A tehetségkutatás az egyik legrégebbi tévés vetélkedőformátum, nálunk is nagy hagyománya volt ugye a Ki mit tud?-dal, ami tulajdonképpen a Csillag születik nagyapjának is tekinthető. 1962 és 1996 között tíz ilyen megmérettetés volt, az első győztesei pedig a baráti Szovjetunió gondosan válogatott kultúrházaiban adhatták elő produkcióikat, Hacki Tamás fütyülője fütyölése minden bizonnyal maradandó élmény volt, de azt, hogy Kern András levehetős ajtajú keletnémet trurmixgépről (is) szóló paródiáját hogyan fordította a tolmácsnak kirendelt úttörő pajtás, azt el sem tudom képzelni. Azóta változott a világ egy kicsit, a mostani Csillag születikben a nyertes már havi egymilliót, kocsit, nyaralást kap, jelentkezik is mindenki, aki két lépést meg tud tenni a linóleumon segítség nélkül.

A műsorformátumon persze évente frissíteni kell, mert unalmas lenne mindig ugyanazt, ugyanúgy nézni, bele sem merek gondolni, milyen lenne még most is Fábry Sándor bonírt marhaságait hallgatni, és sorozatban már a negyedik mesemondó kisfiúnak szorítani szombat esténként. Az idei változások között a legmarkánsabb a zsűriben tapasztalható, ahová az RTL Klub keresett egy olyan megmondóembert, akit az sem érdekel, ha a hentes holnaptól beleköp a darált húsába, mert az anyjába küldött el egy operetténekest, és aki dafke a többiek ellen szavaz, még akkor is, ha egyébként a produkció, amit látott, simán továbbjutást ér. Puzsér Róbert persze nem attól Simon Cowell-ebb Simon Cowellnél, mert megmondták neki, hogy az legyen, hanem azért, mert neki ez zsigerből jön, és mivel nem szólnak rá, hogy ugyan, nem kellene teljesen vadparasztnak lenni az indulókkal, így nincs rajta fék vagy kantár, ami visszarántaná.

Nem baj ez, az American Idol vagy a Britain's Got Talent is csak addig működött rendesen, míg Cowell ott ült a zsűriasztalnál és osztotta a jelentkezőket. A hazai tehetségkutatókban eddig Friderikusz Sándor volt tán a legszókimondóbb, de istenigazából ő is csak a csíkos nejlonszatyrát görcsösen szorongató Szíj Melindával tudott igazán genyó lenni, míg Puzsér, aki a magyar tévénézők saccra 99 százalékénak ismeretlen arc (filmkritikus egyébként és valami rádióműsort is vezetett), mindenkinek egyformán osztja az észt.

Kompenzálására ott van Pokorny Lia, aki az érző lelkű naiva szerepét kapta, és hozza is nagyon jól, akkor sír, amikor kell, velünk együtt szorul el a szíve a szegény sorsú roma rapper hallatán, és még a nemtetszését is nagyon finoman fejezi ki. Középen Hajós a szigorú de igazságos, Hernádi meg az érzelmes, épp ezért kicsit szeszélyes szakembert hozza - a zsűrit pont olyan profin állították össze, mint magát a műsort. A sztájliszttal vagy fodrásszal azért elbeszélgetnék egy kicsit, mert azzal a lelkesedéssel, amivel tépett némberré fazonírozták Hernádi Juditot, egészen decens külsőt is adhattak volna neki, és akkor nem akarná az ember fésűvel támadni a lapostévét. 

Lehet nem szeretni a Csillag születiket, én például már rohadtul unom, de azt el kell ismerni, hogy az a fajta profizmus, amivel ezeket a műsorokat az RTL futószalagja szállítja évről évre, az lenyűgöző. Mindenből pontosan annyi van a műsorban, amennyi kell, ha pedig gondolnak egyet, és rágyúrnak a nézettségre, akkor betolnak egy gecikurvageciszopjállegecibaszomasegged-vonalon mozgó rapperszerűséget, kisípolják alóla a káromkodásokat, sőt, még azt is, ahogy Puzsér a kurva anyjába küldi el a vigyorgó arcot, és hozzák vele az év eddigi legnézettebb műsorát 18-49-ben.

A véletlenre itt annyi van bízva, mint egy szemműtét alatt, ha valaki azt hiszi, hogy a jóhangú romagyerek vagy a megható történettel előálló szerény parasztlány a semmiből került elő, az nagyot téved, ezeket az embereket szakemberek kajtatják fel és hívják meg a műsorba, pont úgy, mint azt a Simándy-díjas tenort, akit a nép egyszerű szántóvetőjeként vezetnek fel, de úgy, hogy miközben a színpadra lép, lelki szemeink előtt látjuk, ahogy az udvarra kilépve köp egyet a tenyerébe, és nekiesik a kaszálásnak. Nem ő az egyetlen profi, a bájgúnárság non plus ultráját hozó Balogh Gábor színész-énekes már évek óta nyomja az ipart.

És ha már profizmus: kicsit érthetetlen a két műsorvezető erőltetése, azon kívül, hogy az eredeti formátumban is ennyi van, különösebb értelme nincs Lilut és az elviselhetetlenül modoros és maníros Ördög Nórát párban erőltetni, sokat nem tesznek hozzá a műsorhoz, a vágóképeken előadott, kötelességszerű örömködés, szomorkodás és a Puzsér beszólásaira spontánnak szánt reakciók előadása rettentő kínos és erőltetett.    

Ezeknek a tehetségkutatóknak nem mellesleg annyi köze van a tehetséghez, mint nekem a harangöntéshez. Produktumot, eladható, percemberkéket keresnek, sztorikat, amiket rá lehet sózni a nézőre, semmi többet. Mi más magyarázata lenne a továbbjuttatott, színvonaltalan produkcióknak, hamis énekeseknek, igazán újszerűt, különlegeset csak nyomokban tartalmazó, rutinszerűen előadott számoknak? Miért nem lehet megmondani a tízéves rappernek, hogy szar, amit csinál?  Idén két körben szavaznak a zsűritagok, az elsőben három igen már elég az üdvösséghez, utána szigorodnak a feltételek.

Az első adásban egy ragasztóval festő pali és a már említett tenor mellett egy tánccsoport emelkedett ki a mezőnyből, vélhetően a többi válogató is hasonló összetételű továbbjutókat hoz majd, a végén meg nyer az egyik énekes, és addig marad a bizniszben, míg meg nem unja és vissza nem megy teremőrnek. Mert az még mindig biztosabb, mint 12 nyugdíjas előtt playbackelni a vidéki kultúrban.

Fotók: RTL Klub/Bársony Bence