Vannak olyan epizódok, melyek megosztják a rajongókat, vannak szar részek, melyektől a rajongók a falra mennek, és vannak olyanok is, melyeknek írásába apait-anyait beleadtak az írók, de a végeredmény így sem lett kerek. És van a The Walking Dead hatodik évadának fináléja. Spoilerek jönnek.

Még itt vagy?

Most is?

Pedig isten látja lelkem, jobban drukkoltam az alkotóknak, hogy bármit is terveztek, az jól süljön el, mint a Liverpoolnak a Spurs ellen hétvégén. (Mondjuk ikszre tettem, lehet így érvénytelen a dolog.) Nagyon akartam, hogy az évad kissé lapos első fele és rém’ egyenetlen második része után legalább az utolsó rész, az, amivel tulajdonképpen egy éve hergelik a nézőket, odaverjen egyet, és legyen olyan tökös, mint a Trónok harca évadainak kilencedik epizódjai szoktak lenni vagy a Banshee vagy a Spooks (MI-5) tulajdonképpen minden része.

Nem lett. Puhapöcsű, parasztvakítós, gyáva epizód lett.

A finálé, amit nem mellesleg teljesen feleslegesen turbóztak fel 64 percre a szokásos 42 helyet, végig azt sugallta, hogy van egy zárójelenetünk, ami odabasz, és mindent ennek rendelünk alá. Van Negan, a Popkultúra Legszemetebb Karaktere, aki majd az utolsó (nagy)jelenetben előkerül, és ettől majd te, a néző, lehidalsz. Mint a földbe rejtet vasajtótól a Lostban, amit egy fél évadon át mutogattunk, és az első évad utolsó másodpercében kinyitottunk. Hogy aztán csak álljunk felette, és nézzünk le a mélységbe, meg nem mutatva azt, hogy mi van lent.

És a The Walking Dead megint eljátszotta ezt.

Nekem a cliffhangerekkel semmi bajom nincsen, sőt, szeretem őket. Kellenek. Azért kellenek, mert ha nincs valami horog, amit beleakaszthatunk a nézőbe, különösen az évad végén, és különösen egy olyan zsúfolt és telített piacon, mint amilyen a tévés, akkor lehet nem jön vissza. Fél év hosszú idő, mire október lesz, a néző simán képes elfelejteni a jó dolgokat, és lemorzsolódik, de ha van valami, amivel ott tartjuk a sorozat mellett, ha adunk neki valamit, amivel felkeltjük a kíváncsiságát, akkor visszajön. Ha viszont folyamatosan azt játsszuk, hogy meglógatunk előtte valamit, majd amikor fókuszálna, és már-már látná, hogy mi is az, elvesszük előle, akkor egy idő után veszélybe sodorjuk a grandiózus tervet, és azt kockáztatjuk, hogy majd legyint, és azt mondja, hogy kapd be, engem mág egyszer nem szívatsz meg.

A The Walking Dead ebben az évadban egyszer már eljátszotta a nézők bizalmát, akkor, amikor Glenn bezuhant a zombik közé, és úgy nézett ki, mintha szétszedték volna. Hihetőnek tűnt az egész, tétje volt, a naivabbak megsiratták a karaktert, és komolyan elhitték, hogy meghalt. Meg is kellett volna neki. Hogy legyen tétje a halálnak, ne csak egy ostoba írói eszköz legyen, amivel visszarángatjuk a nézőt. A Trónok harcában Jon Snowt az előző évad végén leszúrták a társai, majd a záróképen ott hevert a hóba, vérbe fagyva, holtan. Tessék elképzelni ugyanezt a jelenetet úgy, hogy látjuk a szurkálást, illetve csak azt, hogy a Éjjeli Őrség tagjai szurkálnak valakit, és a kamerára vér fröccsen az egyik leggagyibb és legszánalmasabb, hatásvadász effektnek köszönhetően, majd jön a néma csönd. Ugye, hogy sík ideg lett volna mindenki?

Mos is az lett. Negan jött, és megölt valakit, láttuk, ahogy Lucille nevű, szögesdróttal betekert baseballütőjével aprítja valakinek a fejét, fröccsen a vér, és puff, annyi volt, lehet várni októberig, hogy megtudjuk, ki halt meg. Ez a néző totális hülyének nézése. A Lostban ezt kismilliószor eljátszották velünk, epizódok és évadok között is, néha pedig úgy, hogy soha nem kaptunk választ a kérdéseinkre. Ott viszont megvolt az a misztikus maszlag háttérszál, amivel valahogy megmagyarázhatta magának a dolgokat az ember, míg a The Walking Deadben ilyen nincsen. Itt nincs időutazás és füstszörny, itt kézzel fogható veszélyek vannak, amikkel nem lehet packázni, amiket nem lehet negligálni, és amikkel nem lehet a nézőt szopatni.

Ráadásul a finálé 62 percéből jó, ha 14 percnyi sztori volt. Morgan és Carol mellékszálát hagyjuk, az soha nem volt sztori, ott egy percig nem történet semmi olyan, aminek következményei lesznek, Carol hirtelen halálvágya és Morgan egy évadon át tartó életvédelmi tevékenysége sehova nem vezetett, hiszen Morgan ismét gyilkolt, lenullázva a felépített karaktert, Carol meg ezzel a halálközeli élménnyel letudta a lelkiismeret baszkurálását, és az új évadban már a régi karaktert kapjuk vissza, NinjaCarolt, a terminátort.

A főszál, a hasi görcsökkel kínlódó Maggie-t Hilltopra szállító, és minden irányból (Mégis, hány út vezet abba a nyomorult faluba? Minden?) a Megmentőkbe ütköző Rick brigád szála meg nagyjából annyi volt, hogy mennek kocsival, nem jutnak sehová, mennek gyalog, elkapják őket. Ez jó estben 5 perc, ehelyett hosszú nézéseket kaptunk és fogcsikorgatást, karakterépítésnek szánt, sehová nem vezető gagyi dialógusokat, melyeknek csak és kizárólag egy dolguk volt: a lakóbusz utasainak kilétét a néző fejébe sulykolni, hogy aztán amikor Negan kiválasztotta áldozatát, az olyan semmilyen karakterekért is aggódjunk, mint Sasha vagy Aaron. Vagy Abraham, ha már itt tartunk, aki öngyilkos kommandóból és Rosita-elhagyóból lett Sashától gyereket akaró nagy mackó három rész alatt.

A hiteltelen, szappanoperás húzások (Gabriel, a pap, aki hirtelen badass motherfuckerként védi Alexandriát, stb.), a első perctől nyilvánvaló sztori, és a nézők hülyénk nézése egyszerűen az agyamra ment. És értem, hogy ennek a résznek nem is az volt a lényege, hogy Negan jön és gyilkol, hanem az, hogy Rick pofára essen, de könyörgöm, amikor a második utat zárták le, és láthatta, mekkora a túlerő, akkor a karakter, aki eddig mindent megtett a túlélők védelméért, azonnal felismerte volna, hogy ennek a farokméregetésnek nincs értelme, és baszki, szegény Maggie, sajnállak, de ez van, kapsz lázcsillapítót meg antibiotikumot, és onnantól rád van bízva a dolog, mi bezárkózunk, és várunk. Ehelyett fejjel mentek a falnak, mert azzal kellett, hogy összejöjjön a képregényből szinte kockáról kockára átvett jelenet a pszichopata Negannel. Mutatjuk:

Negan egyébként jól jön a sorozatnak, ez kétségtelen, és Jeffrey Dean Morgan személyében egy valóban tehetséges színészt kaptak, ami dettó rájuk fért egyébként. Végre valaki, aki leszarja Rick suttogását, és akinek hiába magyaráz - ráadásul egy erkölcsi és lelkiismereti béklyóktól tökéletesen mentes fasziról van szó, aki tényleg úgy gyilkol, ahogy más a cipőfűzőjét köti, rutinból, rá sem bagózva. A jelenetet végig kellett volna vinni, és kinyírni Darylt vagy Glennt, leszarni azt, mit mondanak a közvélemény-kutatások, és nem megijedni attól, hogy majd a Twitteren ki fog anyázni és mennyit. De most komolyan: ha azzal van vége az évadnak, hogy ott fekszik valaki holtan, és tudjuk is, hogy ki, akkor a következő évadra nem jönnénk vissza? Ettől kisebbet ütött volna a cliffhanger? Baromság. Egy dolgot viszont ünnepélyesen megfogadok: ha Negan áldozata nem a Rick-Carl-Daryl-Michonne-Maggie-Glenn hatosból kerül ki, a hetedik évad első része lesz az utolsó, amit megnézek.

A sorozatot itthon a Fox vetíti, októbertől jönnek az új részek, szinkronnal.