A Mindhunter lehet az ősz egyik nagy dobása, mert olyan dologról szó, ami iránt a világ minden részén egyformán érdeklődnek az emberek: a sorozatgyilkosokról és az őket vizsgáló/felmérő/elkapó FBI-profilozókról. Ha nem így lenne, mármint a jónép leszarná ezt a toposzt, már rég elkaszálták volna a Gyilkos elméket, ugye. A Mindhunter viszont nem egy Gyilkos elmék-klón lesz, sőt, azt meséli el, mi vezetett odáig, hogy az amerikai bűnüldöző szervek tisztába legyen azzal, hogy a sorozatgyilkosok viselkedésében, módszereiben, gondolkodásmódjában vannak hasonlóságok, és ezzel lehetne kezdeni is valamit.
Az 1979-ben játszódó sorozat két FBI-ügynökről szól (Jonathan Groff és Holt McCallany) akik sorozatgyilkosokkal beszélgetnek, hogy jobban megismerjék a gondolkodásmódjukat. Pervez dolognak hangzik, a főnökeik sem nagyon értik, minek kell olyan emberekkel beszélgetni, akik megették a postást/a nagymamát/a kis Johnnyt, de hőseink nem adják fel, és szívós és kitartó meló után létrehozzák az FBI profilozó részlegét. A sorozat alapja a Mind Hunter: Inside the FBI's Elite Serial Crime Unit című könyv, amit az a John Douglas írt, akik a Hannibál-ciklusban Jack Crawford ügynökkénbt ismerhetünk meg Scott Glen és Laurence Fishburne alakításában.
A sorozat menten két évados berendelést kapott, a producerei között Charlize Theron és David Fincher is ott van, utóbbi három részt rendez is (köztük a pilotot). További szereplők: Anna Torv (Fringe), Hannah Gross (Unless), Bemutató október 13.
2017.08.02. 19:01:38
Yeto 2017.08.02. 20:43:01
alien 2017.08.02. 22:06:53
Kremyy 2017.08.03. 09:49:54
A könyv szerintem nem mestermü, tipikusan az volt amit neha elövettem ha nem volt mas, szoval remelem kepernyön feszesebb lesz a tempo. Oktoberben kiderül.
onderon 2017.08.03. 10:18:29
2017.08.03. 18:49:32