Az most már teljesen egyértelmű, hogy érdemes nézni az Összezárva Friderikusszalt, mert a legtöbb beszélgetős műsorhoz képest itt az ismertebb közszereplők látszólag tényleg megnyílnak. Hogy Friderikusz, vagy a 24 órás összezárás miatt az nem is igazán fontos. Most a tévében viszonylag ritkán látható Frei Tamás volt Friderikusz vendége, és meglepően őszinte, néhol kifejezetten izgalmas beszélgetés lett a végeredmény.
Freiről valószínűleg már mindenki tudja, hogy a tévés műsorvezetés és riporterkedés után pár lépést hátrálva kávéipari vállalkozást nyitott és itthon kifejezetten sikeres regényíró lett belőle. Utóbbi miatt azért elég gyakran olvasni tőle online interjúkat, de azt már az adás legelején kiemelte, hogy utoljára talán Sebestyén Balázsnál járt, alapvetően kerüli a tévét. Pont ezért is tűnt remek párosításnak Friderikusz és Frei, mert mégis csak a magyar kereskedelmi tévézés két veteránjáról van szó, akik egymástól merőben különböző karriert jártak be.
A volt riporter távolságtartása miatt ezért különösen érdekes, hogy egy ilyen szituációban meddig moderálja magát és próbálja hozni ugyanazt merev imidzset, amivel országosan ismert lett. Ezt Friderikusznak rekord sebesség alatt sikerül feloldania és a kötelező párkapcsolati trécselés kivételével meglepően őszinte egy óra lett az összezárás vége.
Az senkinek sem újdonság, hogy Frei tudatos, tanult, világlátott ember, ahogy az is logikusan következik, hogy ennek köszönhetően meglehetősen intelligens beszélgetőpartner. De mintha direkt úgy jött volna a műsorba, hogy na most akár jobban kitárulkozik, mert Friderikusznak egy-két alkalommal már olyan képei voltak, hogy Frei a könnyeivel küszködik, ha a volt felesége kerül szóba vagy a tévézéssel eltöltött évei.
Friderikusz abban volt zseniális, hogy egy témát körbe-körbe járva sokszor visszatért azokhoz a témához, amiket Frei ügyesen kikerült. Így néha már kifejezetten izgalmas volt látni, ahogy a magyar bulvártól szokatlan őszinteség hangzik el a műsorban. Ráadásul az említett online interjúkban rendre kimaradó kényes kérdések is előkerültek:
- Hogy is volt az a 30 milliós köztisztasági tanulmány?
- Na, és a bérgyilkosos sztori?
Utóbbival kapcsolatban az a kép él mindenkiben, hogy az orosz bérgyilkosnak álcázott színész története tette tönkre Frei karrierjét. Nekem is így rémlik, bár abban az időszakban még jobban lekötött a pubertáskor. Ezzel szemben Frei még évkig tévézett és csak később hagyta ott az egészet. Igen, Árpa Attila is szerepet játszott valamennyire ebben, mint ahogy azt előzetesen ellőtték a bulvárlapok, de ebben egyáltalán nem mentek bele olyan részletesen, mint a fent említett két témába.
Egyenes, egyértelmű választ ugyanis nem adott Frei, de az kicsit hátborzongató volt, ahogy konspirációkról, átverésről és az orosz maffiáról beszélt. Pontosabban csak utalgatott, de Friderikusz még másik témák előkerülése után visszatért rá, hogy kiszedje Freiből a mindenkit érdeklő tényeket. Ez nem sikerült, de Frei magyarázata egyszerre volt ijesztő és elgondolkodtató. Lehet, hogy ennyi év távlatából is csak eltakarni akarja, hogy kamu karakterrel forgatott, de azért érdekes belegondolni, hogy mi van akkor, ha a híres bérgyilkosos riport hátterében tényleg az áll, hogy az egyébként is jó orosz kapcsolatokkal rendelkező Freit megszívatták, akinek ezután a balhét is vinnie kellet, különben. Ennyi év távlatából nem lehet bizonyítani, de azért elég hatásos az a történet, ami úgy ér véget, hogy egy csak kevesek által ismert külföldi számon, külföldön tartózkodva hívják fel alvilági figurák. Ha nem is igaz, azért izgalmas ilyet hallani a magyar tévében.
Ahogy a 30 milliós tanulmányról is, amivel kapcsolatban még be is vallotta, hogy nem szabadott volna pénzt kérni érte. Nem valószínű, hogy előre lebeszélték felvezetésként, de már nagyon korán városképi elképzelésekről kezdtek beszélni, mire Friderikusz megragadta az alkalmat, hogy na, hogy is volt akkor az a valag lóvé? Freien őszintén látszik, hogy érdekli a téma és valószínűleg többet tud róla, mint az ezzel kapcsolatos pozícióban trónoló kormányemberek, és pont ezért volt hiba pénzt kérni egy ilyen tanulmányért, mint megcsinálni ingyen.
Nehéz eldönteni, hogy a naivitás beszél belőlem és Frei már csak rutinból is fantasztikusan adja elő magát, vagy tényleg azon ritka pillanatok egyikét láttuk, amikor egy közismerten zárkózott médiaszemélyiség nem csak olyan témákban nyílik meg, hogy mit érzett XY a rokona elvesztésekor, vagy milyen alkohol nélkül élni a ZS kategóriás mulatós celebnek, hanem tényleg fajsúlyos történéseket elemzett két olyan ember, akik a kereskedelmi tévézés hőskorában már állandóan képernyőn szerepeltek. Friderikusz még Frei arcába is vágta, hogy régen egy felpuffadt kis akarnok volt. Na, ilyet biztosan nem hall senki egy kávé mellett Szily Nórától.
Lehet szeretni, vagy sem Freit, azért viszonylag kevés az olyan közszereplő itthon, aki még a régi klasszikus gazdagok és szépek médiamítosz szerint élne, három különböző ország között ingázva, jómódú, már-már parodisztikusan dzsentri stílusban. Sikeres volt tévésként, sikeres vállalkozóként, sikeres íróként, pedig a közvélemény még mindig úgy emlegeti, mint az etikátlan sajtómunkást, aki megpróbálta eltenni Orbán Viktort láb alól. Közben bármi is történik vele, az érdekli az embereket, de ennyire szabad és őszintének tűnő vallomásokat tőle még nem igazán lehetett olvasni sehol. Meg is jegyezte, hogy nem véletlenül vállalta el a Friderikusznál alvást, valószínűleg nincs más magyar műsorvezető, akinek ezt sikerült volna nála elérnie.
Azért azt megjegyezném, hogy a két érdekes karakter még így is elvitte a műsort, pedig szerkesztők mindent megtettek, hogy a fejemet az asztalhoz csapkodjam. Vállalhatatlanul rossz stílusban megválogatott zenei aláfestések (I Got a Feeling kezdésnek, komolyan?), néhol borzalmas vágás és őszintén szólva azon nem is csodálkozom, hogy egy ilyen steril, minden ízlést nélkülöző műlakásban két ember tényleg inkább egymással beszélget, mintsem azon gondolkozzon, hogy melyik Ikea-leárazásnak köszönhetjük ezt a borzalmat. Az meg különösen frusztráló, hogy nem akad egy üveg vodka, amikor Friderikusz le akarná itatni a még soha életében le nem részegedett Freit. Pont ez a koncepció lényege, hogy otthonos, házigazdás hangulata legyen az egésznek, és ha a hangulathoz, illetve a beszélgetés témájához pont illik egy vodka, akkor rohanjon már el az egyik kéznél lévő lótifuti gyakornok egy üveg drága vodkáért, és nézzük meg mi lesz a vége. Persze lehet Friderikusz is csak viccelt és én láttam rosszul. Bekarikáztam, hogy mennyire idegesítően túlzsúfolt és ízléstelen a díszlet, a csutkára tekert világosítás ellenére bekapcsolt asztali lámpákról nem is beszélve.
Gregor Bernadett, Árpa Attila és Frei Tamás után Friderikusznak megint sikerült az, ami egy női magazinnak sem. Freit nem valami földönkívüli médiazseninek ábrázolták, hanem meghagyták végre a teret egy jóval komplexebb karakter bemutatására. Elég megfigyelni, hogy szokásoshoz képest Friderikusz mennyivel kevesebbet beszélt, hogy aztán már érezhetően ő akarjon kissé sután témát váltani, amikor előtört Freiből valami egészen mélyen lakozó mondanivaló. Továbbra is zavar, hogy egy ilyen műsort a mindent giccsel és bulvárral eladó TV2-n kell nézni, mert így a gagyi tálalás és indokolatlanul kiemelt interjúrészletek (lásd. az Árpa Attilával való konfliktus) azt a téves képet sugallják, hogy ide is csak belötyög a celeb, aztán majd Fridi bácsi kicsit megfingatja. Pedig a celebeket hagyni kell beszélni és simán megfingatják saját magukat. Vagy nem, és akkor egy ilyen beszélgetés lesz a vége.
Ezek után különösen várom, hogy Deutsch Tamás mit kezd Friderikusszal. Ha nem szarnak be a szerkesztők és a műsorvezető is tartja a belekérdezős tempót, akkor arról mi is írni fogunk.
Zemöki (kona) 2015.11.17. 08:27:40
Az olyan csodálatos paneleket kimondottan élveztem, mint: "csak úgy arra jártam a Bródy Sándor utcában, gondoltam egyet, bementem a rádióba, kaptam egy magnót..."
Jaj, hányszor hallottam már ezt a történetet.
Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2015.11.17. 08:47:24
Amilyen műsorokat készített ez a két pali, azt úgy nézte mindenki, mintha marslakókkal való találkozást közvetített volna élő egyenesben a tévé.
Mai fejjel visszagondolva, a témák amiket és ahogyan Frei feszegette, már egyáltalán nem rendkívüliek, csak akkoriban sokkal kisebb volt az információ-áramlás. Mégis, akkoriban ez jelentette a non-plus ultrát, és ilyen szempontból inkább a kornak egy jó lenyomata, hogy mennyivel naivabb világ volt az Magyarországon.
A Friderikusz akkori műsorait a mai szemmel kínos díszletek és ruhák ellenére is ugyanúgy le lehetne nyomni a tévében ma is, a kereskedelmi tévék jól elvannak a saját maguk által kitenyésztett, akciós, "12 egy tucat" celebjeivel, ő meg akkor beszélt világsztárokkal a budapesti stúdióban.
Sesem felejtem el pl., ahogy Delon meg Belmondo ücsörgött bent (persze, a közös filmjüket promózták), de baszki még franciák is ültek a nézőtéren, fülükben a szinkrontolmáccsal.
noelisha 2015.11.17. 09:08:23
Fridit és Freit is imádom, külön-külön! Együtt pedig...! :)
Szerintem Frei Tamás nem hazudozott, nyilván volt, amiről azért nem akart beszélni. Azért Fridi elég meredeken kötötte az ebet a karóhoz, jó pár témánál, amikhez mindig visszatért.
Ráadásul Tamás brutáljól néz ki, sőt!
Amikor dedikálta pár hete a legújabb könyvét itthon, a képek alatt rengeteg hozzászóló azt írta, hogy "mi baja? miért ilyen sovány, beteg?" meg, hogy "Tamás, egyen!" Hát az agyam eldobom... tipikus magyar mentalitás. A károgó brigád rögtön rosszat feltételez. Mikor csak simán jól van, sportol, mozog és nem zabálja tele magát esténként + nem vedel. Ennyi.
Frei könyvei nagyon jók, az összeset olvastam. Alap. A "valóra válásuk" pedig tényleg félelmetes. Mindig azt gondolom, úristen, nem fél? De végül is miért félne, hiszen ez csak egy könyv. :D
Az első könyv, az nagyon férfias, tele van bombázással, robbantással, katonákkal, stb... hát nőként olvasva az fárasztó volt (ilyen fegyver, olyan fegyver, ilyen helikopter, olyan harckocsi, ilyen páncél, olyan drón, stb...), de aztán ha ezen túljut az ember, nem tudja letenni. A többit sem.
Frei kávézói is jók, és abszolút nincsenek túlárazva. Ezen annak idején meg is lepődtem. Főleg az itthoni egyéb kávézó franchise-ok árait nézve. Jaaaa, hogy ezt 1200 Ft helyett lehet 500 Ft-ért is adni? Mikor sokkal de sokkal jobb és finomabb? Az ízek fantasztikusak. Érdemes tényleg végiginni a kínálatot annak, aki szereti a kávét és nem minőségtelen fost inna kávé néven. Aki picit is érdeklődik, vagy fogékony rá, hamar érezni fogja az ÍZEKET. Utána, garantálom nem fog tudni sima béna kávét inni.
Megérdemli ahol tart, ahogy él, amije van, mind egy szálig. Rengeteget tanult érte és megdolgozott érte. Bátor volt, hogy meglépte mindezt.
Az egyetlen műsor, amiből én szeretném mind a 24 órát végignézni, úgy ahogy van, vágatlanul. (Egyébként a TV2 oldalán vannak olyan videók, amik a műsorba nem kerültek bele, de csak talán kettő rövidke.)
Dacia Dubstep 2015.11.17. 09:14:04
micsoda? 2015.11.17. 09:57:21
yYxQ (törölt) 2015.11.17. 09:59:35
jet set 2015.11.17. 10:03:22
soarvány 2015.11.17. 10:15:28
Nbl 2015.11.17. 10:16:24
mrmojorisin 2015.11.17. 10:24:42
Nbl 2015.11.17. 10:32:30
devilstrueface 2015.11.17. 11:04:02
Silence35 2015.11.17. 11:18:20
Thomas Cooper 2015.11.17. 11:49:28
protézisesh 2015.11.17. 11:56:53
Minden köpködőnek üzenem: mégis Freinek van 3 berendezett élete a világ három táján, neki nem gond kifizetni a villanyszámlát, vagy venni egy repülőjegyet akárhová. Szóval lehet, hogy mégis csak TI csináltok rosszul valamit és nem ő?
Koszper Gábor 2015.11.17. 12:08:25
noelisha 2015.11.17. 12:10:30
bárcsak, de nem :D
(csak egy rajongó)
noelisha 2015.11.17. 12:11:08
zuzzantó 2015.11.17. 12:38:53
mézescsók 2015.11.17. 14:32:08
Én legfeljebb a bérgyillkosos témánál éreztem csúsztatást, a 30 milliós témánál nem. Mintha valami olyasmit mondott volna, hogy a 30 m nem a "tanulmány" ára volt, hanem az iroda fenntartása, alkalmazottak bére, stb. És ez kb. reális is. Bérleti díj, fenntartási (közüzemi díjak, egyéb közszolgáltatások) költségek, munkabérek azok kütyülékeivel együtt - nem olyan sok az. Hogy máshol már ismert és alkalmazott dolgok adaptációját javasolta? Miért kell mindig feltalálni a spanyolviaszt, ha egyszer már feltalálták? Ilyenkor nincs más, mint az illetékeseknek megmutatni, hogy ez a spanyolviasz, ha már maguktól nincs annyi eszük, hogy felismerjék.
Thomas Cooper 2015.11.17. 14:37:32
perszepolisz 2015.11.17. 14:51:04
miciur 2015.11.17. 14:53:10
A masik, ami feltunt, hogy a musort szerintem arra akarta felhasznalni Frei, hogy visszaszerezze Pardy Zsannat, kb uzent neki a kepernyon keresztul, mikozben szerelmet vallott.
A harmadik: nagyon nyuzuge, vekonyvallu kis egyszalbel ez a Frei:)
De jo adas volt azert..
ifjú padavan 2015.11.17. 15:15:54
Amúgy én abban is kételkedek, hogy ezek a felvételek valóban 24 óra alatt készülnek. Szerintem simán lezavarják pár óra alatt. Pl. minden 24 órából annyira érdekes a főzés 1-2 órája?
miciur 2015.11.17. 15:20:26
poisonborz 2015.11.17. 15:33:22
hidroponi 2015.11.17. 15:35:34
egeszen addig hittem freinek, amig fridi a kamuzasrol nem kezdett el beszelni.
akkor freiben megallt az uto es latszott rajta, hogy nem tudja, hogy fridi meg akarja-e buktatni vagy csak veletlenul hozta szoba a dolgot. :DDD
egyebkent frei-t besoroltam, az itthonrol kulfoldre kenytelen menekulo emberek koze, akik sikeresek lettek. ebbol latszik, hogy Mo egy szar, korrupt es provincialis orszag, ahol meg egy jol ismert ember sem lehet sikeres, ha a politika keresztbe tesz neki.
@Nbl: az oke, hogy a mostani felallasban nem lehet a hid 2 vegere felrakott lampaval megoldani de frei nem ezt mondta.
Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2015.11.17. 15:43:14
mézescsók 2015.11.17. 15:55:14
2015.11.17. 16:00:34
vuella 2015.11.17. 17:08:20
sztavrosz 2015.11.17. 17:10:04
A végső konklúzió jó: Frei inspiráló hatású!
vuella 2015.11.17. 17:10:15
LHedvig 2015.11.17. 17:20:20
Dacia Dubstep 2015.11.17. 19:15:58
dr. v.b.1990 2015.11.17. 21:34:33
"A Friderikusz akkori műsorait a mai szemmel kínos díszletek és ruhák ellenére is ugyanúgy le lehetne nyomni a tévében ma is, a kereskedelmi tévék jól elvannak a saját maguk által kitenyésztett, akciós, "12 egy tucat" celebjeivel, ő meg akkor beszélt világsztárokkal a budapesti stúdióban.
Szerintem a Friderikusz show-ban pont az volt a legjobb , hogy megtalálta az jó egyveleget az akkori celebvilág a kissé bogaras és meghökkentő emberek/produkciók közt és a világsztárok között. Azért amilyen és amennyi világsztárt idetudott hozni 5 éve alatt, kizárt , hogy lesz valaha is olyan médiaszemélyiség vagy műsor, aki ennek a nyomába érne.
villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2015.11.18. 00:15:07
Én döntetlenre adom.
Terézágyú 2015.11.18. 08:11:02
1. nem érdekelnek a közszereplők, magyarul a celebek. mert ezek azok. ez a frej is.
2 az se ha megnyílnak.
3. főleg ha csak LÁTSZÓLAG nyílnak meg, ahogy írod.
Teshow 2015.11.18. 09:24:21
Ha manipulált volt, akkor azért, ha őszinte akkor meg azért.
Két vérprofi hóhér egymást akasztotta úgy, hogy közben egyik se halt bele, sőt! ;)
Zseniális, minden percét élveztem!
Aki pedig Freit fikázza, annak csak annyit mondok: tessék utána csinálni!
Az elmúlt két évtized alatt felépített egy sikeres média-brandet (Dosszié), felépített és a mai napig működtet - sőt fejleszt - egy sikeres kávé és kávézó brandet (Frei Café) mindeközben bestseller könyveket ír.
Foteltrollok, HAJRÁ! :)
közösperonos átszállás 2015.11.18. 10:24:43
Ha ennyit kell érte kamuzni, akkor kösz, de inkább nem.
hajráargentína 2015.11.18. 19:30:57
A Frei féle műsort sem néztem végig, de magát a palit érdekesnek találom. Itt sokan kiemelik a karrierét, hogy három területen is helytállt, szerintem az első, tv-s karrierből sokkal könnyebb felépíteni újabbakat, teljesen tipikus a vendéglátózás, meg könyvírás. Én sokkal érdekesebbnek találom, ahogy nyilvánosan felépítette ezt a világpolgár stílust, mint élete fő művét. A műsor után is azt gondolom, hogy sokat kamuzik, többek között saját magának is. Fridi elég jó volt ebben, a kérdései erősen sugalmazóak voltak (pl. a gyerekek utaztatásával kapcsolatban, mint kármentés), így akinek elsőre nem tűnt fel az önmarketing, az is elgondolkodhatott.
Abból a szempontból szerintem is jó volt a műsor, hogy elment addig a pontig, amíg egy tv műsorban lehetséges. Ennek az is jót tett, hogy Frei már nem aktív celeb, hanem inkább az az "életmű" mentéséről szólt a részvétel. Figyelő fülnek elhangzottak érdekes dolgok a kamuálca alól is, de persze sokkal érdekesebb lett volna jobban megkapargatni a világpolgár imidzs gyenge pontjait. A karierről nem is beszélve.
ScooHu 2015.11.19. 08:10:27
Nekem nagyon tetszett ez a műsor. Jó volt Frei-t megint képernyőn látni. Persze, sok volt anno túlzás és a kiszínezés a műsoraiban, minden héten fogtuk a fejünket, de azért összességében szerettük a műsorait, mert tudott érdekes dolgokat mutatni.
Várom jövőhéten a következő Tamást :)
ScooHu 2015.11.19. 08:48:11