Valamelyik nap felhívott Kasza Tibor, hogy beszélgessünk egy kicsit, nézzem meg a műsort belülről, háthat úgy jobb képet kapok arról, milyen meló egy ilyen talkshowt összerakni. Nekem ez meg feküdt, mert voltam már bent a Való Világ és a Sztárban sztár kulisszái mögött, az egyik egy üvöltözős trashreality, a másik egy vicces showműsor, a Kasza! meg egy talkshow, ami elemeiben hasonlít az amerikai elődökre/társakra, de pont ilyet nem lehet a tévében látni sehol - ez a lényeg ebben a műfajban, hogy legyen benne valami olyan, amitől más, mint a többi. Craig Fergusonnak ott van Geoff, a szándékoltan gagyira megcsinált beszélő csontváz, Kimmelnek pl. a Mean Tweets, amiben celebek olvasnak fel dehonesztáló Twitter-üzeneteket (ezt a Rising Star is elsütötte már kétszer), Fallon nagyon sok zenés elemet épít a műsorba, Letterman minden műsorban listázik, satöbbi.

A Kasza! ebből a szempontból egy elég eklektikus műsor, mert a szerkezete változik, az adott heti vendégekhez igazítják, hol egy zenés hülysékedéssel kezdődik, hol nem, az első vendég előtt néha van egy olyan szegmens, amiben Kasza Tibor két állandó és egy meghívott vendéggel vicceskedik, és így tovább, a bruttó egyórás adásidőbe sok minden belefér úgy, hogy a nagy amerikai műsorokkal ellentétben nincs állandó nyitó monológ, meghívott zenekar pedig szinte soha (bár énekes vendég, akivel lehet közösen hülyéskedni, igen). Az első adástól annak idején sírógörcsöt kaptam, mert szinte semmi nem működött benne, a díszlet borzalmas volt, a vágás szörnyű, a poénok nem ültek és így tovább (itt a cikk), de szépen lassan összekapták a műsort, feszesebb, profibb lett, és Kasza Tibor is belenőtt a nadrágba, egyre magabiztosabban kezelte a vendégeket, és ugyan még mindig vannak olyan momentumai a műsornak, amiben kicsit soknak érzem (tessék, lehet ütni, kedves olvasók: kis mennyiségben Kasza Tibor igenis vicces), de az elviselhetetlenség határától már jócskán eltávolodott.

Amikor felhívott Kasza Tibor, hogy beszélgessünk, aztán azzal akasztott hasba, hogy mi lenne, ha vendégként nézném meg, milyen a műsor belülről, sokat vacilláltam, mert ez az akasztják a hóhért helyzet nekem nem szokott jól elsülni, a kamera még akkor is feszélyez, ha tudom, mi fog történni, hát még akkor, amikor fogalmam sincs. De mit veszthetek, gondoltam, ha szar lesz, úgysem megy adásba, azt a tévé sem engedheti meg magának, hogy egy nézhetetlen 5-10 perces szegmens belerondítson egy beállt nézettségű műsorba, az pedig mindig is érdekelt, milyen lehet ott ülni egy fotelben, és beszélgetni egy néha irritáló, és a szakma követelményeinek megfelelően narcisztikus palival dumálni, elméletileg fesztelenül, gyakorlatilag kicsit szorongva, mint amikor az ember beleül a fogorvosi székbe, és igyekszik laza, oldott hangulatú beszélgetést folytatni azzal a faszival, akinek nagyon hegyes szarok vannak a kezében.

A Kasza!-ról (baszki, hogy kell ezt rendesen toldalékolni?), mármint a műsor mechanizmusáról előzetesen nem sokat tudtam, fogalmam sem volt, hány ember dolgozik a háttérstábban, hány gegmen, azaz poéníró dolgozik Kasza Tibor keze alá, hány szerkesztő, gyakornok, sajtós, pr-os szervezi meg a műsort, így abból indultam ki, amit az amerikai műsorokról és a Fábry-show-ról tudtam (már amikor az még az RTL Klubon ment, és nem a köztévén). Ezekben van egy írói stáb, akiknek semmi más dolguk nincsen, csak poénokat írni a műsorvezetőnek, aki majd ezeket szépen leválogatja a főszerkesztővel, és összerakja belőle a műsor vázát - ez a monológokra és az olyan vicces szegmensekre vonatkozik, melyekben nincsenek vendégek. A Kasza! esetében ez úgy működik, hogy van Kasza Tibor és Vörös Tamás főszerkesztő/kreatív producer, akik ketten írják meg a poénokat, ők az íróstáb. A Jon Stewart féle félórás Daily Show-n 23 író dolgozik. Tudom, más piac, de a különbség akkor is mellbevágó - van amire van pénz a magyar tévében, és van amire nincs, utóbbiba tartoznak az írók sajnos.

Azt is tudtam, hogy minden vendéggel készítenek egy előinterjút, sőt, a nagy amerikai műsorokban az utolsó másodpercig megírják előre, hogy mit lehet kérdezni, és mit nem, melyik az a dolog, amiről a talent (a szaknyelvben ezzel a szóval illetik a szereplőket) szívesen beszél, és amivel lehet egy kicsit froclizni, ami ugye a cinkeléstől vagy a baszogatástól jó messze van. Érthető, senki nem azért megy be egy talkshow-ba, hogy házhoz menjen a lófaszért. Így amikor Vörös Tamás a felvétel előtti este felhívott, és elmagyarázta, hogy ez most egy előinterjú, és dumáljunk, nem ért váratlanul, az viszont igen, hogy a beszélgetés közel másfél órás lett, és cseppet sem tűnt a magánéletemben vájkálósnak, a producer láthatóan (hallhatóan) arra volt kíváncsi, mi az az életemben, amiben van annyi sztori, geg, poén, hogy a műsorban el lehessen sütni.

Másnap bementem a TV2-be, abba a nemrég felújított stúdióba, ahol a Sztárban Sztárt is felveszik, és ahol a Kasza! is készül, és szépen elfoglaltam a gépezet egyik kis fogaskerekének helyét. Egy produkciós asszisztens fogadott, felvitt a sminkbe, ahol egy nagyon kedves hölgy igyekezett valamit kezdeni a fejemmel, de aztán feladtuk, és csak egy kis alapozót kaptam, hogy ne izzadjak majd a lámpák alatt, mert a stúdióban pont olyan meleg van, mit egy színpadon, a lámpák hőjében a fejedről meg szakad a víz még akkor is, ha egyébként nem vagy izzadós és/vagy nem vagy betojva éppen. Fodrász is volt, hagyjuk, szarból nem lehet várat építeni, bár én mondtam, hogy olyan céronáldós legyen a háré, de az elfojtott röhögés jelezte, hogy nem ez lesz az a nap, amikor felkérnek egy samponmárka arcának. Úgy negyedóra múlva kaptam egy öltözőt, vizet, tessék várni, mindjárt jön Tibor.

Kasza lentről jött, a műsorban utolsóként látott Tillával felvett jelenetekből frissen, de a tegnapi előinterjú legfontosabb momentumaiból naprakészen. Ez volt az a pont, ahol azt hittem, hogy majd jól megbeszéljük, hogy milyen fasza vicceket fogunk elsütni, “te majd azt mondod, hogy, és meg azt, hogy” vagy valami ilyesmi, ezzel szemben arról beszélgettünk, hogy Tilla hogyan öntötte le Kaszát egy pohár vízzel, és ez mennyire tetszett a közönségnek, meg a kommentelőkről, mert előző nap Vörös elkért tőlem pár válogatott kommentet, az elmúlt nyolc év termésének legjavát. Semmit nem beszéltünk meg előre, még azt sem, hogy mi lesz a felkonf, hogy mutat be, milyen témákat érintünk - ez egyébként nekem, tapasztalatlan vendégnek azért volt jó, mert így spontán tudtam maradni. Jó, volt fogalmam arról, mit érinthetünk, és nagyjából azt is elmondta Kasza, hogy menyi idő lesz a felvétel (max. 25 perc), de arra kértem - és ezzel egyetértett - hogy semmi ne áruljon el előre, hadd legyen váratlan a dolog, az őszinte reakcióhoz nekem ez kell, mert nem vagyok profi, nem tudok varázsütésre, előre megbeszélt ponton spontán hitetlenkedni.

A stúdió egyébként a tévében sokkal nagyobbnak tűnik, pedig annyira nem az - hogy ide hogy fér be a Sztárban Sztár díszlete, számomra rejtély. Egy színpad középen, előtte négy sor szék, amit az operatőrök olyan ügyesen láttatnak, mintha egy tömött nézőtér lenne, a színpadon jobbra az állandó zenekar, középen asztal, mellett meg egy rém kényelmetlen szponzorkanapé, amin ülni maga a kínszenvedés, mert a karfa az egyébként is alacsony ülőfelülethez képest magasan van, nem lehet rátámaszkodni, csak elfeküdni benne, vagy előredőlni, ami 25 percen át nem túl kellemes. A felvétel előtt Kasza megmutatta a színpadot, felvezetett a közönségnek mint valami véresszájú kritikust, aztán a felvételvezető kiküldött hátra, és jöhetett az éles móka, ami így visszagondolva, meg az adást visszanézve, nem is volt olyan gáz, bár menet közben sokkal több őőőőőzés meg nyögés volt a részemről, de a vágószobában csodálatos dolgokat lehet csinálni.

Kasza belülről pont olyan, mint kívülről, néha tenyérbemászóan arrogáns, máskor nagyon vicces, de végig odafigyelt arra, amit mondok, a Vöröstől hallottakat beépítette a közel tízperces szegmensbe, és nem arra törekedett, hogy feltétlenül ő jöjjön ki jól a beszélgetésből, egy kis cink volt persze ide-oda, de semmi extra bunkóskodás nem volt (az én részemről sem). Amiket így utólag nézve látom, hogy kivágtak, azokat joggal tették, feszesebbre húzták az egészet (ha ideges vagyok, márpedig az voltam, vagyis inkább be voltam szarva kicsit, akkor sokat beszélek, és összefüggéstelenül), és a laposabb, sehová nem vezető cuccokat kihajították. Egyszer vettük fel az egészet, nem volt olyan, hogy jó, ez most fasza vicc volt, de mondjuk el megint, most mosolyogva, szóval, ami a tévében lement, az akkor, ott, és úgy hangzott el, ahogy.

Nem mondom, hogy rossz, vagy kellemetlen élmény volt, az első negyedóra végén már kezdtem úgy érezni, hogy vállalható, amit mondok, és azt hittem, a tempót is fel tudom venni Kaszával, de menten jött valami kérdés, amire nem tudtam frappánsan, csuklóból visszabaszni valami mókásat, márpedig a csend a talkshow halála, ilyenkor a műsorvezetőnek azonnal reagálnia kell, átlendíteni a delikvenst az akadályon, ami meg persze olyan (már ha nem vágják ki), mintha az béna lenne, viszont ettől a számára idegen helyzettől meg még jobban befeszül, el lehet képzelni. Mindenesetre jó volt megtapasztalni ezt is, a következő logikus lépés a Való Villába való beköltözés vagy egy Rising Staros meghallgatás lenne, de ettől megkímélek mindenkit, mert van szívem.