Az X-Faktor kapcsán sokszor felmerül, hogy akkor ez egy tehetségkutató-e vagy sztárgyár, vagy esetleg az RTL kasszáját arannyal a plafonig tömő pénzgyár, pedig egyik sem. Ez egy olyan műsor amin elméletileg szórakozhatnánk, csak nem hagyják. A legjobb évada eddig az volt az X-Faktornak, amikor Jimmy Fia Krisztián és egy Stone nevű faszi is bejutott az élő adásokba, akkor elengedték a dolgot, és lementek full kreténbe, amin legalább röhögni lehetett. Az itt elinduló énekesek nem azért vannak a műsorban, mert jók, vagy mert a finálé után az RTL majd tehetséggondozza őket, a lófaszt, azért vannak itt, mert tőlük reméli a csatorna, hogy vannak annyira érdekesek, hogy a néző ne kapcsoljon el a műsorról. Ez így van, mióta az X-Faktor létezik, és ha évadonként mégis összejön egy-egy közepes tehetségű előadó, aki később úgy, ahogy, esetleg kurvajól meg tud élni abból, amit csinál, az csak a hab a tortán.

Ebben az évadban egyelőre ilyen énekes nincs. Akinek van hangja, mint Opitz Barbarának, annak nincs kisugárzása, és mivel még csak 16 éves, azt sem tudja, mit akar az élettől, tök jogosan. Az már más lapra tartozik, hogy a 3 hónapos nagyvárosi lét mennyire fogja elszédíteni az uborkaföldről, mennyire tud majd visszailleszkedni az iskolába, vagy egyáltalán akar-e. Ő sem volt makulátlan tegnap, a Florence and the Machine-nótáról nagyon helyesen mondták neki, hogy nem sokan tudják elénekelni, neki sem ment rendesen, csak bizonyos részei. Az Erdő közepében című Republic-számmal soha nem tudtam mit kezdeni, engem nem érintett meg eddig sem, és ezen szegény Cipő halála sem változtatott. Talán egy Barbaránál nagyobb kaliberű előadó kiváltott volna belőlem is egy olyan sírógörcsöt, mint Gáspár Laciból.

A Ham Ko Ham bevállalta a cigány himnuszt, majd a Gergely Róbert-féle Emanuelle-t dolgozta át, és már megint mind a két nóta pontosan ugyanúgy szólt, és ismét az az érzésem volt végig, hogy a Ham Ko Ham nem zenekar, legalábbis a klasszikus értelemben véve, hiszen a számára rettentő előnytelen streccsnadrában feszengő Márkón kívül senki nincs benne, akit a) ne lehetne mással azonnal helyettesíteni és b) ez bárkinek feltűnne, beleértve a zenésztársakat. Nincs összhang, kémia, semmi se, egy pali elől énekel, a sessionzenészek meg tolják alá, ezzel az erővel mehetne ez a produkció szólóban is, a zene meg a pultról. A döntőbe szerintem bejutnak, de nem nyernek, nem azért, mert romák, hanem azért, mert nem elég érdekesek.

És ha már itt tartunk: ahogy a dzsunga-Wonder Womannek öltöztetett Tóth Gabi magyarázta nekik, hogy nem baj az, hogy cigányok, mert ők is ugyanolynak emberek mint bárki más, én éreztem magam rettenetesen kínosan a képernyő előtt, legalább annyira, mint amikor Gáspár Laci kérte számon Tóth Gabit, hogy miért nem nyalja Fejes Szandra seggét, de ilyen ugye már volt a műsor előző évadaiban többször is, csak most kicsit hevesebb volt, mint a Keresztes-Malek-Geszi-Feró műbalhék.

Gáspár Laci volt az este nagy vesztese a nézők és Fejes Szandra után, illetve fasz se tudja, mekkora veszteség Fejes kiesése, aki tegnap háromszor is meggyőzhette volna a mentorokat arról, hogy érdemes negyedjére is bent tartani, de nem tudta. Jó, az Aretha Fraklin-mashup (Respect/Truth) után nehéz lett volna, mert nekem aztán tapsolhatnak állva a mentorok, őrjönghet a statisztéria, nem tetszett, amit csinált, mert sokszor hamis volt, érzelemmentes, és az eredeti dögéből semmit nem adott át, ahogy eddig egyetlen nótában sem. Felmondja a házi feladatot és hazamegy - nekem mindig is ilyen érzésem volt a csajról. Ami különösen ijesztő, hogy a párbajdalnak választott saját szerzeménynél is ezt éreztem, nemhogy a Wellhellónál.

Hogy Mata Ricsit miért nem hajítják ki a nézők a műsorból, azt nem értem. A 18 év alattiak nem tévéznek, ki az isten szavaz ere a szegény kisgyerekre, aki egyébként a mentorházig engem is átvert a nagyon jól begyakorolt rutinnótákkal, de az élő adásokban úgy vérzik el hétről hétre, mint a Manchester United Jose keze alatt. Néha felvillan valami, de alapvetően csak szarból akar várat építeni ő is. Ricsi az első előadásban olyan hamis volt, hogy Vince Aliz és JFK sírva könyörög a receptért, a másodikban meg úgy énekelt el egy Balázs Fecó-nótát, hogy annak érzelmi töltetét egy másodpercig sem érezte át, és van egy fogadásom arra, hogy a szöveget sem érti, pedig azért nem egy nagy kaland az sem, valljuk be őszintén.

A sztájlisztok nagy kedvence idén Puskás Peti (jó, Tóth Gabi nyakba feltolt bóti csöcseiről is lehetne órákig beszélni, meg arról a fejékről meg a kezére applikált izéről, és ugye VÖRÖS NADRÁGKOSZTÜM, 'nuff said), de ezt hagyjuk, teljesen egyértelmű, hogy azért van olyan göncökben, amilyenekben, hogy Istenes a műsor elején kicsit beszólhasson neki, és a nézőben is lecsapódjon, hogy van a műsorban egy Puskás Peti is, pedig ugye csak neki van versenyben két énekese is, a Mata Ricsi mellett az elején nagyot futó, majd az élő adásokba a saját arcától már lassan bele sem férő Dimitrij, aki megint kifulladt 3 perc alatt, pedig a Mark Ronson-Bruno Mars-dalban azért olyan sokat még csak énekelnie sem kellett. Nem is baj, mert ami kijött, az sem volt túl jó, hamiskás és gyenge viszont igen. Aztán a második nótánál megint mélabúskomordepis volt, ami a műsor elején hangproblémákat okozó ByeAlexnek nagyon tetszik, nekem meg kibaszott unalmas. Ja, és a térdig füstben, hárfakísérettel előadott, oroszul és a magyarul is megszólaló második dal maga volt a két lábon járó GICCS. Siát énekelt a párbajban, nem jól, de mivel valakinek bent kellett maradnia, ez jobb híján most ő lett.

A mentorok minden évben halálra idegesítenek azzal, hogy közepesen szar, hamis, pontatlan, rosszul artikulált és hangsúlyozott, az eredeti előadót kiherélő, semmitmondó, üres, lelketlen előadások után felállva őrjöngenek, és azt akarják elhitetni velem, hogy amit láttam/hallottam, a világ bármelyik színpadán megállja a helyét. Nem állja meg. A szar az szar, hiába csomagoljátok be.