A nyolcvanas évek kultsorozatából mozifilmet akar készíteni a Weinstein Co., írta az LA Times. A Knight Rider jogainak helyzete nem olyan egyszerű, mint hinnénk, a filmjogok és a tévés remake jogai nem egy kézben vannak, és kérdéses pár karakter tulajdonjoga is, de hagyjuk, mer nem ez a lényeg, hanem az, hogy végre a filmvásznon is megszólalhat KITT, és leugathatja göndör mellkasszőrzetű gazdáját ha az valami idiótaságot akar csinálni.
A forgatókönyvet azzal a Brad Copelanddel íratják majd, aki a Faterok motoron-t is írta sajnos (azért sajnos, mert iszonyú szar film volt), de benne volt a keze az Arrested Development című tévésorozatban is, ez viszont pozitívum. A filmet nagy költségvetéssel akarják tető alá hozni, és Weinstein Oscar-gyárának versenyzőitől elértően akciófilm lesz (naná). Az NBC pár éve rebootolta a franchise-t, de a 2008-as, 17 részt megérő tévésorozatra nem volt vevő a közönség, így hagyták is a fenébe. Ezzel a projekttel az volt a legnagyobb probléma, hogy az eredeti esetlen bájából semmit nem őrzött meg, buta akciófilm lett egy csöcsös nővel és kész. A nőt illusztráltuk oldalt.
És ami a lényeg, David Hasselhoff már jelezte a stúdiónak, hogy nélküle ez nem fog menni és mindenképpen részt akar venni a mozifilmben, aminek persze a német háziasszonyok örülnek legjobban, akiknek a bugyija már attól benedvesedik, ha Hoff megrázza a fürtöket a képernyőn.






Melissa George a Hunted című akciósorozat kaszája után nem sokáig ült otthon, hanem szépen rábólintott a Férjem védelmében (The Good Wife) alkotóinak ajánlatára és beszállt a jelenleg legjobb ügyvédes sorozat ötödik évadába. Az Aliasból is ismert ausztrál színésznő egy Marylin nevű karaktert alakít majd, aki Florrick kormányzó stábjának etikai tanácsadója vagy mi a szösze lesz majd, és ha megérzéseink nem csalnak, az évad végére egy jót kúr is Alicia férjével, de ne legyen igazunk. A karakter visszatérő státuszban van, azaz nem szerepel mind a 22 részben, de gyakran láthatjuk majd. A sorozatba érkezik még egy új visszatérő szereplő Juliet Rylance személyében, ő Kalinda új szerelmét alakítja.
