Vasárnap este két különkiadásra is sor került: a Grammy-díj átadójára és a Pro-Bowl-ra, azaz az NFL all-star meccsére, ami hagyoményosan nem érdekel túl sok nézőt, mert bohóckodás az egész, de annak meg nem elég látványos. A CBS a 60 Minutes és a Grammy kiváló teljesítményével hozta az estét minden tekintetben (18m néző, 6.5/16 18-49-ben), az ABC a Született feleségeknek örülhetett, az NBC meg szerintünk megfogadta, hogy a XIII című minisorozat buktája után (no meg az Utolsó templomos két héttel ezelőtti szívása miatt) a büdös életben nem fog ilyen marhaságokat berendelni.
Héttől a 60 Minutes agyonverte a Pro Bowl-t (16m vs. 8m), az ABC pedig az America's Funniest Home Videos nevű iszonyattal is tudott nyolcmillió nézőt szerezni, megáll az ész. Nyolctól jött a Grammy-díj (19.2m) rátéve a felvezetésre pár milliót, és folyamatosan erősödve a kilencórás sávig (21m), majd szépen lecsengve tízre (17.8m). A Született feleségek 13 millió nézővel hozta a kötelezőt, de 18-49-ben nagyon alulmaradt a gálával szemben (4.9/11 vs. 8.2/18), van ilyen. A már említett XIII című összeesküvős thriler első része 18-49-ben a nevetséges 1.3/3-as adattal debütált, és még van egy adag hátra belőle. Képükön Feicity Huffman a SzülFelből.
.png)


Kezdjük ezt a nyamvadt hétfőt hősökkel és legendákkal, hátha fellelkesülünk mi is. A Duna TV-n ma indul egy angol ismeretterjesztő sorozat Hősök és legendák nyomában (19:00) címmel, amiben Michael Wood regényes utazásra indul a múltban, hogy felfedezze a négy leghíresebb legendát a világon. A mai részben Sába királynőjének nyomába indul, a következő hétfőkön pedig Shangri-La-t, az aranygyapjút és a Szent Grált kutatja.
Csütörtökön a CBS ismételt (a közben elhalasztott digitális átállás miatt a sweeps márciusra tolódott), így nem csoda, hogy a Grace klinika szabadon garázdálkodhatott, és nyerte is az estét az ABC-nek nézőszámban (11.8m) és 18-49-ben is (4.5/12), a második helyre a Fox futott be a Dr. Csontnak köszönhetően, az NBC továbbra is siralmas. Nyolctól a nyomozós Fox-sorozat mindenkit agyonvágott, ami érdekes, hogy míg a CBS hétfőn 9 millióval tudja ismételni a TBBT-t, itt csak 7 millió körül hoz, bár ez is elég ahhoz, hogy az ismét vicces részekkel jelentkező Earl alul maradjon.
Miami Trauma - Jerry Bruckheimer orvosos pilotja baleseti sebészekről.
Tibi: Nekem az lenne a kérdésem, hogy a Csillagkapu 10. évada valaha/valahol