Amy (Mary Louise Parker még a Weeds előtt) és Josh. Szép pár lett volna, de a Josh-Donna vonal erősebb volt.
Amy (Mary Louise Parker még a Weeds előtt) és Josh. Szép pár lett volna, de a Josh-Donna vonal erősebb volt.
A új amerikai elnök első nagyszabású tévés beszédét 49 millió amerikai követte élőben hétfőn este, ebből kb. 40 millió a négy nagy networkön (CBS, ABC, Fox, NBC), további kilencmilliót pedig a kábeles hírcsatornák tettek hozzá (CNN, Fox News, stb.). A nézettségi versenyt - mert attól, hogy nem House ment a tévében, hanem elnöki beszéd, a harc még éles - az ABC nyerte, náluk 11 millió tévénézőt érdekelt a jeles esemény.
Barack Obama azonban ezzel a rendkívüli megszólalásával (jelen esetben a világgazdasági válság okén szólt népéhez) csak harmadik az ilyen különleges tévés események rangsorában, mivel Bill Clinton 1993 februárjában 64.3 millió nézőt érdekelt, amikor ez első hivatalban töltött hónapjáról mesélt, George W. Bush 2001 október 11-én, egy hónappal a 9/11 után pedig 64.8 millió amerikai előtt foglalta össze a tragédia fejleményeit. Az adatokhoz azért hozzátartozik az is, hogy míg 1993-ban egy átlagamerikai 44 csatornához fért hozzá, 2001-ben pedig 61-hez, ma ez a szám 118 - nagyobb a szórás is.
Nem Istentől való egy szerda ez, az orkánerejű szél szikrázó napsütéssel és repkedő mínuszokkal világvégi sci-fit idéz, de ehelyett csak egy közepes sci-fi vígjátékot kapunk David Duchovnyval: Evolúció (21:20 RTL Klub).
Mozicsatornák híján ma igen rosszul járunk, hacsak nem vagyunk képesek önként és dalolva végignézni a Fonogram díjátadást ((20:10 m1), vagy lemaradtunk anno a Doktor House (21:30 TV2) második évadáról. Ezeken kívül csak a Darwin rémálma (23:10 m2) című dokfilm kecsegtet némi izgalmakkal, ami arról a kísérletről szól, amikor a '60-as években új halfajtát telepítettek a Victoria tóba, ami aztán szinte kipusztította a tó őshonos élővilágát.
De nézzük, hogy mi vár azokra a boldog előfizetőkre, akiknek van HBO-juk. Először is a Hajlakk (20:00, ism. 02:10) című rock'n' roll őrület, amiben egy kövér lány legfőbb vágya, hogy felléphessen Baltimore legmenőbb zenés-táncos tévéműsorában. A filmben táncol John Travolta, Christopher Walken és Michelle Pfeiffer. Aztán következik a Mielőtt az ördög rádtalál (21:50), amiben a két tesó a szülők ékszerboltjának kirablásával akarja rendezni életét. Sidney Lumet filmjében Philip Seymour Hoffman és Ethan Hawke játsszák a főszerepet.
Az USA új elnöke hétfőn este 8-9 között szólott népéhez, a hívó szónak közel 40 milió szorgos polgár engedelmeskedett a network tévéken - a nyertes pedig az ABC lett, mert ott 11 millió felett volt a nézettség. Össznézőszámban azonban ennek ellenére a CBS nyerte az estét, mint ahogy 18-49-ben is, ráadásul a The Big Bang Theory zseniálisan szerepelt. Az NBC-nél viszont a Hősök számai láttán biztos, hogy sírásra görbültek az ajkak.
Kilenctől a CBS a Two and a Half Men-t majd utána a The Big Bang Theory-t nyomta be, és nyerte meg nem csak a sávot, de az egész estét nézettségben. A TAHM 14.8 millió nézőt érdekelt, 18-49-ben 4.7/11-et hozott, ami a múlt heti adatokhoz képest visszaesésé, de nem is ez az este nagy érdekessége, hanem az, hogy a műsorváltozás miatt 9:30-ra került TBBT 13 millió nézőt megtartott a felvezetésből, 18-49-ben 4.6/10-et tudott, 18-34-ben pedig meg is verte a TAHM-t, szóval van miért örülniük a sitcom készítőinek és rajongóinak is.
Ugyanebben a sávban 24 alaposan elverte a Hősöket (10.5m vs 7.9m), bár 18-49-ben azért még mindig a szuperemberek vezetnek, de mindketten kikaptak az ABC Nagy Ő című reality műsorától, ami még tíztől, a CSI:Miami ellen is kiválóan állta a sarat. Képünkön Annie Wersching a 24-ből.
Sorozatunk negyedik részében a katasztrofális évadot produkáló NBC jövőjével foglalkozunk egy kicsit, és tesék elhinni, mi tényleg drukkolunk az adónak, hogy találjanak rá a siker receptjére, vagy a Kába kőre, vagy mittudomén mire, de az elmúlt évadok szánalmas próbálkozásait látva erre addig vajmi kevés esélyt látunk, míg Ben Silverman a csatorna atyaúristene - pedig a pilotok közül itt találjuk a legtöbb, számunkra érdekes elképzelést. Képeinken Katee Sackhoff és Bradley Whitford.
Drámák:
Day One - Jesse Alexander, a a Hősök egyik írójának sorozata (ez most már sajna rossz ajánlólevél is lehet) egy apokaliptikus eseményről, ami után csak egy maroknyi túlélő marad a Földön. A kis csapat nekilát felépíteni a társadalmat és kideríteni, mi pusztította azt el.
Nem először írjuk le a két színész nevét a sorozat elhagyásával kapcsolatban, de remélhetőleg utojára: számos netes forrást átböngészve úgy tűnik, hogy most tényleg végleges döntést hoztak (hozott a készítő?), és otthagyják a sírás-picsogás kórházát, ahol a betegek csak másodlagosak, csak az számít, hogy ki, kit dugott meg az ügyelet alatt.
Katherine Heiglnek jól dokumentálható összetűzései voltak a sorozat íróival és készítőjével, először két éve akart kiszállni a buliból, majd beszólt, hogy szar szerepet írtak neki, és eleve, ő inkább filmsztár szeretne lenni, meg minden. TR Knight neve mint lehetséges távozó akkor merült fel először, amikor Isaah Washington (az egykori doktor Burke) lebuzizta egy felvétel során, és aminek köszönhetően TR kijött a szekrényből, hogy ezt a klasszikus Jóbarátok-leiterjakabot alkalmazzuk (régóta vártunk már rá). Isaah a biztonság kedvéért azért még pofán vágta egy másik kollégáját is, hogy tuti ki legyen rúgva, hiába no, ügyes gyerek.
Gábor: Érdeklődnék hogy a Kaliforgia főcím alatt milyen zene megy? Esetleg ezt kiadták Cd-n?
Ez egy Tree Adams & Tyler Bates szám, amit egyelőre csak iTunes-on keresztul lehet megvásárolni, az album címe: Temptation.
anna: Mikor jelenik nálunk meg a maradék évad a Buffyból és az Angelből?
Az Angel 4. évad május-június körül, a Buffy 4. évad várhatóan a nyár végén fog megjelenni.
Flaci: Az érdekelne, hogy a Viasat3 meddig vásárolta meg a Két pasi meg egy kicsi c. sorozatot, és hogy tervezi-e folyamatosan a sorozat leadását?
Igen, tervezik a további részek megvásárlását, így leadását is.
Sunshine Sally: Én egy régi film címére nem bírok visszaemlékezni, nem tudtok véletlenül segíteni? Valami ifjúsági film volt a 80-as években, de csak az rémlik, hogy egy testvérpár valahogy tudott varázsolni, pontosabban az vált valóra, amire gondoltak, de csak rossz dolgok történtek velük, és a végén már nem is akarták az egészet. Arra konkrétan emlékszem, hogy egyszer a kakaóból tintát varázsoltak. Na ez mi volt?
Szerencséd van, mert valóráváltó gépünk van. Minden bizonnyal a Füllentők című filmről van szó, nekünk is nagy kedvencünk volt. A német cím: Eine vollkommen erlogene Geschichte. 1977-ben készült, további adatok itt. És ha ide kattint a kedves olvasó, akkor meg néhány nosztalgikus képet is talál a filmből.
Spoilerofóbok el ne merjék indítani ezt a két videót mert elrontja a szórakozásukat. A Lost ma esti epizódjából van két jelenetünk. Ha pedig valaki kissé elveszettnek érzi magát az ötödik évad fő motívumát illetően (nem írjuk le mi az, mert spoiler), akkor klikkoljon ide, hátha segítenek rajta.
A Fox egyik újabb póbálkozása az, hogy a Black Sabbath egykori, mára totálisan elhülyült és elkurvult frontemberét, az élő rocklegenda Ozzy Osbourne-t és nyomorult családját egy zenás-táncos-vicces varietéműsorba beleszuszakolja, majd mindezt a nagyérdemű elé tárja, hogy mindenki jól leszűrhesse a tanulságot: ha 20 éven át drogoztál, és hagyod, hogy a feleséged minden szarságra rábeszéljen, annak ez lesz a vége. Szomorú nap ez.
Van az úgy, hogy az embernek van egy lapátfülü, pattanásos arcú, de alapvetően jólelkű unkatestvére, András, és valahogy rá akarjuk beszélni a csajunk facér barátnőjét, a kikapós Esztert, hogy jöjjön már össze vele. Ilyen esetben az eufemizmus (érdekes arca van) bocsánatos bűn, mert ha a megfelelő pillanatban (a hatodik rum-kóla után) vezetjük elő Bandit, talán még össze is jöhet neki valami, csak nem rontjuk az esélyeit azzal, hogy az igazat mondjuk jóelőre. Valahogy így éreztem magam végig a sorozatjunkie.hu-n tegnap látott Andy Vajna-interjút nézve, csak éppen én azt kurvára nem szeretem, ha teljesen hülyének néznek.
Vajna a Terminátor-franchise egyik tulajdonosa, és mint ilyen, a filmek és az RTL-en most bemutatkozó sorozat producere is, így azt elnézem neki, hogy a Sarah Connor krónikái alcímmel ellátott szériáró kozmetikázva beszél, és az egyértelmű kérdésre (milyen a nézettsége a sorozatnak?) is kitérő választ ad, mi sem Pista lapátfüleit (esetünkben az ötmilliós átlagot) emlegetnénk, hanem a mélybarna szemeket. Az viszont kissé meghökkentő, hogy a producer, oppardon, prodjúször a szingöl mádörös sorozat egyik atyja azt sem tudja hanyadik évadánál tart a sorozat (nem a harmadiknál, hanem a másodiknál), fogalma sincs, hány epizódos az első évad (nem tizenhárom, hanem kilenc), az pedig még az iszonyú állatságokat kérdező, és abszolút képben nem levő Horváth Évánál is idegesítőbb, hogy Vajna képes az első sorozatát dirigáló Josh Friedman producert mint Hollywod egyik legjobb és legtapasztaltabb tévésének eladni, mert ez így színtiszta hazugság.
Jimmy Kimmel műsorában mutatták be ezt a videót, és tessék nyugodtan sekélyesnek nevezni, de többet röhögtem rajta, mint a Született feleségek epizódjain.
Josh és Donna végre azt csinálja, amit a rajongók az első évad óta üvöltve követeltek. Hetedik évad, Transtitions című epizód.
Milos Forman klasszikusával kezdjük a mai estét, az Egy szöszi szerelme (20:00 Filmmúzeum) című 1965-ös csehszlovák vígjáték alapmű, egyszer mindenképp látni kell, de többször is bátran fogyasztható.
A kilences sávban egy Fábri film, a Sarkadi Imre regényéből készült Dúvad (21:00 Duna TV) és egy újabb világháborús remekmű versenyez egymással. Persze csak akkor, ha már láttuk a Született feleségek (21:25 TV2) negyedik évadát (az ötödik évadra sajnos még várni kell). A sas leszállt (21:20 Filmmúzeum) című filmben Hitler parancsot ad Churchill elrablására, az angliai német kémek pedig mindent megtesznek az eszement terv végrehajtására. A filmben játszik napipasink, Donald Sutherland mellett Michael Caine és Robert Duvall is.
Folytatódik a Rúzs és New York (22:20) a TV2-n, az első rész engem nem győzött meg, de adok neki még egy esélyt. A pasik helyében viszont inkább a Zárórát (22:55) választanám az m2-n, amiben ma Almár Iván űrkutató lesz a vendég.