Amikor tavaly a köztévé elindította A Dal című énekversenyét, tán maguk sem gondolták, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulóját kiválasztó nemzeti válogató stabilan egymillió fölötti nézettséget hoz majd, amivel a nézőkért kétségbeesetten kaparó tévé egyik legsikeresebb műsora lett a sportközvetítések és a Schmitt Pál-botrány közben készült benyalós Obersovszky-interjú után. Márpedig ha egy üzlet beindul, ugye, akkor nincs megállás, így itt a nyakunkon A Dal 2.0, ezúttal hat adással, plusz zsűritaggal, kétszer annyi tablettel, mint 2012-ben, de az első kör alapján pont olyan semmitmondó dalokkal és előadásokkal, mint tavaly.
Az Eurovíziót mi hagyományosan komolyan vesszük, és nemzeti kérdést csinálunk belőle, küzdünk körmünk szakadtáig, és reménykedünk az utolsó pillanatig, hogy a közepesen sem izgalmas diszkóslágereink vagy ha már más nem, akkor Wolf Kati vetetékneve majd felkeltik a német szavazó figyelmét, és nem 26., hanem 24. helyen végzünk egy olyan versenyben, amiben pont nem az olyan slágernek szánt közepes dalokkal lehetne kitűnni, mint amivel tavaly a Compact Disco nyerte A dalt, de hagyjuk ezt, mert már ezerszer leírtuk, miért a Soerii & Poolek indításával járnánk jól.
Az előző évad gyermekbetegségeiből tanult a tévé és a gyártó Show & Game, kihajították például a robotszerű Kapócs Zsókát a lihegőből, hogy a helyére a Petőfi rádió reggeli műsorát, az egyébként zseniális című, és a Dalban végig agyonpromózott Talpra magyart vezető Buda Mártont tegyék. Ezzel ugye a csöcsfaktort látszólag elvesztették, de ezt kárpótolandó olyan ruhába öltöztették a Gundel Takács Gábor mellé berendelt Novodomszky Évát, amiből majdnem kiesett a melle. A tavalyi hanghibáknak immáron nyoma sem volt, és a pontozáshoz használt tabletekkel sem bénáztak a zsűritagok, mert mindenki kapott kettőt.
A műsor maga pont úgy nézett ki, mint egy zenés műsornak kell, a színpad mondjuk elsőre kicsinek tűnt, és a háttérvetítések sem minden esetben passzoltak a nótákhoz, de a kamerák a helyükön voltak, nem maradtunk le semmiről, talán csak az volt furcsa, hogy a zsűri értékelése alatt az énekesek mikrofonját kikapcsolták, így válaszolni csak akkor tudtak, ha valamelyik műsorvezető észbe kapott, és odanyújtotta nekik a saját mikrofonját, ennyi viszont bőven belefért.
Maguk a dalok viszont már korántsem ütöttek akkorát, mint azt várhattuk volna, amin a félplayback bohóckodás sem segített a kihangosítás nélküli hangszerekkel. Mindig is groteszk látványnak tartottam, ahogy ilyenkor a dobosok kénytelenek a levegőbe csapkodni a cinek helyett, a tegnap esti műsorban pedig még egy nyomorult dobszőnyeget sem tudtak a cájg alá pakolni, így Fehér Zoltán dobosa a dal alatt kénytelen volt kézzel visszahúzni a pergőt, mert egyébként leesett volna az emelvényről.
A felhozatal, mint ahogy azt tudtuk már korábban, a kertévés tehetségkutatókra épült, ezek szerint a köztévénél is rájöttek, hogy ezt a műsort eladni csak olyan arcokkal lehet, akiket a néző ismer és nem azokkal, akiket a köztévé vagy a Petőfi futtat. Így fordulhatott elő, hogy a zsűri és a közönség által az első körben továbbjuttatott hat versenyzőből csak egy, Rácz Gergő nem ex-Megasztáros, X-Faktoros vagy The Voice-os, a többiek (Palcsó Tamás, Baricz Gergő, Gyurcsík Tibor, Pál Dénes és Agárdi Szilvia) igen, és még egy kört ment Keresztes Ildikó is, akit az X-Faktor mentoraként többen ismernek, mint előadóként.
A kiesett előadók közül a Mrs. Columbo (az ex-Megasztáros Galambos Dorina zenekara) jazz-előadása volt a legjobb, őket simán tovább lehetett volna juttatni, de a többi kiesett sem volt sokkal rosszabb, mint a továbbjutók. Keresztes egy Edda-nótára hajazó erőteljes dallal ment tovább, amit azért nagyon odatett - énekelni még mindig jobban tud, mint a tegnapi mezőny java része -, Pál Dénest és Agárdi Szilviát viszont csak a lendület és a nevük vitte tovább, mert a daluk unalmas volt, és hamiskás. Baricz Gergő vagy Gyurcsík Tibor produkciójára, ha agyonvernek sem emlékszem, viszont előbbire egy olyan kakastollas kabátot adtak, amitől hetekig lesznek rémálmaim.
Az ötfős zsűriben Csiszár kapta a szakember szerepét, értékelése általában a zenei szakzsargon (verze, gitárszőnyeg, stb) elemeiből állt, Rákay Philip mindent lenyűgözőnek talált, Rúzsa Magdi állandóan elképedt, a tavalyi nyertes Compact Disco énekese pedig kicsit zavarban volt néha, mintha nem is nagyon tudta volna, mit is keres ebben a műsorban. Mindegy végül is, a továbbjutók nevét a produkciók meghallgatása nélkül borítékoltuk az adás előtt, pedig ebben a műsorban a szavazás végre úgy folyt, ahogy annak kellene minden tehetségkutatóban: a produkciók után, és csak az adás végéig lehetett szavazni, ráadásul nem is emelt díjas sms-ben.
A műsor nem volt, se nem rosszabb, se nem jobb, mint egy kertévés produkció, a formátummal viszont vannak bajaim, hiszen a következő két elődöntő után jönnek a középdöntők (ez mekkora baromság már, pont fordítva nevezték el őket, mint kellene), amikben minden továbbjutó ugyanazt a nótát adja majd elő, mint a első körben, SŐT, a döntőbe jutott előadók még egyszer előadják majd a szerzeményt, így pont akkorra lesz tele az ember töke velük, amikor a legjobban számít a szavazata.
Az utolsó 100 komment: