Amikor hetekkel ezelőtt az m1 megmutatott pár percet a Fapadból, Kálomista Gábor áldokumentumfilmes vígjátéksorozatából, akkor azt írtam róla, hogy két perc alapján ez még egész vicces lehet. Most megnéztem két teljes epizódot, és továbbra is ugyanezt gondolom.

Igen, a Fapad tényleg a Sólyom Airwaysről szól, szinte pontosan, szó szerint arról a szerencsétlenkedésről, amit Magyarország kedvenc fantom-légitársasága lenyomott az utóbbi hónapokban. Attól kezdve, hogy töketlen emberek vezetik a céget, ambiciózusak a vágyaik, katasztrofálisak a sajtómegjelenéseik és tulajdonképpen az egész ország meglepődne rajta, ha tényleg el tudnák indítani az egyetlen repülőgépüket. A vezérigazgató ambíciója viszont töretlen, ő az eget akarja uralni, de már akkor, amikor még stábja sincs. Van egy depressziós, gyógyszereken élő technikai igazgatója, egy simlis vendéglátósa, egy sármőr elsőtisztje, egy vonalas sajtósa, egy repülője és egy vágya, hogy az szárnyas lóként repüljön az égen. Nem pegazusként. Szárnyas lóként.

Kezdem az evidenssel: a Fapad tényleg úgy néz ki, ahogy egy kortárs vígjáték-sorozatnak ki kell néznie, a kamera úgy izeg-mozog, ahogy a Városfejlesztési osztályban, ahogy abban a sorozatban, itt sincsen megmagyarázva, hogy ugyan miért követnék dokumentumfilmesek egy bénázó légitársaság alakulását (bár tény, hogy elvben sokkal érdekesebbek, mint egy amerikai kisváros városfejlesztési irodistái), a szereplők tisztában vannak azzal, hogy veszik őket, a vágást pedig végre nem arra használják, hogy kiszedjék azt, amikor Mucsi Zoltán beleköhög a monológba, hanem arra, hogy két egymás követő, és általában egymásnak ellentmondó képpel nevetést préseljen ki a nézőből.

Ezt azért mondom iskolásan, mert ez nagyjából a Bevezetés a filmnyelvbe című előadás egyik első tananyaga lenne, de valahogy sokan csak fénymásolt jegyzetekből tanulták meg az anyagot a magyar film- és sorozatkészítésben. A Fapad tudja, hogyan kell működnie a műfajnak és megpróbál mindent lemásolni, hogy Magyarországon is működjön. Ez jó.

Az kevésbé, hogy mintha a figurákat is máshonnan szedték volna össze. Ott van például Anger Zsolt vezérigazgatóként, aki olyan, mintha David Brentet az angol Office-ból beöltöztették volna egy kilencvenes évekbeli magyar vállalkozó mályvaszínű öltönyébe. Szemlő Róbert az előbbiből kapta a totálisan érzéketlen vállalati magatartását, az utóbbitól meg a divatérzékét, pedig lehet, hogy fordítva sokkal érdekesebb lenne, illetve ha nem tiszta Brent lenne az, amikor valami politikailag inkorrektet mondana a kamerák szeme láttára, de az utolsó pillanatban leállítaná magát.

Gados Béla az Air Horse utasellátó igazgatójaként viszont olyan, mintha egyenesen egy Gálvölgyi showból sétált volna be (a promókból jó választás volt őt teljesen kihagyni), rendszeresen ő kapja a legrosszabb poénokat („- Az anyám ír. - Az enyém is, de sose olvasom.”), és teljesen felesleges a karaktere. Vagy hát ha ez a vicc, hogy Szemlő régi hentesbarátját és fehérjekivonó partnerét is foglalkoztatja valami kamupozícióban az új vállalkozásában, akkor értem, de nem csapkodtam véresre a térdem tőle.

Az egyik első promó sztárja egyértelműen Iván volt, a légitársaság biztonsági igazgatója, aki nekifutásból hátbatérdel egy akadékoskodó motorost. Ez a jelenet a reklámban sokkal jobban működött, mint az epizódban, Iván egy túltolt Dwight Schrute-klón, kivételesen az amerikai Office-ból, egy biztonságmániás, erőszakos, kíméletlen, szívtelen vadállat, aki kedvére terrorizálhatja az egyébként a precíz és vonalas sajtóst hozó Kovács Vandát, aki a sorozat második legjobb karaktere a hibátlan Lengyel Tamás mellett, akinek sikerült teljesen magáévá tennie a nárcisztikus, öntelt, nonstop a kamerába vigyorgó elsőtisztet. Az ő első monológja az öltözködésről és repülésről a Fapad talán legviccesebb pillanata. A második pedig Bartsch Kata, az olcsón felvett titkárnőként, akinek kerekesszékben kell bénáznia egy olyan irodában, amiben túl magasak a küszöbök az alacsonyan futó magasfeszültségű kábelek miatt. Bartsch figurája ráadásul nem fut bele a ”hahaha, kripli!”-humorba, hanem úgy csinál viccet a helyzetéből, hogy igazából a főnökein röhög. Kicsit izzadtságszagúan, de hasonlóan üdvözlendő, hogy Rezes Judit és Dobó Kata figurái képzett pilóták a sorozatban, és Szemlő lesz a hülye, amikor azt hiszi, hogy stewardessnek jelentkeztek.

Ha valaki számol, akkor a harmadik legviccesebb jelenet Gosztonyi Csaba és a solymász. Erről nem mondok semmit.

Ennyi szövegből is lejön, hogy valami eszméletlen sok karakter van a Fapadban (a sorozatnak van egy hülye szokása, hogy a főcímben nem a színészek, hanem a szereplők neveit sorolja), és a második rész végére nem is ismerjük meg az összeset, és emiatt még a cselekmény sem tud igazán beindulni, csak tréfás jelenetek jönnek egymás után, A-B-C-szálakra osztva, amik aztán viszont egymástól függetlenül pörögnek, és pár jeleneten látszik, hogy valójában bármelyik részbe be lehetett volna passzírozni.

És valahogy ez az érzésem az egész Fapadról, hogy tele van vicces, vagy legalábbis megmosolyogtató pillanattal, lehet rajta egy picit feszengeni, akárcsak az Office-on, a színészi játék majdnem végig patent, csak az egész mintha túl lomha lenne egy tisztességes szitkomhoz. Tudom, hogy az MTVA úgy működik, hogy kapásból berendelt 24 részt belőle, de ha le lehetett volna nyomni 12-re, sűríteni a cselekményt, kiszórni pár karaktert, feszesíteni a történetet, akkor őszintén tudnám ajánlani, így viszont csak azt tudom mondani, hogy lehet, hogy vicces lesz majd, egyelőre kivárok.

A Fapad első részét vasárnap este 18:55-kor adják az m1-en.