A reality műfaj mint olyan mindent képes feldolgozni, olyan tervezetek voltak, hogy ihaj (itt már írtunk a trendekről), ha pedig az egyik formátum beválik (Survivor, Big Brother, The Amazing Race) akkor kifacsarják belőle az utolsó cseppeket is - még akkor is, ha ezzel minden határon túl kell menni.
Az Apprentice című műsor ugyanannak a Mark Burnettnek az agyszüleménye, aki a Survivorral történelmet írt, és ez az ötlete is életképesnek tűnt: fogjuk egy rakás ambíciózus, egymás torkát elvágni bármikor képes karrieristát, persze jónő, meleg, afroamerikai és más kisebbségi is legyen köztük, majd versenyeztessük őket a műsor szponzorcégeinek termékeivel kapcsolatos feladatokban, és hajítsunk ki egyet-egyet hetente. A végére marad egy, a többit tudjuk.
Ennek a verziónak a nagy dobása (elméletileg) a győztest majdan cégénél alkalmazó Donald Trump személye volt, no meg az azóta híressé vált "You're fired!" szlogen, amit a mai napig ugyanazzal az arckifejezéssel mondd el, immáron harmadik éve. Az első évadok érdekesek voltak, nem vitték túlzásba a szponzorok cuccainak reklámozását, és a jelentkezőkben is volt valami, ami a képernyők elé szögezte az embert. Az kezdeti 20 milliós nézettség ma már csak egy álom, az előző évad átlagosan 9 milliót hozott csak, így valamit változtatni kellett: Trump Hollywoodba ment.
További újdonság még, hogy a két csapatba osztott jelentkezők innentől kezdve nem egyforma körülmények között laknak, míg a győztesek kacsalábon forognak a medencében, a vesztesek kempingeznek a kertben. Sajnos sem ez, sem pedig a pálmafás-strandos környezet nem képes segíteni a műsoron, melynek második epizódjában soha nem látott prosztósági szintre sülyedt Trump: egyrészt a heti nyertes brigádot Hugh Hefner amerikai nyugdíjas Playboy-tulaj villájába vitte jutalmul a jól végzett munkáért (főleg nők vannak a csapatban és két meleg faszi), ráadásul a "kiszavazás" során éppen csak le nem köcsögözte az egyik meleg jelentkezőt, akit végül kirúgott a stábból.
Nem vagyok abban biztos, hogy van-e értelme tovább folytatni a műsort úgy, hogy a készítőknek már csak az jut eszébe, hogy "pakoljuk tele a műsort csöccsel, úgy lesz nézettség".
bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2007.01.18. 15:18:02
Akasha. 2007.01.18. 15:31:51
tistedur 2007.01.18. 15:35:34
ElChe · http://bigblue.reblog.hu/ 2007.01.18. 15:38:56
tistedur 2007.01.18. 15:45:10
N.Zoli 2007.01.18. 15:53:39
Szerintem (már, mint abból amit láttam) Jimmy Kimmel showja a legjobb. Ez mondjuk nem reality, hanem talkshow.
www.youtube.com/watch?v=e5ZEAqZIem4
N.Zoli 2007.01.18. 15:55:17
www.youtube.com/watch?v=GmLjF1i52SU
Akasha. 2007.01.18. 16:11:06
Mi is a megoldás a színre? :)
N.Zoli az első link az nagyon kemény:))
A második siralmas. Tysont nézve.. Mindenre képes már?
ethan blow 2007.01.18. 16:12:11
tistedur 2007.01.18. 16:16:01
az egyenletes barnulás :)
( a problémám nem azzal van,hogy nekem nincs mit nézegetni :) azzal,hogy egy csöcsökre épített műsor nem tudom hogy mennyire lesz sikeres a női nézők körében.)
etiop 2007.01.19. 23:56:00