Amikor a Fox bejelentette, hogy lesz folytatása az X-Aktáknak, az újságírók első kérdése az volt, hogy biztos, hogy csak hat epizódban gondolkodnak, ha már sikerült összerántani Chris Carter alkotót és a két főszereplőt, Gillian Andersont és David Duchovnyt? A második meg az, hogy a sorozat mitológiáját folytatják, és egy szerializált miniévadot kapunk, vagy hat monster-of-the-week-jellegűt, epizodikus szerkezettel? Duchovny korábban azt nyiklatkozta, hogy ilyen is, olyan is, de ezt csak most tisztázta le Dana Walden, a Fox Television Group vezérigazgatója.
A TCA-turnén levetítettek egy jelenetet az újságíróknak, amiből kiderült, hogy
SCULLY ÉS MULDER MÁR NINCSENEK EGYÜTT.
Walden azt nyilatkozta, hogy pontosan olyan lesz ez a miniévad, mint a sorozat volt, lesz egy átívelő nagy szál és heti esetek. Hogy aztán ez, ami évadonként 23 részben működött, mit eredményez hat részben, kiderül januárban. Walden azt is kijelentette, hogy az X-Akták rendes feltámasztása nem szerepel a Fox tervei között, egyszerűen csak úgy érezték, hogy felnőtt egy olyan generáció, aminek a régi X-Akták nem mond semmit, viszont úgy érezték, hogy kellene, így amikor Chris Carter megkereste őket, hogy van pár jó sztorija egy miniévadra, rábólintottak. Arról, hogy mi lesz, ha a nézettség az égbe szökik, nem beszélt, de megmondjuk mi: folytatás.
desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2015.08.07. 15:34:46
lk2 2015.08.07. 22:14:55
Silenos Kiadó 2015.08.11. 09:43:46