Már régóta akarunk írni az amerikai Dancing With the Stars és a magyar változat hasonlóságairól, himnuszt akartunk énekelni, hogy íme itt egy tökéletes adaptáció, így kell nem elrontani egy jó formátumot. De aztán az RTL Klub többszöri kérdésünkre is azt mondta, hogy a Szombat esti láz márpedig saját ötlet, saját fejlesztés, igazi magyar termék, mint a túrórudi. Vagy ha úgy tetszik, hát a Rubik-kocka. Ezek szerint a végtelen valószínűtlenség hajtóműve elszabadult, és a világ két távoli pontján ugyanazt a regény gépelte az írógépet össze-vissza csapkodva két analfabéta orángután: merthogy a két műsornak még a főcímzenéje is ugyanolyan. De nézzük sorba.

A Szombat esti láz stílszerűen szombaton este mutatkozott be harmadjára az RTL műsorán, és annak ellenére, hogy a hideg ráz a versenytánctól és nem vagyok híve annak, hogy nagymamakorú egykori dívák csináljanak magunkból totál idiótát a tévé nagy nyilvánossága előtt, továbbá mindenkit, aki a foglalkozását "élménydizájnernként" definiálja, elküdenék vagont mosni, szóval mindennek ellenére ez a műsor a maga egyszerűségében és esetlenségében is szórakoztató.

Az RTL Klub ugyanis fogott egy bevált formátumot, egy olyat, amit az angol BBC Strictly Come Dancing néven indított be még 2004-ben, és az amerikai ABC vitt istenigazából sikerre 2005-től kezdve Dancing With the Stars néven, és apróbb helyi fazonigazítások után betette a műsorába, majd kaszált vele 2 millió nézőt, agyonvágva a rivális Tv2 Megasztárjának negyedik évadát. Ezt ha elmondjuk, mondjuk egy amerikai tévéfüggőnek, akkor kiröhög minket, hiszen a Megasztárnak megfelelő American Idol átlagosan 27 milliós nézettséggel fut odaát, míg a második helyen tanyázó táncikálás "csak" 21 millióval - a nálunk tapasztalható faramuci helyzetért talán az tehető felelőssé, hogy míg a Szombat esti láz majdnem szó szerinti másolja az amerikai műsort, a Megasztárral mi, illetve a TV2 egyénieskedett egy sort, ami ezek szerint nem tesz jót a nézettségnek.

A Szombat esti láz ugyanúgy két és fél órás műsor, mint amerikai anyukája, de a magyar tehetségkutatókhoz és realitykhez hasonlóan ezt sem két részben adják le, mint az eredetit (másfélórás tánc, majd másnap egyórás eredményhirdetés), hanem egyben. A műsor a végére óhatatlanul ellaposodik és koros táncosnőkkel meg lejárt szavatosságú egykori énekesnőkkel kénytelen kitölteni a táncok és a szavazatok beérkezése között tátongó űrt - amit a Megasztár a Popdaráló nevű, vállalhatatlanul kínos betétműsorral hidal át, azzal, amire még a legvadabb tévéfüggők sem kiváncsiak. Természetesen a jenkik eredményhirdetésének egy órája sem abból áll, hogy nagyon lassan felolvassák a pontszámokat, náluk is van revübetét, gyerekek táncolnak, meg nagyon híres emberek, és Missy Elliot is énekelgetett legutóbb, de valahogy ez még mindig elviselhetőbb, ha nem egy ültő helyünkben kell végignéznünk, hanem egy napos szünettel.

Számomra érthetetlen, milért nem lépi meg az RTL Klub azt, amit az ABC, és nyer meg két estét is fölényesen azzal, hogy szétbontja és ezzel sokkal feszesebbre húzza a műsort. Ha csak a múlt heti amerikai nézetséget vesszük, a Dancing With the Stars 19 millió nézőt érdekelt hétfőn este, akkor, amikor csak táncoltak benne, és 17 milliót másnap, amikor az eredményhirdetésre került sor. A szavazatokat a hétfői műsor kezdetétől le lehet adni, a vonalakat annak befejezése után félórával (10:00) zárják le, online másnap délig lehet voksolni - természetesen ingyen, mind telefonon, mind sms-ben vagy a neten. És valahol itt van a proverbiális eb elhantolva: az amerikai néző ugyanis a magyarral ellentétben nem érzi úgy, hogy a lóvét akarják leszedni róla, így persze, hogy leadja a maximális 5 szavazatát, hiszen ingyen van, miért is ne? Az is segít a nézettség növelésében, hogy a produkció hétköznap kerül adásba, nem hétvégén, amikor az ember elmegy a kocsmába berúgni, vagy szomszédos országok futballrangadóira agyonveretni magát.

A műsor harmadik évada annyi változtatással indult az RTL Klubon, hogy az első két évad jól bevált műsorvezetője, Stohl András táncossá avanzsált, a helyét pedig egy új arc, az operett-musical szakot végzett Bereczki Zoltán vette át. A fiatalember az első adásban meglehetősen megilletődött volt a már veteránnak számító Ördög Nóra mellett, akit az elvetemült sztájliszt továbbra csak olyan ruhában hajlandó elképzelni, amiben a csaj hosszú nyaka mindent elhomályosít, és folyamatosan arra készeteti a nézőt, hogy kézzel támassza meg legalább a képernyőn szerencsétlent, nehogy elhúzza a feje valamerre. (A főcím, a táncparkett, a kurjongató nézők és a háttérzenekar mind-mind, khm, leutánzott elemek, amiken a csatorna nagyon helyesen semmit nem változtatott, tudjuk, járt utat, stb.)

Minden más a szokásos mederben zajlik, a táncosok profik és lelkesek, az amatőröket ismét a jól bevált casting-irányelveknek megfelelően válogatták össze, Rózsa "Kapcsoltam" György játszotta el a koros áldozati bárány szerepét, Udvaros Dorottya a dívát, Csányi Sándor a sármőrt, Stohl Buci a majdnem profit, Gáspár Bea a vérbő nőstényt, Kiss Ramóna és Dammak Jázmin a jócsajt, Katus Attila pedig a sportolót - ha megnézzük az amerikai kiadás szereplőinek névsorát, pont ezekkel a szerepekkel találkozhatunk. Nincs tehát ebben semmi misztikum, jól kell összeválogatni a megfelelő karaktereket és a műsor tulajdonképpen elmegy magától. Minden fellépést kis színes próbatermi képsorok vezetnek fel, jaj, hát nagyon nehéz ezt nekem így megtanulni, mondja az amatőr, de majd én segítek neked, teszi hozzá a profi és máris jön a jobb-rosszabb produktum - azt azért nem lehet elvárni, hogy mindenki egyforma faszán ropja majd a szambát.

Mint ahogy arra a velvetes kollégák kitűnően rámutattak, az első táncnak választott szamba is egy szerepet játszott el, jól lehet hajigálni meg forgatni a partnernőt közben, kivillanhatnak az apró bugyik, amikkel el lehet adni a műsort még a kocsmák népének is, Zolikám, hagyd már azt a Barca-meccset, a Barátok köztös csajon tanga van bazmeg, kapcsolj az RTL-re, meg tölts még egy felest, mert teljesen beleizzadtam. A zsűrit én szakértelem hiányában nem baszogatnám, az ő dolguk az, hogy véleményt mondjanak, és szakmai szemmel értékeljenek, valamint lepontozzanak ha azt kell csinálni, gyűlölni felesleges őket. Maximum röhögni lehet a sznob megnyilvánulásokon. A műsor rákfenéje a már említett egyórás üresjárat, az, amiben Medveczky Ilona nyikorgó ízületei és Falusi Mariann dzsungelben edzett hangja kell, hogy vigye a prímet. Ha ez nem lenne, sokkal jobban járna mindenki, az énekesnő is, Ilona néni is, de főleg a néző.

Továbbra sem leszek rajongója a műsornak, mert nem érdekel a tánc, egyszerűen nem tud annyira lekötni, hogy két és fél órán keresztül meredjek érte a képernyőre, de nem azért nem leszek plusz egy az RTL nézettségmérőjének mutatóján, mert a műsor rossz, ugyanis saját kategóriájában (táncos reality) a túlhúzott műsoridőtől eltekintve semmivel sem rosszabb, mint az amerikai testvér. Az egyetlen baj csak az, hogy az RTL Klub kreatív tevékenységét az igazán idióta cinikus szemétládák lopásnak neveznék. Tessék csak meghallgatni a főcím alatt hallható zenét: