Természetesen a pornóipar is felfigyelt a magyar úszósport jelenleg legjobban eladható termékére, a szexkönyv-írónővé avanzsált Szepesi Nikolettre, aki röptében a legyet is leszopta, már ha hinni lehet a könyvének, amivel nyolcmilliós gázsit tett zsebre eddig.
A Blikk infója szerint Szepesit két pornóproducer is megkereste és főszerepet kínált neki, jól fizetőset, de a fenti számot olvasva nemigen gondolhatták komolyan a dolgot, hiszen egy pornóért nem szokás ilyen összegeket fizetni. Ja, és a csaj nagyon belejött a dugásba, írásba, augusztus végére már meg is írja Orgazmuspontok című második kötetét.
Szepesi, mint a Blikknek elmondta, köpni-nyelni nem tudott, amikor megkeresték, pedig mindkettő fontos lehet, ha valóban pornóra adná a fejét. A lehetőség, mármint az, hogy kamerák előtt csapassa az análfisztinget, egyelőre nem szerepel közvetlen terveiben, de nem zárkózik el előle. Azon Szepesivel együtt mi is meglepődtünk, hogy "lassan egyfajta szexistennőként tekintenek rá pusztán azért, mert ország-világ elé tárta hálószobatitkait", ez így valóban nagyon-nagyon szánalmas.
Az utolsó 100 komment: