Egyre nagyobb megdöbbenéssel figyelem, hogy milyen remek dokfilmeket ad mostanában az HBO. Emlékezzünk csak a Romazsarukra, A fehér szépségmítoszra és A púposok doktorára, ma este 22:45-kor pedig jön a Gyerekkivándorlók című Oscar-jelölt dokumentumfilm.
A mozi az Egyesült Államok és a Mexikó között húzódó kerítés emberi sorsokra gyakorolt hatásait, a bevándorlás személyes oldalát mutatja meg – ezúttal olyan gyerekek szemszögéből, akik hihetetlen bátorsággal és találékonysággal szállnak szembe a veszélyekkel, miközben megpróbálnak átjutni az USA-ba. A film azoknak a gyerekeknek a sorsát követi nyomon, akik a Fenevad névre keresztelt tehervonaton, szülői felügyelet nélkül, teljesen magukra utalva utaznak keresztül Mexikón, hogy az USA-ban jobb életet biztosítsanak maguknak és a családjuknak.
A Gyerekkivándorlók nyolc ilyen, kivándorló gyerek történetét mutatja be. Megismerjük a kilencéves Olgát és Freddyt Hondurasból, akik kétségbeesetten próbálnak eljutni a Minnesotában élő családjukhoz. Vagy ott van Jose, a tízéves El Salvador-i fiú, aki az Államokban dolgozó édesanyjához szeretne eljutni, de miután az embercsempészek sorsára hagyják, egy mexikói nevelőintézetben találja magát. Kevin, a talpraesett 14 éves hondurasi fiú története is megelevenedik: az édesanyja abban bízik, hogy fia eljut New Yorkba, ahol munkát talál vagy egy amerikai állampolgár örökbe fogadja, és így majd pénzt tud küldeni a családjának Mexikóba.
A dokumentumfilm ötlete először 2003 elején fogalmazódott meg Rebecca Cammisa rendezőben (Sister Helen), a film forgatása azonban mégis hat évig tartott, mert anyagi, bürokratikus vagy épp szerződéssel kapcsolatos okok miatt többször szüneteltetni kellett a forgatást.
A rendező így fogalmazta meg filmje célját: "Azt szeretném, hogy a közönség megismerje a gyerekkivándorlás rideg valóságát, és hogy jobban megértsék nemcsak az utazás hogyanját, hanem azt is, hogy mi készteti a gyerekeket arra, hogy ezt az utazást egyedül is vállalják. Sok gyerek a családtagjait próbálja megtalálni, így az egyik kérdés az, hogy lehet olyan törvényeket alkotni, amelyek biztosítják a kivándorló gyerekek és szüleik biztonságos egyesülését. Nagyon bízom benne, hogy a film segíteni és gyorsítani fogja azt a párbeszédet, amely elvezet az Egyesült Államok bevándorlási politikájának humánus reformjához."
Fikifiki 2011.03.17. 14:14:06
Na ez ami soha nem fog bekövetkezni. A legtöbb ember az USA-ba szeretne eljutni. Milliók élnek ott papirok nélkül évek óta. Tök vicces.
eloszto · http://eloszto.hu 2011.03.17. 14:46:47
Ami pont hogy egyre szigorúbb. Haverom kint van több éves kiküldetésben a párjával, van háza, autója, állása, kint született gyereke, aki amerikai állampolgár. Nemrég kapott levelet, amiben tudatják vele hogy tudják, egy év múlva lejár a kiküldetése, el ne felejtse 30 napon belül elhagyni az országot!
Na itt tettem le a kivándorlásról :)
Orvosok, mérnökök valamint wc pucolók jelentkezését várják csak. Középről nem kell senki.
Hozzá Szóló 2011.03.17. 15:17:15
_Epikurosz_ 2011.03.17. 15:39:50