze az olyan tudományos kifejezésekkel, mint bipoláris zavar vagy mániás depresszió, nem dobálózik.

A legsúlyosabb szerző egyértelműen ifj. Szűcs Róbert, aki a depresszióról írt cikke mellett kiosztja a japánokat és a japán kultúrát is. A keleti kultúra nyugati térhódításáról szóló írásában először is a hippiket minősíti: „drogmámorban fetrengő csavargók". Majd olyan kijelentésekkel ajándékoz meg minket, minthogy a keleti kultúra terjedését azok szorgalmazzák, akik a "biorobotok szaporításában érdekeltek", meg azok a cégek, akiknek "céljai eléréséhez nélkülözhetetlen az engedelmes, személyiség nélküli tömegek előállítása". Továbbá „a japán kommunikációs minták nyugati térnyerése jellemünk fejlődését gátolhatja.”

A 46 oldalas lapot egyébként mindössze négy szerző írta, így aztán különösen érthetetlen hogy az ilyen és hasonló vérlázító hülyeségek hogy mentek át a lapot szaklektorként jegyző Petró Viktória klinikai szakpszichológus kezén. Az olyan szakmaiatlan kijelentésekről már nem is beszélve, minthogy 3 lépés távolság című cikkükben azt írják, hogy „csak mostanában derült fény arra, hogy nekünk, embereknek is megvan a saját zónánk”. Igen, az a mostanában egészen pontosan 1966-ban volt, amikor Edward T. Hall megjelentette Rejtett dimenziók című könyvét.

A lapban vannak ezeknél igényesebb cikkek is, mint a játékszenvedélyről szóló, vagy a pszichológia történetével foglalkozó írások, de ezeket feledtetik az olyan cikkek, amikből kiderül például, hogy a szerkesztőség nem bízik a gyógyszeriparban, ezért inkább golgotavirágból készült teát itatna depressziós olvasóival.

A Way magazin persze lehetne éppoly üdítő olvasmány, mint egy napozásra vásárolt Ufó magazin, csakhogy míg az utóbbin valóban képesek vagyunk röhögni, az előbbi egy valódi tudományból, szakmából csinál csúnya viccet. Arra a riasztó lehetőségre még csak nem is merek gondolni, hogy egy kedélybetegségben szenvedő ember éppen ebből a lapból próbálhat tájékozódni. Hogy a magazin mögött szimpla igénytelenség, butaság vagy esetleg egy pszichológiaellenes egyház áll, nem tudom, de igazából majdnem mindegy is, egyik lehetőség rosszabb a másiknál.

Még jó, hogy már nem a Way magazin az egyetlen pszichológiai lap az újságosoknál. Bízom benne, hogy a válság és/vagy a nála mérföldekkel színvonalasabb Mindennapi Pszichológia kisepri a piacról.