Az HBO tegnap leadta a Trónok Harca 6. évadának 9. epizódját. Kibeszélőnkben spoileresen tárgyaljuk az epizód eseményeit.
Mikor elindult a hatodik évad, akkor arról írtunk, hogy a női szereplők térnyerése felgyorsult, amiről most már biztosan állítható, hogy egyben elárulta az évad egyik vezérfonalát is. A Tűz és jég dala története mutatja, ahogy az új generáció igyekszik ledönteni a régi világrendet. Ez túlmutat a nemek szerepét egyértelműen meghatározó klasszikus sztereotípiákon, de újabb különbségekre világít rá, ha az új szokások élharcosai között többségbe kerülnek a nők. Ehhez természetesen hozzá lehet venni, hogy az irodalomban is milyen szerep jutott a nőknek, vagyis ez egy fontos téma, amitől gazdagabb lesz a sorozat, mert a női hősök még kevésbé érződnek elkoptatottnak.
Az új generáció megjelenése a Meereenben játszódó jeleneteken a legszembetűnőbb. Daenerys egy "újfajta" Tragaryen, aki igyekszik pont annyira eltérni a családi szokásoktól, hogy az eredményességéből ne veszítsen sokat. Ugyanis azok után, hogy megérkezik az ostromlott városba, akkor lett volna hű a véréhez, ha Tyriont kérdés nélkül felzabáltatja a sárkányokkal még mielőtt ő azt kérhetné, hogy ne egyék meg a segítséget. Ehhez képest türelmesen kérdez és továbbra is hallgat a tanácsaira. Ezzel lépett egy nagyot abba az irányba, hogy ne essen bele ugyanazokba a hibákba, amikbe a drága felmenői.
Persze ez egy kényes egyensúly, mert abba beleegyezik, hogy városokat nem éget porrá csak azért, mert sokadszorra is fellázadtak ellene, de a hajóknak csak jó érzés odapörkölni. Tekintettel arra, hogy mennyire esélytelennek tűnnek az ostromló hajók a sárkányokkal szemben, sajnos eléggé filmes megvalósítás, hogy Drogon csak akkor kezdi őket lefújni, miután Dany a hátára pattan és kiadja a varázsszót. A Dracarys! kifejezést egy nem különösen epikus jelenetben ismertük meg, mégis hatásosabb volt akkor, mint most az öböl felett. Ebben a helyzetben nem a showmankedés lett volt a lényeg, hanem a hatékonyság, ha még mindig érdekel minket Meereen sora. Mert egyébként nem könnyítette meg egyetlen történés sem azt, hogy érdekeljen minket a város. Arról van szó, hogy mikor lép le végre Dany. Ha egy uralkodó magára hagy egy lerombolt várost, akkor az nem igazán érdemelte ki a nép vezetését.
Minden arról szól, hogy mikor és hogyan indul meg nyugatra és az ottani politikai helyzetet, hogyan fordítja majd az előnyére. Varys már a múlthéten elindult hajókat meg szövetségeseket toborozni, most meg érkezett is pluszban néhány hajó, ami lehet feleslegessé is teszi a tervét. Mindenesetre a szobában abban az egy dologban mindhárom nemesi család gyereke egyetértett, hogy nem akarják úgy kezelni az uralkodással járó feladatokat, ahogy az apjuk tették. Ez Yara és Theon esetében még azt is jelenti, hogy hajlandóak szembe menni az évszázados, évezredes hagyományokkal. Itt viszont beleütközünk ugyanabba a problémába, ami a rabszolgasággal is előjött már. Papíron tök jól hangzik, hogy nem lesz többé fosztogatás, meg portyázás. De a Vas-szigeteken kalózok élnek, akiknek egész identitásuk erre épül. Mikor Yara kezet fog Dany-vel az azt is jelenti, hogy leköpi a családjuk jelmondatát, ami azt mondja, hogy "Mi nem vetünk". Ha tartja magát a megállapodáshoz, akkor viszont vetés nélkül elég nehéz lesz túlélni. Bár berendezkedhetnek a jövedelmező tengeri kereskedelemre mondjuk, de ahogy a rabszolgaság alternatíváját sem kínálta fel Dany a mestereknek, úgy az erről való szakpolitikai egyeztetés ebben az esetben is elmarad.
A jelenet hatása alól persze nehezen vonja ki magát az ember és ha már korábban Yara kapcsán írtam, hogy menekülése feminista metafora, akkor itt most szinte neonfényekkel tolják ezt a készítők az arcunkba, ahogy a két szereplő azon a tényen keresztül kerül közelebb egymáshoz, hogy mindketten nők, akiktől korábban mindenki megtagadta a vezető pozíciókat vagy az önálló döntéseket. Most egymást tudják ezzel erősíteni, a házasságos ajánlat Yara leszbikussága után még egy újabb réteget is kap. Viszont Euron szerepe ezek után érdekes lesz, mennyi időre van még szüksége, hogy megérkezzen és hogyan tud majd ez az egész érdekes lenni.
Ha már különböző uralkodási stílusokról van szó, akkor az epizód másik szála, a két fattyú összecsapása szintén erősen fókuszált arra, hogy mutasson két különböző változatot, ami végül ugyanúgy kudarchoz vezet. De mielőtt az egész lejátszódna a szemünk előtt, úgy hogy minden egyes dollárt jól lássunk, amit az HBO elköltött a csatára, Sansa nemes egyszerűséggel elspoilerez mindent, ami történni fog. Ramsay-nek mondja, hogy meg fog halni, még a hét napja éhező kutyák is előkerülnek rögtön az első jelenetben. Aztán miután Davos, Tormund és Jon túl vannak a taktikai értekezleten, Sansa azt is elmondja, hogy Ramsay csapdát fog állítani. Később pontosan ez történik és hogy a tematikai összecsengés meglegyen, épp azzal él vissza, hogy úgy viselkedik, ahogy a nevelőapjától és a Starkoktól várják.
Túlságosan régen volt, hogy egy Stark meghalt volna egy 9. epizódban, ezért vissza kellett hozni ezt a hagyományt és szinte félelmetes, hogy Sansa milyen hideg számítással látja be, hogy Rickonnak esélye sincs a túlélésre. Származásából adódóan örökre veszélyt jelent Ramsay trónigényére, ezért úgysem engedi túlélni. Általában azt szoktuk várni a karakterektől, hogy ilyen pragmatikusan viselkedjenek, mint Sansa mégis félelmetes látni, mikor ez tényleg megtörténik. Jon hiába nem viseli a Stark nevet, minden hagyományhoz hű lesz és ha nem lenne Sansa meg Kisujj akkor ott is maradna a Deres melletti mezőn, holtan. Ennek a szálnak a kezelése azonban több kérdést is felvet, ugyanis mikor arról beszélnek, hogy miért nem várta meg Jon, hogy nagyobb seregük legyen, akkor fel sem merül az Arryn-sereg elérhető közelsége.
Ez is egy filmes megoldás, hogy a csata nem lett volna ilyen érzelmi hullámvasút, ha Jonék egy nagyobb sereggel állnak ki és végig dominálják a harcot.
Az lehet egy érv, hogy Ramsay nem vállalta volna a nyílt csatát ha tudja, hogy nincs igazán döntő túlerőben. Ebben az esetben az lett volna a logikus, ha Deresben marad és ostromra kényszeríti őket. Mondjuk ebben az esetben is lehetett volna csapdát állítani Ramsay-nek aki azt hiszi, hogy kisebb sereg ellen áll ki és teljesen tervszerűen jelentek volna meg a lovasok, nem ilyen tökéletes időzítéssel. Ez a megoldás sajnos keserű szájízt hagy maga után, plusz ott van a tény, hogy mégiscsak Kisujj volt az, aki a Ramsay-s házasságért felelős és ehhez az emberhez kellett segítségért fordulnia Sansának a túlélés érdekében. De pont azt mutatja, hogy előtte már csak a cél lebeg és sokkal kevésbé kötik olyan dolgok, amik a felmenői vesztét okozták.
A csatára, meg a hadvezéri megoldásokra visszatérve, a két fattyú hozzáállása a lehető legsarkosabban tér el egymástól. Jon Aragornként az első sorban nyomja és saját érzelmei miatt az egész előre egyeztetett taktikát felborítja, Ramsay ezzel szemben távol tartja magát a csatától és az egészet csak messziről figyeli. Ez pontosan összevág azzal, amit az első találkozásukkor mond, az ilyenből is látszik, hogy Ramsay nem halna meg a saját embereiért, ha arról van szó, pedig ennek bizony hatása van a seregben harcolók hangulatára. (Dany esetében a nagy momentumok azért működnek, mert a sárkánnyal meg a tűzállóságtól úgy tűnik, mintha őt nem is lehetne megölni.)
A konkrét harcban véleményem szerint Miguel Sapochnik teljes mértékben felért a feladathoz és az a hosszú, vágás nélküli snitt, amiben Jont látjuk a harc kellős közepén, magáért beszél és még a kétszeres Oscar-díjas Alejandro Iñárritu is büszke lehetne rá. Pláne, hogy itt aztán minden egyes plusz forgatási napért úgy kellett megküzdeni a rendezőnek. Megint kiderül, hogy a pénzhiány néha jó hatással van a kreativitásra. Mondjuk, mikor csapdába kerülnek a vad-Stark seregek, az nem volt a legérdekesebb vagy a legkreatívabb megoldás, de erre pontosan azért volt szükség, mert ezen keresztül több lehetőségük volt a készítőknek spórolni pénzben és időben is. Ugyanilyen, az eredeti forgatókönyvben nem szereplő pillanat volt, mikor Jon majdnem megfullad a saját serege kellős közepén. Ha valaki járt már olyan veszélyes tömegben ahol féltette a saját épségét, akkor a jelenet egy pillanat alatt felszínre hozza ezeket az emlékeket. A végeredmény pedig a sorozat egyik legemlékezetesebb pillanata, ami az eredeti forgatókönyvben nem is szerepelt. Ez lesz Havas Jon ujjszületésének igazán látványos pillanata, ami minden szempontból hazavágja, azt mikor nagy levegővételek közepette ébredt az asztalon. Nem volt igazán benne a pakliban, hogy meghal, de ez a szorító érzés nem is ezért működött.
A felmentő sereg megérkezte után kiderül, hogy ahhoz az ostromhoz elég volt egy majdnem teljesen legyengített Wun-Wun, aki betöri Deres ajtaját. Itt gondolom Ramsay önhittségével kell magyarázni a tényt, hogy egyáltalán nem készült a visszavonulásra és nem is vette számításba, hogy mi van ha nem a terv szerint alakul a csata. Mindenesetre a bukás már nem tud olyan effektív lenni és a sok gonoszság után nincs az a péppé verés, vagy kutyákkal élve szétmarcangolás, amire azt tudjuk mondani, hogy igen Ramsay megkapta, ami járt neki. Erre a fajta gonoszságra nincsen jó válasz.
Ezzel együtt ahogy egyre közelebb kerül a sorozat végjátéka, bízok abban, hogy a Trónok harca tud még érzelmi katarzist hozni, de félek, hogy a fináléban a "jók győzelme" ezt nem hozná magával. A mostani epizód pont arra világított rá, hogy ennyi előkészítés és szenvedés után, ha a rossz megkapja, ami neki jár és a jók, akiknek szurkolunk valamilyen módon megmenekülnek, az nem tud akkora hatást kelteni, mintha összetörik a szívünket. Viszont ha egy sorozatnak olyan vége van, hogy az emberek nem kapják meg amit várnak, az hihetetlen frusztrációt tud okozni. Legerősebb példa erre talán a Lostnak a vége, aminek készítője azóta sem heverte ki a népharagot. Ezért számomra a Fattyak csatájának a legnagyobb tanulsága, hogy akármi is lesz a történet vége, csak vesztesek lesznek. De azt még nem tudjuk, hogy a képernyők előtt vagy mögött.
Egyéb megfigyelések:
- Melisandre kikerült a képből, bár a fináléban még tuti fontos lesz, mert Davosnak végre világos, hogy mi történt Shireennel. Nyilván a papnőt fogja hibáztatni. Pedig Stannist kéne.
- Melisandrére visszatérve. Annak idején Stannis örökre megbánta, hogy nem vitte magával Királyvárba a vörös papnőt. Most miért nem merül fel, hogy Ramsay úgy haljon meg, mint annak idején Renly? Elvek miatt? Ahogy Jon rávilágít, a halálával azért más lett volna a helyzet, mégha az északi házak nem is hódoltak volna be automatikusan. De Rickon túlélésre is ez lett volna a legjobb esély.
- Az epizód hátteréről szóló információkat ebből az interjúból vettem, amit teljes terjedelmében angolul itt lehet elolvasni.
- Az, hogy a csatán belül ennyi minden a szerencsén múlik állítólag a lehető legrealisztikusabb megközelítése a harcnak és pontosan ezért nem mentek általában a hadvezérek a csata sűrűjébe, mert nem azon múlt, hogy életben maradnak-e, hogy mennyire ügyesek. Viszont ha elhisszük, hogy van egy nagyobb erő, ami vigyáz Jonra, akkor végignézni a harcot csak lenyűgöző. A vágás nélküli jelenetet a Jon hátában loholó kamerával nem lehet elégszer dicsérni.
- Azon meglepődtem, hogy Rickon és Wun Wun voltak az egyedüli "jó" karakterek, akik meghaltak az epizódban. Pláne azok után, hogy milyen szenzációs volt Davos és Tormund csata előtti beszélgetése.
- Az egész epizód legfurább megoldása a meereeni ostrom közben sebtében összeszervezett találkozó volt. Hogyan juttatják el az üzenetet? És mire az egészet összehozzák, hogyhogy marad valami a városból?
- A második legfurcsább pedig az állítólag 100 hajóval érkező Greyjoy flotta. Ott az öbölben elképesztő állapotok lehettek mire megérkeznek, de arra sajnos nem maradt pénz, hogy ebből mutassanak is valamit. Mindenesetre nagyon kiábrándító mikor ilyen hirtelen ugrunk ilyen fontos találkozókra anélkül, hogy látnánk hogyan kerülnek oda. Az ilyen pillanatoknál jut eszembe mindig a színházas hasonlat a sorozatra.
- Ami még igazán érdekes, hogy mi a csatában termelt rengeteg halottal mi lesz. Ugyebár Rideghon egyik tanulsága az volt, hogy a hullákat nem lehet otthagyni a földön, mert jönnek a Mások és visszahozzák őket. Kíváncsi vagyok, hogy ezzel a fináléban számolnak-e.
- Nekem magamtól nem ugrott be, de Kit Harrington ebben a videóban rávilágít a párhuzamra Jon ujjászületése és Dany harmadik végi "Mysha! Mysha!" jelenete között.
Az utolsó 100 komment: