Csütörtökön este az esti Híradó után új részekkel folytatódik a Gazdálkodj okosan! az RTl2-n, ami a nehéz pénzügyi helyzetben lévőknek nyújt segítséget.
A gazdasági, életvezetési tanácsadókkal és valós szereplőkkel készülő műsorról mi is írtunk, és úgy tűnik, hogy a csatorna megfogadta a tanácsainkat, ugyanis a sajtóközlemény szerint az új szériában visszamennek azokhoz a családokhoz, akiknek már segítőkezet nyújtottak, hogy megnézzék, mire jutottak.
"Egy-egy adást másfél-két hónapon át forgatunk, a családokhoz szakképzett adósság-tanácsadók, pszichológusok, vállalkozásfejlesztők, mentálhigiénés szakemberek érkeznek. Az első, nyugodtan mondhatjuk így: trauma, akkor éri őket, amikor látják tételesen áttekintve, szó szerint forint-fillérre levezetve az anyagi helyzetüket. Szakértőinkkel ezek után közösen keresik a megoldást, ami sokszor fájdalmas, sorsfordító lépéseket követel tőlük. Lehetőségeket vázolunk fel, de a döntés az övék" - mondja Kormos Gyula felelős szerkesztő.
Kormos Gyula elmondta, a forgatás után sem veszítik szem elől a riportalanyokat, olyannyira nem, hogy a második évadban az adások egy része arról szól majd, hogy a korábban segítséget kérők közül ki hogyan tudott kilábalni nehéz helyzetéből. Kellőképp kitartó volt-e abban, amit a szakértők segítségével elhatározott.
"Minden eredmény tanulság, az is, ha még nincs eredmény. A műsor hitelessége azon is múlik, hogy merjünk visszamenni a családjainkhoz és megmutatni, mire jutottak. Folyamatosan tartjuk velük a kapcsolatot, nyomon követjük, ahogy változik az életük. Többségüké jó irányba" – teszi hozzá Kormos Gyula.
Az első adás egy ötvenéves férfi dilemmájáról szól: hogy devizahitelét fizetni tudja, további jövedelemre lenne szüksége, ezért vállalkozásba kezdene. Ám mindezt Angliában tenné, ahol lánya is él-dolgozik. Úgy gondolta, személyszállítással foglalkozna, s bár utánanézett a lehetőségeknek, kezdőtőkéje nincs hozzá. A szakértőkkel való találkozások során felmerült, lehet, hogy nem is ez az ő útja.