Pont amikor tényleg kezdem megszeretni a Voice-t, a Tv2 ellen-X-Faktorát, pont akkor jön egy olyan adás, ami pont annyira igazságtalan, hogy picit keserű szájízt hagy maga után, és elrontja a felhőtlen szórakozást. Jó, tudom, hogy ez egy tévéműsor, és párbajban szereplő duók tagjait és a továbbjutókat pont annyira választják ki a mesterek, mint az X-Faktor mentorházába jutókat Feróék, de valahol akkor is fura az, ahogy a műsorban tendenciózusan úgy válogatják össze a párokat, hogy előre lehet tudni, ki fog továbbmenni.

A második párbaj ettől eltekintve nagyszerű volt, és ezt minden cink nélkül írom, összevetve az X-Faktor múlt heti, Jimmy fia Krisztiánt vesztő adásában hallott duettekkel csak röhögni lehet az RTL műsorán, ahonnan jó, ha két énekest lehetne elindítani a Voice-ban. Mohamed Fatima és Sudár Anita konkrétan akkorát énekelt, amilyet az amerikai kiadásban szoktak. A többi továbbjutó (az egy Schweitzer Dóra kivételével) teljesítménye előtt is megemelem a kalapomat, még a tenyérbemászó arckifejezést és idegesítő viselkedést védjeggyé tevő Gyöngyösi Tamás előtt is, mert a hangja most kifejezetten jó volt. Említsük meg a zenekart is, megérdemlik, jól tolják a nótákat, és végre élő zenekar játszik egy tehetségkutatóban, nem a lakótelepi CD-DJ, ráadásul a dalválasztás is jobb, mint szokott lenni.  

Ami viszont nagyon nem tetszett az, hogy nem volt meglepetés, izgalom vagy dráma. A feszültségkeltésben továbbra is nagyon gyengén teljesít a TV2, és most nem azt akarom mondani, hogy Stohl Buci kenetteljes arca vagy Ördög Nóra ziháló üvöltözése hiányzik, hanem az, hogy Szabó Kimmel Tamás kicsivel feszesebbre húzza a műsort, a mesterek érezzék a tét súlyát, a hangvágók meg ne ki tudja honnan kivágott szavakból illesztgessék össze Somló mondatait, mert hiteltelen lesz tőle pont az a pillanat, a döntésé, amin áll vagy bukik a műsor.

Tudni lehetett előre, hogy Fatimát nem két körre hozták haza Londonból, és azt is, hiába fájt a korábban istenadta tehetségnek beállított Henderson Dávid torka, tovább fog jutni, mint ahogy kellenek a megosztó arcok (Gyöngyösi Tamás) is. Weisz Viktor sem akarta letépni Perutek János fejét, hogy belehányhasson a tüdejébe (az az ún. Jimmy-ígéret), a két faszi közötti feszkót a szerkesztők generálták elviselhetetlenül unalmassá. Még talán ezzel sem lett volna baj, ha nem egy LGT-nótát kellett volna utána énekelniük, nem volt igazi katarzis, nem láttuk azt, ahogy a felgyülemlett energia kiszakad belőlük, talán egy lendületesebb, keményebb számmal ez a szegmens is ütött volna.

A Voice még így is fényévekkel jobb, mint az X-Faktor, sőt, nemcsak vállalható, hanem kifejezetten szórakoztató műsor lett belőle, ami elé hétről hétre érdemes leülni. Csak könyörgöm, azt a sárga mohabekecset szaggassa már le valaki Malek Andreáról, mert kiég a szemem tőle.    

A végére egy videó: így dobol Nate Morton az amerikai Voice-ban. Imádjuk a palit, na.