Célkeresztben címmel a Magyar Honvédségről, a katonákról szóló műsor indul szombaton az m1en. A havonta jelentkező műsor "a katonák mellett a civileknek, és ezen belül is kiemelten a fiataloknak szól, megismertetve őket a katonaság szépségeivel, kihívásaival" - olvasható a Honvédelmi Minisztérium közleményében.
A műsort a katonai filmstúdió munkatársai - a HM Zrínyi Nonprofit Kft. szerkesztői, operatőrei, vágói - készítik egy televíziós műsorvezető közreműködésével. Az első, szombaton, 13:25-kor kezdődő részben a honvéd tisztjelöltek bevonulásáról és a tűzszerészek munkájáról lesz szó.
kutya vacsorája 2013.10.19. 11:49:16
Amigarockwell · http://www.youtube.com/Amigarockwell 2013.10.19. 13:20:51
Leadfoot 2013.10.19. 13:35:47
Viszont ha azok készítik, akik a kecskeméti repülőnapos közvetítést, akkor részvétem.
Bandúr Kandi 2013.10.19. 13:35:48
Leadfoot 2013.10.19. 13:45:28
A honvédelem egyébként nem elhanyagolható/elhanyagolandó dolog, csak épp az lenne a legjobb reklám, ha működőképes lenne az egész - normális célokkal, kicsi, de profi, és eszközökkel megfelelően ellátott állománnyal.
Ehhez képest 80-as évek közepi szinten van pár kivétellel nagyjából minden. Az egyik kivétel talán a Gripen-flotta, ami viszont a jól elbaltázott biznisz miatt el is viszi a honvédelmi kiadásoknak vagy 60%-át - mindezt úgy, hogy messze nincs kihasználva az egész.
Leadfoot 2013.10.19. 13:55:11
2002 2013.10.19. 13:55:12
Borzalmas a hangtechnika, miközben beszélnek kemény heavy metál zene megy, érthetetlen ezáltal a beszéd.
yatumux 2013.10.19. 13:56:53
Válogasd meg a szavaidat.
Sok katona ismerősöm van. Mind békefenntartásban mind katasztrófaelhárításban rengeteget köszönhet nekik az ország.
Nyilván te hasznosabb tagj vagy a társadalomnak. Mi is a fogllkozásod? Mit is tettél ezért az oszágért?
Ja hogy csak osztod az észt és ítélsz, bíráskodsz. Aha...
Gondolom az a koncepciód hogy a plebs jó, kedves, aranyos, erkölcsös, szelíd.
Tehát nincs is szükség rendőrségre és katonaságra hiszen az okozza a bajt.
Aha erről mesélhetnének neked srebrenicai férfiak, fiúk, kisfiúk, öreg bácsik.
De sajnos ők már halottak...
mitmiért? 2013.10.19. 14:10:39
Bambano 2013.10.19. 14:14:45
egyébként ja, békefenntartásban sokat köszönhetünk nekik, olyan háborús övezetekben való békefenntartásban, amik ki sem törtek volna, ha a nyugati fehér ember megül a seggén és nem pattog szerteszéjjel a világban. Talán egy kivétel volt, a jugók.
A poszthoz: az a baj az ilyenekkel, hogyha igazi tartalom lesz benne, akkor nem érdekes, meg nem szép, ha meg érdekes és szép, akkor kamu. mint az angyalbőrben.
yatumux 2013.10.19. 14:19:57
Ennek megfelelően rekord keveset költünk rá.
Ennek megfelelően NEM tudunk érdemlegesen részt venni a nemzetközi missziókban, együttműködésekben, gyakorlatokon.
Ennek megfelelően pocsék a NATO megítélésünk.
Ennek meg kell változnia. Magyarország hagyományaitól nincs messze a mundér becsülete.
Szerbia Barcsi kalandjánál bebizonyosodott hogy a baj hirtelen jön.
2013.10.19. 14:23:49
2013.10.19. 14:25:40
Bambano 2013.10.19. 14:31:24
tehát a törvény szövegében a megnevezés szerint ez önkéntes, viszont az én egyszerű vidéki paraszti eszem szerint az, aminek a mellőzéséért börtön jár, az kötelező, nem önkéntes.
örülök, hogy te is kiszúrtad a nonszensz részt a dologból, csak a forrását nem tudtad azonosítani.
Gazdagréti Jack Bauer 2013.10.19. 14:33:54
2013.10.19. 15:08:49
Nagyon jó dolog. Egy ilyen szerveződésre már régóta szükség volt.
Amigarockwell · http://www.youtube.com/Amigarockwell 2013.10.19. 15:37:07
semmiselesz 2013.10.19. 15:52:05
@yatumux: Ja a holland Nato katonák is nagyszerű munkát végeztek.
Decemberben meg jön az m3 retro tv közpénzen. Végre rózsagyuri meg a többi nagytudású kap egy kis jog díjat a nyugdíj mellé.
Hajrá Fiúk
]{udarauszkasz 2013.10.19. 16:24:15
En a kulturalt fajoktol felek, akik az emberisegtol valo felelmukben fognak kiirtani minket.
fda 2013.10.19. 17:22:09
A katona azért katona, hogy parancs esetén gondolkodás nélkül öljön.
Békét fenntartani eleve elég fura fegyverrel a kézben, ha meg tényleg segíteni akar katasztrófahelyzetben, akkor menjen a katasztrófavédelemhez, tűzoltónak vagy rendőrnek.
yatumux 2013.10.19. 17:29:15
Olvass kommenteket. Az Ember természete a törzsbe tömörülés és a pusztítás.
Valójában paradox módon a katonai egyensúly előzi meg a háborúkat.
Vannak nagyon fontos békefenntartói missziók. Ciprus, Koszovó, Bosznia.
Itt egy konfliktus direkt veszélyezteti Magyarországot.
Nem az USA olaj és Izrael érdekében vívott háborúkról beszélek.
Ott is a magyar orvosok, iskolaépítők, közvetítők, békítők voltak.
Naív vagy ha azt hiszed egy véres korban élünk. Naív vagy ha azt hiszed az emberek békések.
A délszláv háború civil veszteségeit főleg a civilek, szabadcsapatok okozták.
Mikor volt Magyarországon 50 év béke? Most.
yatumux 2013.10.19. 17:36:11
A délszláv háború pikpakk kitört.
Mellettünk gyilkolták a civileket. Nem egyszer a magyar határt átlépve hátbatámadták a horvátokat.
Barcsi bombázós sztori.
Akkor sem volt Magyarország olyan helyzetbe hogy legalább egy paksra " véletlenül" dobott bombát megelőzzük, kivédjük.
Akkor a magyar honvédek gyilkosok szerinted?
Norvégiában a lányoknak is kötelező a katonai szolgálat.
Svájc és Svédország hadereje az egyik legerősebb Európában.
Gyilkosok? Hülyék? Vagy esetleg mi magyarok nem vagyunk elég óvatosak...
yatumux 2013.10.19. 17:42:44
Most a személyi állomány jó de nincs eszköz, harcjárművek, helikopterek.
Hál isten a gripenekkel legalább a nemzetözi légtérőrzési kötelezettségeinket el tudjuk látni.
A holland ENSZ katonák gyalázatosan viselkedtek de azt gondolom ez is engem igazol.
Ha valahol kitör a téboly csak megfelelő ellenerővel lehet megfékezni.
Ez is szégyen hogy mi magyarok hagytuk a szerbeket örjöngeni, nem védtük meg a horvátokat.
Örökké hálásak lettek volna. Így Ausztria látta el őket fegyverrel...
ryswell 2013.10.19. 18:06:19
Attól, hogy népszerűsítik a katonaságot, még nem jelenti azt h hadat akarunk bárkinek is üzenni. Jó lenne ha megértenék az emberek h egysrészt nato tagként vannak bizonyos kötelezettségeink, másrészt egy egészésges védelmi szint elérése és fenntartása indokolt lenne.
zolcsik76 2013.10.19. 18:11:58
zolcsik76 2013.10.19. 18:18:34
Bambano 2013.10.19. 19:44:44
ha pedig mégiscsak kell ez az "önkéntes pv" (ami szvsz totálisan és a megvalósítás jelenlegi formájában is egy ökörség), akkor meg mégsem a katonaság csinálta a katasztrófavédelmet, hanem *RÉSZT VETT* a védelemben.
A fateromék házát sem a katonák védték meg 2010-ben az árvíztől, hanem a fateromék, meg kisebb mértékben én.
Én a magam részéről (az általad tett megfogalmazással ellentétben) semmiképpen sem nulláznám le a civil összefogás eredményeit, akár Kolontár, akár március 15. területén.
fda 2013.10.19. 20:05:55
Ez nem igaz. Úgy pontos, hogy elfogadtak egy törvényt, ami szerint 2015-től bevezetik (ha addig el nem kergetik, aki kitalálta)
Egyébként ez érv? Sok más országban pedig a fiúknak sem kötelező:
Antigua and Barbuda
Australia
Bahamas
Bahrain
Bangladesh
Barbados
Belgium
Belize
Botswana
Brunei Darussalam
Burkina Faso
Burundi
Cameroon
Canada
Costa Rica
Djibouti
Fiji
Gabon
Gambia
Ghana
Grenada
Haiti
Hong Kong
Iceland
India
Ireland
Jamaica
Japan
Jordan
Kenya
Kyrgyzstan
Lesotho
Luxembourg
Malawi
Malaysia
Maldives
Malta
Mauritania
Mauritius
Monaco
Myanmar
Nepal
Netherlands
New Zealand
Nicaragua
Nigeria
Oman
Pakistan
Panama
Papua New Guinea
Qatar
Rwanda
San Marino
Saudi Arabia
Sierra Leone
South Africa
Sri Lanka
Suriname
Swaziland
Tonga
Trinidad and Tobago
Uganda
United Arab Emirates
United Kingdom of Great
Britain and Northern Ireland
United States of America
Uruguay
Vanuatu
Zambia
Zimbabwe
sapkabojt 2013.10.19. 20:35:34
Természeti katasztrófák ellen nem grippenekkel és más fegyverekkel kell védekezni, hanem gátakkal és főleg ésszel.
Miért kell a közösen befizetett pénzünket a kötelező NATO tagságon túl katonai propagandára herdálni?
pingwin · http://pingwin.blog.hu 2013.10.19. 21:08:38
pingwin · http://pingwin.blog.hu 2013.10.19. 21:13:39
pingwin · http://pingwin.blog.hu 2013.10.19. 21:14:54
evedze levites 2013.10.19. 23:00:44
2013.10.20. 01:44:35
2013.10.20. 01:54:23
kószák egyike 2013.10.20. 12:26:20
Ha meg nem a tűzszerészeket nézzük hanem az átlag magyar katonát, akkor is röhögnöm kell pár itteni véleményen. Emberölés? Tessék már olvasni kicsit...
zolcsik76 2013.10.21. 21:20:16
zolcsik76 2013.10.21. 21:28:06
zolcsik76 2013.10.21. 21:37:48
2013.10.21. 21:46:42
sapkabojt 2013.10.21. 22:59:27
zolcsik76 2013.10.22. 06:18:11
zolcsik76 2013.10.22. 06:23:42
sapkabojt 2013.10.22. 15:48:58
zolcsik76 2013.10.22. 18:20:56
sapkabojt 2013.10.22. 18:54:20
zolcsik76 2013.10.22. 19:20:22
sapkabojt 2013.10.23. 19:30:02
"A sereg is úgy hatékony, ha kis létszámmal, de modern, hatékony eszközökkel van ellátva, és motivált, jól felkészített az állománya. ha nem így van, na az a pazarlás!" ez így igaz, de az állami szervezetek nálunk pont nem a hatékonyságukról híresek. És még mindig keveredik a katasztrófa védelem (amit tényszerűen valakinek el kell látni) és a tornagyakorlatok, stratégiai játékok, rakétafejlesztés, Célkeresztben műsor... Ha jól hallottam március 15-én (haha) az osztrák hókotró brigád előbb készen volt a mentésre, mint a magyar sereg. Egyébként én is szívtam miatta két napot, de szerencsére nem is indultunk el egy tervezett hosszabb útra. (Nem azért, mert a Belügyminisztériumtól kaptunk hasznos tájékoztató sms-t!)
A katonákról való véleményem nem fogod tudni megváltoztatni, engem taszít az egyenruhájuk. Sajnos néha jóindulatú embereket is beszív a háborús gépezet, ez van. Te döntésed, hogy mire használod az életed.
zolcsik76 2013.10.23. 21:33:37
sapkabojt 2013.10.24. 01:08:09