A Tv2 már tudja, hogy ki vezeti majd A 40 milliós játszma című vetélkedőt, miután Vágó István már biztos nem vezet semmit a csatornán. Ennek ellenére a Tv2 folyosóin vagy éppen a büfésorban is több nevet suttognak, a csatorna ugyanis egyelőre abban érdekelt, hogy sokat találgasson a sajtó, és persze az olvasó.
A Tv2 jelöltjei közt van Havas Henrik, Gundel Takács Gábor, Jakupcsek Gabriella, Liptai Claudia és Till Attila is. Ami azért is vicces, hogy a Tv2 már csak olyan nevekkel tud dobálózni, akik közül egyet kirúgott, egy másikat beperelt, kettőt halálra dolgoztat, és akkor marad Jakupcsek Gabriella, aki annyival jobb Vágó Istvánnál, hogy hajlandó kiskosztümöt is felvenni.
A másodvonalból a csatorna szerint szóba jöhet még Majka, aki az Ezek megőrültekben teljesít jól, Kovács Áron, aki Frei afrikai valóságshow-ja óta bujkál, és Kárász Róbert, aki a Mokkában ébred fel hétköznap reggelenként. És persze van még a befutó, a Jolly Joker, aki nem csak Kiszel Tündéhez passzol, de Vágó István korai éveit is el tudja játszani.
Információink szerint a Tv2 új vetélkedőjét ugyanis a híresztelések és dezinformációk ellenére nem más fogja vezetni, mint Rákóczi Ferenc. A Danubius Rádió egykori műsorvezetője mostanában Sebestyén Balázzsal és Vadon Jánossal ébreszti a Class FM hallgatóit, egyébként meg celebeket hajszol dús tartalmú keblekbe meg őrült fánkevésbe Majkával az Ezek megőrültekben.
És Rákóczi értesüléseink szerint a jövő héttől helyettesíti Vágó Istvánt is. Sőt a Tv2 reményei szerint a 40 milliós játszmában jobb lesz Vágónál, feltűrik a zakó ujját, lezseren zsebre teszi a kezét, és eközben nagyon, de nagyon fiatalos is lesz.
Terézágyú 2010.11.18. 08:42:09
"Kovács Áron, akit Frei afrikai valóságshow-ja óta bujkál"
Az utóbbi mondatból tedd át a tárgyragot az előzőbe.
(ezt a kommentet meg törölheted is utána)
mizie 2010.11.18. 08:45:51
csalint 2010.11.18. 08:46:41
Annak viszont nem örülök, hogy celeb lesz belőle... (Ha még nem az.)
Ejoy 2010.11.18. 08:50:15
sixx · http://comment.blog.hu 2010.11.18. 08:50:32
Durchzugabwicklungskommandant 2010.11.18. 08:50:53
rhoky 2010.11.18. 09:00:22
Kicsit sok az "ugyanis" nem ?
Peremartoni Krisztina (törölt) 2010.11.18. 09:00:52
garymoore54 2010.11.18. 09:03:27
És most ejtek pár szót Vágó Istvánról, akit tényleg egy ország tisztel, becsül - nem érdemtelenül. De azt hiszem, az ő neve annyira hozzánőtt a "Milliomos"-hoz, hogy utána bármit próbált, nem volt benne sikeres. A Balázzsal közösen vezetett játék sem volt neki való. Ha nem tudja a teljes lényét adni, csak afféle "műsorvezetői" szerepet kell betöltenie, abban nem tud úgy megnyilvánulni, hogy ő is jól érezze magát, a csatornának is tetsszen, és a közönségnek is bejöjjön. Nekem mindenesetre nagyon hiányzik a képernyőről!
yda 2010.11.18. 09:10:33
Tedd ki a fényképét az íróasztalodra!!
Dr.Traktor 2010.11.18. 09:12:57
gondolom inkább a gázsijával lehettek bajok nem a korával.
bz3255 (törölt) 2010.11.18. 09:14:01
fehéregér 2010.11.18. 09:20:03
fehéregér 2010.11.18. 09:20:58
Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2010.11.18. 09:21:57
Samott 2010.11.18. 09:25:25
harangonto 2010.11.18. 09:30:57
szegény,a szemét nem látni a 10 dioptria mögül....
szánalmas,száraz,nem megnyerő ember
Bundili 2010.11.18. 09:31:32
SnakeHB 2010.11.18. 09:32:21
Vágó István neve nem a "Milliomoshoz" kötődött hozzá, (annak előtte a Mindent vagy Semmit sem "ragadt rá"), hanem az igényes, valódi műveltséget igénylő vetélkedőkhöz, amiből manapság egy sincs a TV-ben. Neki, mint vegyészmérnöknek, aki beszél angolul, németül, franciául és eszperantóul, valamint basszusgitározik is, valóban nem fekszenek ezek a mai bulvárkvízek. Elég elszomorító, hogy manapság, azt sulykolják ezek a népbutító műsorok, hogy érdemesebb azt tudni, hogy mi volt bejonszé első nagy slágere, mint azt, hogy ki volt az utolsó árpád-házi királyunk. Néha a fejemet fogom, hogy milyen idióták a versenyzők is, biztos direkt válogatják így őket...
w126sd 2010.11.18. 09:34:49
Rends ember private goldot néz!
Shalom
SnakeHB 2010.11.18. 09:39:34
Már ők sem. Fejöttek talajszintre. ;)
Sőt az egyik maratonit is futott.
czgaben 2010.11.18. 09:40:51
szkepi 2010.11.18. 09:45:36
kathleen 2010.11.18. 09:46:20
Szokol 2010.11.18. 09:46:29
Mikor annak idején kénytelen voltam a munkahelyen az ő és Vágó Piros erőltetett jópofizását hallgatni, sokszor legszívesebben sírtam volna.
Izzadságszagú, erőltetett poénkodás, a humor legkisebb szikrája nélkül, ez Rákoczi Feri. Amint meglátom, meghallom valahol, azonnal elkapcsolok.
Na mi újság, Wagner úr? 2010.11.18. 09:52:30
Anthony Dinozzo 2010.11.18. 09:53:10
gravi_t 2010.11.18. 09:54:11
Spéter46 2010.11.18. 09:55:18
Az ezt követő dolgok nem érdekelnek, mert a "kukac 2-t" nem nézem.
Elvből!
konrada 2010.11.18. 09:56:10
S mivel ez a műsorsáv az, amikor értelmesebb embereknek nem a tv nézése a legfontosabb elfoglaltság. A nézettséget sajnos azokkal kell megszerezni, akiknél már 2 darabos kétszámjegyből álló összeadás is túl bonyolult, így kisebbségi érzetüket bántja egy ilyen bonyolult feladat, azaz ennél egyszerübbet kell feladni, olyant, amely még nekik is zsigerből megy.
Ehhez viszont alapvetően a hülyék felelnek meg játékosként, akiken látszik a kínlódás. No őket nem nagyon tudja Vágó kezelni.
Egyébként ebben jó Gundel, mert benne van annyi intuiciós tehetség, hogy elhitesse velük és a közönséggel, hogy ezek a feladatok ennyire nehezek és őszintének látszik az öröme, amikor azoknak sikerül.
fran7 2010.11.18. 09:56:34
Szokol 2010.11.18. 09:58:39
Akkor érdekes, hogy Vágót kirúgták-e, vagy sem?
Csak szimpla rosszindulat, vagy van valami oka is?
enik 2010.11.18. 10:04:32
Rákóczi Ferit bírom, de valóban nincs humora.
A posztban lévő felsorolásból Gundi jó, és Jakupcsek is. Szerintem Jakupcsek a tévés személyiségek közül az egyik legpozitivabb jelenség.
w126sd 2010.11.18. 10:05:10
jellemtelen ganef mindd!
Na mi újság, Wagner úr? 2010.11.18. 10:06:36
Harris kapitány 2010.11.18. 10:09:48
a címlapzombi közeli rokona, bár a tevékenysége nem kapcsolódik a címlapos blogokhoz.
A nyelvtanzombi bárhol előfordulhat, ahol valami szöveg olvasható.
A nyelvészzombi gátlástalanul benyit a pékboltba és kér három péket, utána kiselőadással szórakoztatja az elképedt eladókat, hogy mennyivel helyesebb lenne a pékség, sütöde, kalácsda, vagy kiflide-kifloda elnevezés a buta és logikátlan pékbolt helyett.
Cipőt a cipőboltból, péket a pékboltból?
A nyelvtanzombi levelekkel bombázza a szerkesztőségeket és folyamatosan hánytorgatja a vélt vagy valós nyelvtani és helyesírási hibákat.
Ha a blogban azt olvasod, hogy a szegény posztoló egy balesetben egyszerre veszítette el a férjét és a három gyerekét, akkor a nyelvészzombi biztos megjegyzi, hogy a baleset Győrött történt és nem Győrben, a könyörög az nem ikes ige, a részvétnyilvánítást pedig egybe kell írni és nem kötőjellel.
Mást nem tesz hozzá, hiszen a többi talán el sem jut az agya helyéig
Ronald 2010.11.18. 10:12:23
Engem továbbra is az érdekelne inkább, hogy Havas megdugta-e Vágó Nyusziját...oder nein?
.
Bejja1 2010.11.18. 10:12:35
Miért nem a Boros-Bochkort hallgatod akkor ?
Az olyan eredeti, szellemes és főleg intelligens.
gentry 2010.11.18. 10:13:25
Szerintem Vágó már a politikai tisztogatás áldozata, elsodorta a fülkeforradalom. Túlságosan Szdsz-es volt, ezért laptára tették, hogy kapjanak egy jó pontot az új hatalomtól, az új médiahatóságtól.
TH 2010.11.18. 10:24:48
Emi2 2010.11.18. 10:27:32
TH 2010.11.18. 10:28:25
load error 2010.11.18. 10:31:03
Amúgy ha már Vágó, akkor egy kötelező darab:
www.youtube.com/watch?v=_8Js2uOsdH4
kerikak 2010.11.18. 10:32:25
Cs 2010.11.18. 10:32:36
Ezekkel a reggeli műsorokkal van egy nagy baj (tök mindegy, hogy melyik) Mégpedig az, hogy minden nap, heti 5 alkalommal, oda kell ülni és nettó 1-1,5 órát szövegelni, s olyat, ami minél több hallgatót szórakoztat. S bizony ebből kényszerből mindegyik ilyen műsorban lesznek olyan kényszeredett részek, amik sokakat nem szórakoztat.
Jódoktorod 2010.11.18. 10:34:43
nemecsek ernő áruló 2010.11.18. 10:38:04
jamesz 2010.11.18. 10:38:07
Ez a 40 milliós izé ez valami bruhaha műsor lesz, ahol a műsorvezető legfőbb erénye, hogy mondjuk az improvizatív stand -up világbajnoka legyen??
Régebben valami nyugdíjas műsort vezetett Kábel Anitával,ahol ismert emberekkel beszélgettek... ott pont beilleszkedett. Eléggé kaméleon. Személy szerint pedig jobban pedig kedvelem a humorát a reggeli műsorban is, mint pl.a mindenkit kigúnyoló Balázsnak.Néha nagyon abszurdba hajlik a Feri, a hibáit viszont elismeri, akár cikizni is hagyja magát (szokták is).Manapság, ahol még Kiceli T, meg Fekete Dákó is azt hiszi magáról, hogy ő a szórakoztatás alfája és omegája-->szimpatikus ha valaki emberi.
subidubinemértem (törölt) 2010.11.18. 10:38:33
akkor mi a kérdés?
gundit vissza!!! :)
fran7 2010.11.18. 10:46:12
TH 2010.11.18. 10:50:47
És aki mostanában került ki az egyetemről az előtte nem járt általánosba és középiskolába? Ott mit csinált, krumplit hámozott? nehogy már az egyetem felelőssége legyen, hogy valaki mennyit olvas mondjuk.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2010.11.18. 10:54:48
Gundelt bírom, de inkább sportriporterkedjen. Tilla-Liptai páros koncentráljon a Megára, Clau elég kiábrándító így is.
Áron, Majka - ne vicceljünk már!
mqqq 2010.11.18. 11:03:41
Bob Button 2010.11.18. 11:05:04
Gundel Takács Gábor - már bizonyított, ő az aki normális embernek nevezhető a jelöltek közül
Havas Henrik - nagyképű seggfej, de a műsorba kimondottan jó lenne. A tudása megvan hozzá, és van személyisége is.
Jakupcsek Gabriella - egy kiszáradt csirke, olcsó klisékkel, kit szórakoztat ez a mísz nyanya?
Liptai Claudia - jó arc, de szerintem a felkészültsége nincs meg egy műveltségi vetélkedőhöz.
Till Attila - ő kicsoda? ki találta ki ezt az embert? eredetileg nem karbantartóként tevékenykedett az üzemi kifőzdében? Attól hogy rázom a hajam, ugrálok és kiabálok, még nem lesz érdekes a mondanivalóm.
Kovács Áron - Nincs nagy gond vele, de nem egy húzó név. Az Áll az alkuban is működött, de sajnos felejthető kategória.
Majka papa - karizmatikus és tehetséges, na de egy műveltségi vetélkedőbe?! A TV2 pont itt csúszik meg mindig. Nem ijednek meg a nézők egy jól öltözött, intelligens ápolt embertől aki értéket képvisel. Tudom-tudom a TV2 vezetősége nem tud azonosulni egy ilyennel, mert szánalmas seggfejek, de kérem lássák be, nem lehet örökké a lecsúszott kis bulvár állatkertjükből gazdálkodni. Egyszer muszáj lesz létrehozni valami fontosan, szépen és jót. Talán akkor majd kiderül, hogy alkalmatlanok rá.
Kárász Robi - na de gyerekek...azért mert a baloldal segge nyalásából egy reggeli műsorba sikerült beültetni ezt a komolykodó kis bohócot...felejtsük már el, szót sem érdemel
Rákóczi Feri - saját bevallása szerint sincs humora, egy modoros unalmas, seggfej. Tehát ő lesz a műsorvezető. Jó érzékkel kiválasztva, és egy újabb bukás. Érdekes, hogy milyen jól elő tudja adni magát egy-két ember ott a TV2-ben. Fent az anyacégnél vajon hányszor hiszik el még, hogy ez sem az ő hibájuk és a következő bukás sem az lesz ugye.
mr. 2010.11.18. 11:05:39
Pörkölt Desiato 2010.11.18. 11:10:25
zamiere (törölt) 2010.11.18. 11:12:41
fran7 2010.11.18. 11:13:06
Ami miatt leírtam ezt hiába van Vágónak klasszikus műveltsége, beszél több nyelven, ez már nem etalon, senki nem akar ilyen lenni. Ezért érdektelennek az ilyen műsorok a nagy kereskedelmi tv-k számára.
szerjóska 2010.11.18. 11:16:15
egyébként meg remélem Vágó végre otthonra talál egy saját fejlesztésű vetélkedőben, ami valamelyik kisebb, de jól lefedett csatornán futna (ilyenből van 3 köztv, meg két torz newschannel, de nézném akármelyiken).
TH 2010.11.18. 11:24:12
namkuzu 2010.11.18. 11:24:20
bárdos szerintem okosabb, mert ő meg a világ összes hírét tudja, legyen ő a maszter. A legjobb a nagyfülű sportriporter lenne, akinek nem tudom a nevét, de folyton mosolyog, és olyan embernek tűnik
Bob Button 2010.11.18. 11:31:50
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.18. 11:34:38
namkuzu 2010.11.18. 11:38:31
DrCinizmus 2010.11.18. 11:39:56
Bejja1 2010.11.18. 11:40:37
Szokol azt mondta, mennyire erőltetett Rákóczi Feri humora.
Gondoltam akkor ne szenvedjen, hallgassa Borosékat.
Hát igy.
A továbbiakban természetesen igazad van, én is úgy gondolom, hogy nagyon nehéz meló, lehetetlen jól csinálni.
Bejja1 2010.11.18. 11:43:50
Lehet.
De ha 10 millió magyar emberből a kispolgárok fogják nézni miatta, az a csatornának pont elég is lesz.
magyarember 2010.11.18. 11:51:30
Hajrá !
Javasolnám a Lang Györgyit vagy a Falusi Mariant !
A legsikeresebb talán mégiscsak a Gyurcsány lenne !
Képezzétek át !
petya.bacsi 2010.11.18. 11:57:56
Miért nem keresnek egy fiatal külsőst, egy új arcot, vagy egy tehetséges diákot a tv2 Akadémiáról?
hurmazs 2010.11.18. 12:00:21
Reggel a Rákóczi azt mondta Ő nem tud róla.
Akvyr 2010.11.18. 12:04:10
Nálunk miért szarok a kertévék?
Akvyr 2010.11.18. 12:07:32
indahouse7 (törölt) 2010.11.18. 12:08:13
Fairmelós 2010.11.18. 12:09:24
Gundel vagy Rákóczi nagyon ok.
Domenico Dicanio 2010.11.18. 12:11:26
Bejja1 2010.11.18. 12:12:47
A párjára gondolsz, aki két gyereket szült neki ?
Reggelente nem ő vezeti a műsort.
Domenico Dicanio 2010.11.18. 12:12:55
Akvyr 2010.11.18. 12:14:40
Kozmokrator · http://www.tudtad.com 2010.11.18. 12:15:34
bubo cupropenis (törölt) 2010.11.18. 12:18:58
De ilyen emberek kellenek a kertévékbe. Sebestyén Balázs, Rákóczi, Majka, Kovács Áron stb.
Vágó kiöregedett és a politikai állásfoglalásaival is kigolyózta magát.
Pedig régen nem volt jobb nála a kvíz műfajban.
bubo cupropenis (törölt) 2010.11.18. 12:21:41
Akvyr 2010.11.18. 12:27:10
butter-k · http://napimorgas.blog.hu/ 2010.11.18. 12:38:50
Lehet nem kellett volna feltűnni az ATV-ben és rajongó szemekkel hitet tenni Gyurcsány Fecó mellett.Ő mint egy hiteles kereskedelmi tévés arc egyszerűen nem állhat oda egyik oldal mellé sem ilyen nyíltan.Egy kereskedelmi tv nem teheti meg , hogy csípőből elveszítse a nézői 2/3-át a politikai hovatartozás miatt.
Innentől nincs visszatérés nem lehet visszakapaszkodni, mert nem szakmailag , hanem emberileg bukott el.Ha kihal valaki az újságíróklubból jó helye lesz Mészáros mellett.
Állítsuk meg a ......... 2010.11.18. 12:46:26
Kit érdekel Rákóczi Feri, mer' engem neeem.
Elvállalta azt az idióta celebvetélkedőt.
Haha Majka meg a műveltségi vetékedő.
Gundel meg nem olyan hülye, hogy bevállalja ezek után a TV2 műsorát.
Kirúgták Vágót, ez a műsor már a kukában fog kikötni.
jazzcool 2010.11.18. 12:48:10
escéhá 2010.11.18. 12:51:19
Kelemen meg még, 10 kilóval ugyan kövérebben, de ott pacsál a Rodos tóban. És még a nagyanyja is nézné.
Állítsuk meg a ......... 2010.11.18. 12:54:39
Jól csomagoljátok be kényszerzubbonyba, nehogy kárt tegyen másban.
Oszt jó napot!
Dr.Traktor 2010.11.18. 13:12:42
CREDIT HILL! hát persze...
_izée 2010.11.18. 13:17:07
garymoore54 2010.11.18. 13:47:10
garymoore54 2010.11.18. 13:49:01
trafikuty 2010.11.18. 13:53:19
akalamago 2010.11.18. 13:55:21
jamesz 2010.11.18. 14:07:32
Egri Jánost, meg az egész istenáldotta Tudósklubot a kertévékbe.
Mondjatok már bárki olyat a mai magyar (ismert) kínálatból, aki minden kritériumnak megfelel. Szellemes, fiatalos, művelt, egyszerre jobbos meg balos, meg anyámtyúkja eh.
jah: hajós
pff....
micu · http://www.ingyentv.hu 2010.11.18. 14:07:42
kihalásszon kihalásszon legalább egy tucat tehetséges és valóban fiatal arcot.Minden sarkon van egy mádiaiskola, csak dolgozni kellene az ügyön.Ahhoz meg már lusták.
monyon le 2010.11.18. 14:13:34
kisfaszú 2010.11.18. 14:21:14
Tutajos 2010.11.18. 14:25:26
Persze, lehet, hogy ennek a műsornak (sem) én vagyok a célközönsége. Hál'Istennek, akad csatorna (na meg könyv) éppen elég.
CSÉ 2010.11.18. 14:30:16
Egyszer megmagyarázta a Claudia showban, hogy: "nem úgy helység, mint a kamra, hanem úgy, mint mondjuk Mátészalka." Az nem esett le szegénynek, hogy az előbbire a helyIség szót használjuk, utóbbira meg nyugadtan mondhatjuk, hogy település.
Tilla szintén nem tűnik túl okosnak.
A többiek már rég elhasználódtak, annyira sem képernyőképesek, mint Ábel Anita.
Vadon Janit is megcsíphették volna, feltéve, ha nincs neki az RTL-lel vmilyen hosszútávú szerződése.
Rákóczi nem tűnik rossz választásnak.
Amúgy a műfajban a legjobban a Leggyengébb láncszem tetszett Máté Krisztával. Na az a műsor pörgős volt és igazságtalan. Olyan jó lenne, ha visszahoznák!
CSÉ 2010.11.18. 14:31:05
Egyszer megmagyarázta a Claudia showban, hogy: "nem úgy helység, mint a kamra, hanem úgy, mint mondjuk Mátészalka." Az nem esett le szegénynek, hogy az előbbire a helyIség szót használjuk, utóbbira meg nyugadtan mondhatjuk, hogy település.
Tilla szintén nem tűnik túl okosnak.
A többiek már rég elhasználódtak, annyira sem képernyőképesek, mint Ábel Anita.
Vadon Janit is megcsíphették volna, feltéve, ha nincs neki az RTL-lel vmilyen hosszútávú szerződése.
Rákóczi nem tűnik rossz választásnak.
Amúgy a műfajban a legjobban a Leggyengébb láncszem tetszett Máté Krisztával. Na az a műsor pörgős volt és igazságtalan. Olyan jó lenne, ha visszahoznák!
makk_ász 2010.11.18. 14:35:00
namkuzu 2010.11.18. 14:37:56
azarcakimeghúzottegymarslakót 2010.11.18. 14:41:35
azarcakimeghúzottegymarslakót 2010.11.18. 14:42:35
butter-k · http://napimorgas.blog.hu/ 2010.11.18. 15:27:42
honnan tudod, hogy bohócmédia, ha te csak ismeretterjesztő filmeket nézel feketefehérben Tarr Béla rendezésében persze foci után pörköltes atlétában kőbányaival a kezedben.
azarcakimeghúzottegymarslakót 2010.11.18. 15:59:59
Spéter46 2010.11.18. 16:32:23
( Egyébként sajnos nem én döntöttem a kirúgásáról.)
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.18. 17:01:10
ÖREG 2010.11.18. 18:37:03
zsoltix 2010.11.18. 19:06:16
magyarember 2010.11.18. 19:31:06
Mért is mondod ezt rólam?
Kérlek részletezd a mondandódat?
Jiangmen 2010.11.18. 19:43:13
paginavlady 2010.11.18. 19:44:26
Műveltség és pénz ? - nem szeretem ezt a fajta kollázst !
Erre a műsorra nem is kell intelligens műsorvezető!
Javaslom, hogy GYŐZIKE jöjjön át erre a műsorra. Ő is meg tudná csinálni, hisz minden válasz le van írva a műsorvezetőnek.
Olvasni pedig Győzike is tud azért !
HUZZ MÁR EL TV2 !!!!!
Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2010.11.18. 22:01:23
kszabo 2010.11.18. 22:02:13
namkuzu 2010.11.19. 00:05:49
whm · http://egyenesen.blog.hu/ 2010.11.19. 01:33:51
mistene 2010.11.19. 07:30:01
ubu1 2010.11.19. 22:36:51
xclusiv 2010.11.22. 13:05:21
fran7 2010.11.18. 09:56:34
"Remélem néhány tiszta pillanatában megköszöni Vágó István Magyar Bálintnak és társainak, hogy olyanra formálták az oktatást..."
fran7 2010.11.18. 11:13:06
"...amit Magyar Bálint mondott nem egy kósza ötlet volt, hanem egy már az oktatásban dominánsan jelen levő gondolat, főleg azok részéről, akiknek volt tapasztalata az angolszász oktatásról..."
"...Egyetemeken elég régóta mondják hogy ez az információt tároló tanítási rendszer megbukott és át kell térni az információ helyét tudó civilizációra. Magyar Bálint csak szimbólum. Nem ő rontotta el az oktatást..."
De azért jól esett magyarbálintozni egyet, ugye?
xclusiv 2010.11.22. 13:25:10
Úristen bazmeg, ezt nem hiszem el.
"Danubius család"?
"kalózrádió"?
Most komolyan, intelligensebb növények se tekintenek a családjuknak egy szaros rádióadót, pláne ami olyan ótvar szar volt mint a danubius, de elmesélek neked valamit, hátha használ: tehát a rádiónak a hallgató nem azért kell, mert szereti, hanem azért, hogy a reklámot meghallgassa valaki, mert ezért fizet a reklámozó.
A rádiósok meg abból élnek, hogy van egy rádió, ami munkát és fizetést ad nekik.
A danubius akkor szűnt meg, amikor a frekvenciáján más rádió kezdett el adni. A stáb meg ment dolgozni oda, ahova tudott.
Szerinted mit kellett volna csinálniuk? Azóta is zokogniuk a danubius sírjánál? Nyilván fényevőként, mert kaját venni a semmiből nem tudtak volna.
Miliemili 2010.11.23. 20:42:42
Hát akkor ki leene jó nektek/nekünk???
Ha Rákóczi lesz akkor az a baj
Ha Vágó lesz akkor az a baj
Ha Gudel lenne akkor meg az
A lényeg hogy legyen min csámcsognunk, utálkoznunk,elégedetlenkednünk.
Annyira kiváncsi lennék hogy minek örűlnénk MI MAGYAROK...
Ez megy nekünk szidni -szapulni mindenkit áskálódni betartani a másiknak.
rak58 2010.12.04. 07:42:48