Van pár infónk az HBO-tól, technikai jellegű, illetve sorozatos-koncertes, egy posztba gyűjtöttük őket, hogy egyszerűbb legyen megtalálni őket. Kezdjük a technikával: az HBO2 mellett mostantól az HBO és az HBO Comedy is szélesvásznú lett, legalábbis bizonyos szolgáltatók területén (UPC kábel, HellóHD, Digi TV). Ez azt jelenti, hogy júliustól már a két adó műsorát 16:9-ben élvezhetik azok, akik a fenti szolgáltatóktól kapják a nép ópiumát - a többiek várhatóan augusztustól állnak majd át.
A képformátum-váltás mellett sikerült átalakítani az HBO-csatornák arculatát is, a designerek és grafikusok által oly kedvelt letisztult formára ami istenigazából nem tudjuk mit jelent, de jól hangzik, az tuti. Sőt, a weboldaluk is átalakult, dinamikus lett, vagy mi a szösz, csak le ne ugorjon Spartacus róla.
Július 3-án, azaz holnap este Pink-koncert lesz látható az HBO-n, amit melegen ajánlunk mindenkinek, mert ugyan a zene nem az, amitől felmegy a vérnyomásunk, illetve de, csak nem pozitív értelemben, de a csaj jól adja el a popmuzsikát, a koncertjei meg iszonyú látványosak bírnak lenni. Még jobb hír, hogy az USA-ban Big Love címen, nálunk Hármastársakként ismert poligám családról szóló sorozat negyedik évada július 6-án érkezik az HBO-ra, ha valaki eddig nem tudta volna.
lofulu 2010.07.02. 14:47:28
NPeete 2010.07.02. 15:57:08
AZso.hu · http://www.azso.hu 2010.07.02. 19:07:24
KékFény6 2010.07.03. 01:14:26
PandacsökiBoborján · http://kerdestar.hu 2010.07.03. 12:26:10
balazsman 2010.07.05. 09:01:17
Hogy miért, azt nem tudom, hiszen a vásárlóképesebb réteg már jórészt váltott lapostévére, viszont a tömegek kisebb, de befolyásolhatóbb vásárlóereje is nyom a latban ezek szerint
vagy csak egyszerűen sok a műsortárukban a 4:3 program, így a műsoruk nagy része régi formátumban menne...