Egy olyan műsort bevállalni, amiben 24 órán át össze van zárva az ember egy másikkal, embert próbáló feladat, eljön ugyanis az a pont mindenkinél, amikor már nem érdekli a kamera, és lecsupaszítja magát, (mármint lelkileg, nem egy szál pendelyre, még mielőtt) amikor olyan dolgokról is beszél, amikről annyira nem szeret, vagy csak akkor, ha teljes biztonságban érzi magát. Ez fokozottan igaz egy olyan különleges helyzetre, amikor ez a másik ember nem egy fasszal helikopterező labdarúgó vagy egy szénné tetovált műkörömépítő, hanem egy tapasztalt tévés újságíró, akit ráadásul a fülébe rejtett bizbaszon keresztül egy egész szerkesztői stáb instruál.

Az Összezárva Friderikusszal második évada azzal a Tóth Gabival kezdett, akiről az átlagnéző csak annyit tud, hogy harsány, magamutogató énekesnő, aki a tévében kiteszi a szilikonmelleket és a hosszú lábát, és csodálatos alapanyag az internetes népművészeknek. Aztán bement Friderikuszhoz az épített díszletbe, ami egyszerre konyha, nappali, étkező és hálószoba, és szépen lassan ellazult, és tök őszintén beszélt olyan dolgokról is, amikről szerintem eddig csak nagyon keveset, vagy egyáltalán nem. A színpadon extrovertált díváról kiderült, hogy a magánéletben minden, csak nem harsány, néha pedig úgy viselkedett Friderikusz előtt, mint egy süldőlány, aki zavarban van, amikor egy nagy sztár ránéz.

Miközben hallgattam/néztem, ahogy vacsorát főz, és közben a lehető legtermészetesebb őszinteséggel mesél arról, hogy lehet, nem lehet gyereke, és annak idején annyira szegények voltak, hogy öten használták ugyanazt a dezodort, kicsit kényelmetlenül éreztem magam, mert ezek azok a dolgok, amikre őszintén szólva nem voltam kíváncsi. Nem azért, mert nem érdekel az énekesnő felszíne alatt rejlő ember, hanem azért, mert ezek nagyon a privátszférába tartozó dolgok, és mivel Friderikusz ilyen részleteket nem osztott meg magáról - pedig ez a műsor legalább annyira szól róla, mint az alanyokról - kicsit féloldalas lett a végeredmény. Nem azt mondom, hogy vájkált a nő múltjában, egyáltalán nem (bár amikor a pasiügyeiről kérdezte az egy paraszthajszálnyira volt csak a Blikk színvonalától), de vannak dolgok, amiket nem akarunk tudni azokról, akiket a tévében látunk csak, és nem tartoznak a szűk baráti körünkhöz.

Tóth Gabi néhol úgy beszélgetett Friderikusszal, mint egyfajta pótapával, ilyenkor volt egyébként a legemberibb, legspontánabb, és legkevésbé kiszámított, és persze, hogy énekeltek is közösen, ilyenkor meg profi volt és kicsit tanárnős - mintha legalább két vagy három személyiség lakna benne. A műsorról megint kiderült, hogy ha olyan alany van, aki érdekes, és annak ellenére, hogy csak nyolc általánosa van, nem hülye, sőt, még Friderikuszt is érdekli, akkor kifejezetten jól tud működni, bár nekem a közel másfél órás műsoridő hosszúnak tűnik, lehetne feszesebbre vágni kicsivel.