Végig nézve az HBO kínálatán, már nem is sima elvárás, inkább megszokás lett, hogy iszonyat minőségi, hiteles, és valahova mutató sorozatokat kapjunk. Éppen ezért vártam nagyon sokat (talán túlzottan is) az amerikaifocis, közelebbről NFL-es témával foglalkozó Nagypályásoktól, merthogy ha valamikor, hát most kőkeményen meg lehetne mutatni, mitől is rohad annyira ez a világ belülről. Ehelyett az első részben kaptunk egy vékonyka nyílást a függönyön a kulisszák mögé, ami mellett mindent elmos a felületes, klisés történetmesélés.

A Nagypályások legnagyobb fogása egyértelműen az először a tévébe csábított Dwayne The Rock Johnson, aki már csak azért is remek választás, mert egykoron ő is kőkemény amerikaifutballista volt. A sorozatban egy korábbi NFL-játékosból lett pénzügyi tanácsadót/személyi bankárt/sameszt alakít, akit csak azért alkalmaz egy ügynök, mert így közelebb kerülhet a zsíros szerződésű játékosokhoz, viszont annál többet, mint hogy néhány jól irányzott telefon mire nem elég, vagy hogy egy nagyon buta lépés mekkora gondot okozhat, nem tudunk meg tőle.

Pedig minden adott lett volna a készítők előtt, hogy valami ütős dolgot hozzanak össze még úgy is, hogy dedikáltan vígjátéknak szánják a Nagypályásokat (pedig nem is vicces), hiszen az NFL-ben egymást érik a balhék, állandó téma a meccsek alatt elszenvedett sérülésekből eredő, maradandó egészségkárosodás, de a pilotban szinte semmit nem érintenek az elmúlt 1-1,5 év súlyosabb NFL-es témáiból: nincs családon belüli erőszak, homoszexualitását nyíltan vállaló játékos, doppingvád vagy bármely olyan extravagáns figura, akikből azért bőven van a ligában. Egyedül Johnson karaktere, Spencer Strasmore az, aki marokszámra ropogtatja a fájdalomcsillapítókat egész nap a – vélhetően az agyrázkódások miatti – fejfájása miatt, ezt talán kibontják később részletesebben, mert így elég öncélú, de remélhetőleg a folytatásban emellé jönnek majd be még aktuális témák.

Stephen Levinson inkább azt csinálta, ami már egyszer bejött: fogta, és kicserélte a Törtetők főszereplőit NFL-játékosokra (a nőkre ugyanolyan kellékszerepet osztott, mint abban a sorozatban), csakhogy semmi egyedit nem tett bele, mert ugyanez az elmúlt 25 évben, bármelyik liga játékosaival történhetne. A másik oldalon viszont ott van az is, hogy marha nehéz hiteles, egyedi és ütős NFL-es sztorit alkotni akár filmben vagy sorozatban, a North Dallas Forty, a Minden héten háború és a Playmakers kivételével talán nem is sikerült eddig.

Azt pedig, hogy a Nagypályások mennyire ártalmatlan lett, azt pont az NFL hozzá fűződő viszonya mutatja meg nekünk. Amikor 2003-ban az ESPN elkezdte adni a Playmakerst, a liga tűzzel-vassal ment nekik, és sikerült is elérniük, hogy 11 rész után levegyék műsorról, annyit ártott az imidzsüknek a dolog. Ehhez képest, amikor felmerült, hogy a Nagypályások engedély nélkül használja a Miami Dolphins logóját és egyéb NFL-es védjegyeket, a liga vezetői fel sem kapták a fejüket, csak legyintettek, hogy csinálják csak.

Az alap tehát megvan a Nagypályásoknál, amiből remek sorozatot lehetne csinálni, merítési lehetőség is lenne olyan sztorikból, amik most kikezdték kicsit az NFL-t, de az egész megrekedt egy Törtetők-klón szintjén, ami pedig nem hogy a biztosítékot nem veri ki, de lehet, hogy az állóvizet sem kavarja fel. Van azért még öt rész az első évadból, reménykedjünk.