2002 óta október 28. az Animáció Világnapja, ugyanis 1892-ben erre a napra esett Emile Reynaud Optikai Színházának első nyilvános vetítése Párizsban, a Grévin Múzeumban. A csatornák közül (már megint csak) a Duna Tv ünnepli meg ezt a napot.
A Mangák világa című francia dokut ezen a napon már tavaly is leadták, akkor este fél tizenegykor, most viszont 15:30-kor, úgyhogy talán többen bírják megnézni. A Japánból indult műfajnak ma már Európában is sokszázezres tábora van, hogy mi a titka az "elsöprő népszerűségének", kiderül a filmből.
A folytatásból a Nemzet csatornájához híven nem maradhat ki Jankovics Marcell sem, a "...filléres emlékeim..." (16:20) című portréfilmsorozat róla készült részében állítólag elárulja azt is, hogy mikor készül el végre a több mint két évtizede indított vállalkozása, Az ember tragédiájának egész estés rajzfilmváltozata.
Este az Immigrants - Jóska menni Amerika (22:05) című magyar játékfilmet adják. Csupó Gábor filmjében Jóska és nagydarab orosz barátja Vlad is az amerikai álmot kergeti. "Mindketten borzalmas akcentussal beszélnek, és alkalmi feketemunkákkal keresik a bevándorlók keserű kenyerét. Közben álmodoznak, no meg persze rengeteget isznak, és mulatoznak a legkülönbözőbb nemzetiségű, szintén elnyomott bevándorló haverjaikkal".
A záróprogram a Kikötő Extra (23:20) lesz, amiben bemutatják a magyar animáció történetét, ellátogatnak a legfontosabb animációs műhelyekbe, köztük a Kecskeméti Animációs Filmstúdióba, megmutatják min dolgozik most az Oscar-díjra jelölt Maestro rendezője, M. Tóth Géza és a Nyócker fiatal rendezője, Gauder Áron. A stúdióban pedig Rófusz Ferenccel, Jankovics Marcellel és Ternovszky Bélával beszélgetnek.
Ha valakit nem elégít ki ez a program, ne keseredjen el, hanem menjen el a Tűzraktérbe, ahol azASIFA (nternational Animated Film Association) szervezésében 18 órától az animációé a főszerep. A részletes programért katt ide.
fasztumgél 2010.10.26. 14:22:21
2010.10.26. 19:16:12
kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2010.10.26. 21:09:29