Nagy bajban van az ember, ha szépségversenyről kell írni, mert az ilyen műfajban újat, merészet, formabontót hozni, avagy megújítani az egész haccacárét nehezebb, mint felhúzni egy kerítést egy random határszakaszon. A szokásos eljárás ugye az, hogy jön X nő, a Miss Magyarország - Magyarország szépe esetében 16, ők vonulnak párszor, a vonulások, vagy ahogy azt az egyre terhesebb és ettől láthatóan jókedvű Tatár Csillától megtudtuk, tourok közötti időt meg ki kell tölteni valamivel, ami az esetek 99%-ban szórakoztatóipari szakmunkások előadását jelenti, ezek színvonala attól függ, mennyit sikerül a csatornának/gyártó cégnek kifizetni a hakniért. Hajdú Péter Frizbi productions nevű cége a magyar tehetségkutatós vonalat igyekezett vegyíteni némi rafkóval és egy levitézlett külföldi előadóval, de hát ennyi pénzért ennyi jár, gondolom.

A fennmaradó időben lehet kis színeseket mutogatni a felkészülésről, ami valahol agyrém, mert hogy a tökömbe lehet valakit felkészíteni szépnek, ugye, de nem tettetem magam teljesen hülyének, értem én, hogy meg kell tanítani a 10 tökegyforma és nagyjából hat megjegyezhető arcú csajt kifutón járni és 120 percen keresztül vigyorogni. Szóval ha ezek az elemek megvannak, és a két műsorvezető nem bakizik sokat, a zsűri kellőképpen komoly, a közönség pedig lelkes, akkor simán lehet pontosan olyan műsort csinálni, mint 1966-ban, csak kicsivel jobb világítással, meg HD-ben. A tegnap esti produkció, aminek egyébként Hajdúné Sarka Kata az egyik tulajdonosa, nagyjából hozta is a várt szintet, a TV2-n látott Miss Universe-nél legalábbis több klasszissal ízlésesebben, amit valahol azért félelmetes leírni, mert az a műsor, amiben a lassított felvételben a kamerába csücsörítő, és ajkukat szuggesztíven böködő csajokra aranyeső hull, (nem olyan, nyugi, csillogó papírdarabokból álló) a műsor grafikai elemei között pedig aranyszínű kagylóból kihulló (naná, hogy) aranyszínű gyöngyök is szerepelnek, az sok minden, csak nem ízléses.

A csajok értékelése és megítélése nem az én dolgom, eleve, egy szépségverseny soha nem lehet olyan objektív, mint egy MMA-meccs, ahol ha pofán van verve a faszi, akkor elesik és nincs kérdés az értékelésben, de ezt hagyjuk, nem a mi dolgunk. Hogy aztán a közönségdíjat is beseprő Kiss Daniella valóban a legszebb volt-e, majd kiderül, de hogy neki volt a legjobb melója az összes jelentkező közül, az tuti: szempilladizájner a lelkem, mellette külkeres is, mert valami hobbi kell neki is, ugye. Az indulók között egyébként elsöprő többségben voltak azok, akik a nyereményt, és a címmel járó vélt vagy valós befolyást az árvák/elnyomottak/elesettek/fogyatékkal élők és a világbéke érdekében használnák fel, ami nagyon nemes célkitűzés, meg valahol el is hiszem én ezekről a 23 éves csajokról, hogy ahogy kapnak egymilliót a kezükbe, azon vesznek egy rakás játékot, azt bepakolják a nyereményautóba és lemennek egy gyermekfaluba, ahol szétosztogatják őket, de sajnos a valóság nem ezt mutatja.

Mindegy, nem akarok szomorkásabb lenni, mint maga a műsor, amiben Wolf Kati kétszer is énekelt, de nagyon rossz kedve volt végig, Takács Nikolasz az istennek el nem vigyorodott volna, és perszehogy rajta volt a kalapja, Pál Dénes meg ugyanazt a nótáját búgta el, amint már vagy két éve szokott az ilyen haknikon. A Compact Discónak is két fellépés jutott, róluk legyen elég annyi, hogy legalább nem abban a keletnémet szadomazó ruhában voltak, amiben A Dal megnyerésekor. Majka és Curtis előadása azért volt furcsa, mert teljesen egyértelműen az adás kezdete előtt, töküres stúdióban vették fel (vagy egy nappal korábban?), hiszen a felvételvezető/rendező gondosan ügyelt arra, nehogy a nézőtérről akár csak egy villanás is látszódjon, hogy aztán ez időhiány miatt volt, vagy csak Majkának derogált a műsor, azt nem tudom, de azt igen, hogy Kökény Attila képes volt a Ha én rózsa volnék szövegét is elbakizni, a Haddaway néven ismert, és csak kelet-közép európai nosztalgiadiszkókba eladható jóember viszont minden alulmúlt az öreges, szomorkás, a playbackbe is belesülő előadással, amin mondjuk én jókat röhögtem, de nem hiszen, hogy ez lett volna a művész célja.

A felvonulások, oppardon, tourok sem voltak zökkenőmentesek, néhány lánynak nem sikerült elsajátítani a járás mesterségét és a kályhaezüst színű magassarkú cipőben kis híján a nyakukat törték, amihez az is hozzájárul, hogy fél kézzel a csípőn nem is olyan könnyű ilyen cipőben mászkálni, hát még ehhez az egészhez 32 fogas kínvigyort vágni, miközben a tekintetek azért nagyrészt árulkodtak arról, hogy inkább az őszinte rémület és az “édes istenem, sose lesz ennek vége” érzés uralkodott el rajtuk, bár kétségkívül akadt olyan is, aki nagyon élvezte a dolgot, mondjuk az a két versenyző, aki már másodjára indult a megmérettetésen. A ruhák között a legjobban nekem a hetyke kis partizáncsákóval, mell alá éppen csak leérő katonai zubbonnyal és vörös, egyrészes fürdőruhával vagy tornadresszel megtámogatott kombó tetszett, amiben az indulók úgy festettek, mint a szovjet hadsereg szexdiverzáns hadosztályának egy osztaga, de hát ez nem egy klasszikus exploitation film forgatása volt, hanem szépségverseny, ugye.

A műsor legjavát azonban a felkészítő tábor, az együttlakás képsorai szolgáltatták, különösen azok, amiken a széplányok elmentek ganajt hányni gumicsizmában, forrógatyában kecskét fejni vagy éppen megismerkedni a fűnyíró használatával, de az is nagyon életszagú volt, amikor frissen kelesztett kenyértésztával hajigálták egymást egy véletlenül pont arra kolbászoló kamera előtt, és ha Hajdú Péternek van egy kis esze, és töke, akkor jövőre forgat egy hatrészes realityt a csajok felkészítéséről - az ilyen kiruccanások vagy a tábornak helyt adó szállodában rendezett talent show már magában is megérne egy epizódot.

A két műsorvezető elég ritmustalan és sokat bakizó volt, Harsányi Levente önszopatós humora viccei néhol működtek, másutt meg nem, Tatár Csillát viszont párszor láthatóan idegesítette, hogy nem stimmelt vagy az adásmenet, vagy az, amit a fülükre mondtak, esetleg az, amikor a közönségszavazást nekünk, nézőknek megmutatták, de annyi esze nem volt a gyártásnak, hogy egy monitort letegyenek valahová, ahol ők is láthatták az inzerteket, így olyanokat kellett mondani, hogy van egy negyedik helyezett, meg egy harmadik is, de hiszen önök úgy is látják. A végén aztán az egyik barna csaj kapott egy koronát, és véget ért a két órányi, elég gyér helyszíni tapssal és a konkurens Vajna-klán figyelő tekintetével kísért szépségkirálynő-választás. Jövőre veletek ugyanitt.