Jack Bauer hetedik kurvaszar napja nem váltotta meg a világot, amin istenigazából nem is lehet csodálkozni, mert a kaptafa kissé már el is használódott, hetedjére kel a demokráciát megmenteni az azt veszélyeztető elemektől, volt már atom, vírus, vegyifegyver, belső ellenség, terroristák innen-onnan, beépített ügynök és idegbeteg egykori harcostárs, túl sok újat ilyenkor már nem nagyon lehet kitalálni, ráadásul azt mindenki tudja, hogy a 24 évadai két vagy három felvonásban készülnek, így az első fenyegetés elhárítása soha nem jár a probléma megoldásával.

A hőstípust oly jól megtestesítő Bauer nélkül ez a sorozat nem működik - ez fényesen kiderült az évad második felében, amikor Kiefer kicsit háttérbe vonult, és az egész sorozat összerogyott, mint a vizes zokni. Utólag persze könnyű okosnak lenni, de az íróknak tisztában kellett volna lenniük azzal, hogy egyik mellékszereplő sem tud elvinni a hátán egy epizódot sem, lehet, azt próbálgatták, mi lesz a franchise sorsa, ha Kiefer tényleg a szögre akasztja a CTU-kabátot. Megmondom én: beleáll a földbe, az.

Az EP-választások, a pártok és a politika elkötelezettjei már kora este felvehetik a fonalat a Hírtv-n (19:00) vagy az ATV-n (20:00). A többieknek ajánlható a Rocky II. (Viasat3, 19:05), A tó leánya (Cinemax, 20:00) olasz kisvárosi thriller, esetleg egy berlini díjjal és egy Sundence fődíj-jelöléssel is büszkélkedő kínai film, a Piros virágok (Duna, 20:00), melynek négyéves életvidám hőse az oviban próbál megfelelni a maoista elveknek..png)
Szombatonként a korai kezdés komoly helyzeti előnyt ad a Columbo (Viasat3, 19:45) aktuális részének, de mivel már mindeki látta a mai részt is, ahol a kozmetikai cég csinos tulaja a hunyó, helyette adhatunk inkább egy esélyt az angol Szex és New Yorknak is titulált Szeretők 1. részének (m1, 20:15). Ha nagyon vidám estét szeretnénk magunknak, akkor válasszuk a dupla adag Fekete Viperát (BBC Prime, 20:15), amit ráadásul eredeti nyelven és felirattal élvezhetünk, vagy a Zsernyákok (Duna, 20:00) című fergeteges svéd-dán akció-vígjátékot, amiről a röhögéstől csak annyit tudok mondani, hogy Ájm-going-in. Esti romantikázáshoz pedig nincs tökéletesebb, mint Michel Gondry álomszerű szerelmes fantáziamozija, Az álom tudománya (HBO, 20:00) az isteni Gael García Bernal és Charlotte Gainsbourg főszereplésével.
Ne feledjük, hogy mától péntekenként fut a Tv2 csajos napja, vagyis a Rúzs és New York (Tv2, 21:00) és az Álomgyári feleség (Tv2, 22:00) - utóbbiról annak ellenére lebeszélek mindekit, hogy én írom a hogyvoltját. De, ha már a sorozatoknál tartunk: ma indul az Apró gyilkosságok a családban (1. rész, Duna, 21:00) című francia krimisorozat, jön a 24 3x04 (m1, 21:10), A rejtély 1x12 (RTL Klub, 22:15) és a Friday Night Lights - Tiszta szívvel foci 1x03 (Tv6, 22:00), és természetesen ma is támad a Beugró (m1, 20:10, m2, 23:25) meg az Egy kis Fry és Laurie (Comedy Central, 22:25)..png)
