Az első Kasza! után, még valamikor tavaly azt bírtam írni, hogy
Ez a műsor így életképtelen (…) ép ésszel felfogni sem tudom, hogy lehetett rábólintani a pilotra, miért nem volt valaki a Tv2-nél, aki odaállt volna a producerek elé, és azt mondta volna nekik, hogy ez egy kalap fos, és nincs az az isten, hogy adásba eresszem. Mindenki jobban járt volna.
És ezt komolyan is gondoltam, az első évad első része egy széteső, kapkodós, rosszul vágott műsor volt, a talkshow műfaji szabályait lépten-nyomon felrúgta, Kasza Tibor meg nem vicces volt benne, mint mondjuk a Nagy Duett zsűrijében, hanem rémesen idegesítő és erőltetett. A műsor zsúfolt volt és ritmustalan, zavaró volt az, hogy a szegmensek láthatóan ad hoc kerültek egymás után, és a vágásnál az egyes kérdések között semmi átkötés nem maradt, szóval volt bajom vele rendesen.
A második évadnak jóhogy prekoncepciókkal mentem neki tehát, nem lehetett elfelejteni a Nuna névre hallgató egykori úszőnőt, ahogy egy hintában illegette magát és arról beszélt, hogyan dugták meg egyszer ketten is istenesen (nem a Bence hátán, még mielőtt), és ugye továbbra is Kasza Tibor vezeti az egyórás talkshowt, ami számomra nem akkora hátrány, mint amennyire a kommentelőknek, de az igaz, hogy nagy mennyiségben elég irritáló tud lenni. Az előítéletek közül párra nagyszerűen rácáfolt a tegnapi műsor, de nagyjából ugyanannyit meg is erősített, szóval a haladás látható, van fény az alagút végén, csak éppen egyelőre egy petróleumlámpából jön.
A szerkezeten ugyanis nem változtattak, így kénytelen vagyok elfogadni, hogy ez a koncepció, azaz az, hogy egy adásban van hét(!) megszólaló vendég és még három, akiket a csöcsfaktor miatt zavartak ki a színpadra. Márpedig ez sok, és zavaró is, mert hiába lengeti be a felvezető monológban Kasza, hogy jön Liptai, ha előtte egy rendőrnőből lett magánnyomozóval beszélget, aztán énekel és hozzá három szépségkirálynőt is felvezet, és még csak ezután kerül elő Danny Blue, a mentalista kókler, és akkor az állandó vendégtrióról (Havas Henrik, Cseke Katinka, Lakatos Márk) ne is beszéljünk.
Az ilyen műsorok igazi sztárja persze a műsorvezető, és Kasza ebbe egyre jobban belejön - az önirónia végig megmaradt, ami nagyon szimpatikus vonása az egyébként iszonyú narcisztikus személyiségű faszinak (jó, annak is kell lennie ezen a pályán), és a poénokon is sokat finomítottak, bárcsak az arányok eltalálásával is így lennének a szerkesztők. A két videós bejátszás (az egyikben rendőröknek szólt be, a másikban direkt szar csajozási tippeket adott) például bőven elég lett volna fele ilyen hosszan - már ha kötelező őket a műsorban hagyni, mert a Maksa Híradó és a Gálvölgyi Show szerelemgyerekére hajazó megoldások mellett olyan ócska poénokat sikerült írni hozzájuk, amiken nem nagyon lehetett röhögni.
Ami ezzel szemben rohadt vicces volt, az a zongoránál előadott, Kasza saját férfiasságát dicsérő dal, amihez már említett jónők playbackeltek, itt párszor hangosan felröhögtem, az égő csillagszóróval súlyosbított gitárra váltó Kaszán látszott, hogy kifejezetten élvezi, hogy hülyét csinálhat magából. A műsorra végig jellemző kettősség jegyében Danny Blue kétperces fellépése (egy szar trükköt adott elő) érthetetlen, felesleges és kínos volt, hiába próbálta Kasza feldobni pár Csillagok háborújából előkapott poénnal - ennyire nem hiszem, hogy kellene futtatni a palit, tán csak nem lesz valami műsora a TV2-nél a közeljövőben?
Mire Liptai Claudia előkerült - pedig ő lett volna a fővendég ugye - túl voltunk egy Dér Heni fellépésen (Kaszával közösen adta elő új slágerét egy olyan testhezálló gatyában, amit nem tudom hogyan tudott magára húzni), egy közepesen érdekes, "mi van veled?" típusú beszélgetésen az állandó trióval, amiből kiderült, hogy Havas Henrik nagyon le van robbanva és még mindig nem tud viccet mesélni, Cseke Katinka fogyni akar és roma pasija van, Lakatos Márk pedig még mindig meleg. Erre ismét csak felesleges volt tíz percet elpazarolni.
Az utolsó beszélgetés viszont jó volt, Liptai természetesen viselkedett, mármint saját magához képest, Kasza beszólásai ültek, a közös szinkronizálás (egy szappanopera pettingelős jelenetéhez rögtönöztek) is jobb volt, mint vártam, elsősorban Claudia istentelen profizmusa miatt, amivel tényleg minden váratlan helyzetet le tud kezelni. Oké, ha Pákó lehúzná a gatyáját előtte élő adásban, vélhetően meglepődne.
Vegyes képet mutat a műsor, olyan, mintha bizonyos elemek csak azért kerültek volna bele, hogy a hatvan perces műsoridőt sikerüljön maradéktalanul kitölteni. Mi lenne, ha ezeket lefaragnák, a monológ kicsivel hosszabb lenne, és két rendes vendég lenne? Ha Dér Henivel pl. nem állva, a színpad közepén beszélgetett volna a műsorvezető, hanem rendesen, a kanapén? Szóval van még mit egyenesíteni a Kaszán (bocs!), de az irány jónak tűnik - egyszer sem akartam kárt tenni sem magamban, sem a tévében a hatvan perc alatt.
szájhúzó kutya · http://szajhuzokutya.blog.hu 2014.03.11. 12:43:38
megint 2014.03.11. 13:00:26
vernarancs 2014.03.11. 13:10:32
A liptoit azert megcsocsoresznem.
neménvagyok 2014.03.11. 13:22:04
spontan · http://erdekessegek.info 2014.03.11. 13:26:15
www.youtube.com/watch?v=bYYAmafx1vs
Walter Hartwell White 2014.03.11. 13:30:20
[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2014.03.11. 13:58:30
PAPÓ38 2014.03.11. 14:01:30
István Tamasi 2014.03.11. 14:05:59
okoskodó fórumlakó 2014.03.11. 14:18:58
Ez a mostani egy egész jó nő.
Vittore. 2014.03.11. 15:22:37
A show annyira szar volt, hogy arra szavakat sem lehet találni. Maníros, nagyképű, szar poénokkal tűzdelt az egész. Kicsit ez nekem megint a Hajdú-effektus, van egy szar celebünk, szar műsorokat is csinál, de csak futtassuk és kommunikáljuk úgy, mint ha ő lenne a világ legnagyobb sztárja...
hannamontanna 2014.03.11. 15:36:36
sixx · http://comment.blog.hu 2014.03.11. 15:40:08
Vombatus Ursinus 2014.03.11. 15:49:04
A Proverbiális Noszty Fiú 2014.03.11. 15:53:38
Szerintem továbbra is iszonyatosan kevés az, hogy ő a Bors meg a Nők Lapja szerint állítólag "önironikus", valójában egy tehetségtelen fasz aki izomból próbál humoros lenni.
OCole 2014.03.11. 16:47:53
sixx · http://comment.blog.hu 2014.03.11. 17:13:39
OCole 2014.03.11. 17:45:13
sixx · http://comment.blog.hu 2014.03.11. 17:58:20
sixx · http://comment.blog.hu 2014.03.11. 17:58:59
OCole 2014.03.11. 18:11:59
Kizárt, hogy hat darab ember létezzen az országban aki le tudjon vezetni egy televíziós showműsort, ez fizikai képtelenség. Hogy soha a büdös életben nem fognak lehetőséghez jutni mert mindig mindenhova ugyanaz a hat ember kell a tutihoz az megint más kérdés.
PiszkosFreddy 2014.03.11. 21:48:39
És akkor otthagyja az utókornak ezt a befejezetlen,érdektelen izét,amiről senki nem tudja mire jó,mit akartak vele kifejezni, csak akihez kerül,lusta kidobni,és mikor véletlenül egy másik valaki meglátja nála,és megkérdezi,mi ez az izé,megmagyarázza, hogy ez akkora művészet, hogy csak na,és csak ez az egy van belőle a világon,de az,akinek nem tetszik,és nem érti meg,amit ez a'izé ki akar fejezni,az reménytelenül bunkóú.
Amúgy ha egy akkora apparátus állna mögöttem,mint a TV2,ahol 20-30 ember csak azért kap havi milliós fizetést,hogy vicceket gyártson féleszű gugyerákoknak,simán óriási karriert futhatnék be én is,csak én nem akarok.