Az a helyzet állt elő a Memphis Beat bevezető epizódja után, hogy nem tudom eldönteni, hogy ez vajon kell-e nekem az amúgyis sűrű sorozatos programomba vagy sem. Jason Lee munkássága ráadásul részben hidegen hagy, gördeszkás-istenségként minden tiszteletem az övé, a Kevin Smith filmekkel engem vallatni lehetne, annyira nem tetszenek, cserébe az A nevem Earl című sitcom négy évada az egyik kedvencem volt, ahol Lee tökéletesen hozta a szerencsétlen suttyó karaktert. Annyira szerettem, hogy még azt is elnéztem az Earlnek, hogy a szereplőgárda Jason Lee vezetésével egy belterjes szcientológus galeri, akik majdhogynem valláson belül osztogatták a szerepeket, az meg valljuk meg, milyen gáz már, főleg, hogy űrlényekhez imádkoznak...

Ilyen elő(ít)élettel álltam neki a Memphis Beat című új sorozatának, viszont az Earl iránt érzett maximális respekt-faktor miatt kötelező néznivalónak táraztam be a nyári, sorozatokban szegényebb időkre, klikk után elolvashatjuk, hogy mire jutottam (igazából semmire).

Adott egy félig klisésztori: a Jason Lee által megformált Dwight Hendricks egy lelkiismeretes nyomozó a memphisi rendőrségnél. Kicsit vicces, kicsit lúzer, közel a negyvenhez még mindig az anyjával él, nappal bűnt üldöz, éjszakánként Tennessee állam egyik leghíresebb szülöttét, Elvis Presley-t imitálja és énekel. Kap egy új főnöknőt, akivel jó gyorsan összeütközésbe is kerül. A társai, meg az egyenruhás zsaruk felnéznek rá, mert hangadó, plusz imádja Memphis városát. Vajon mennyire lehet ez érdekes?

Azt vallom, hogy leszámítva ha valami rettenetesen rossz már a kezdetekkor, akkor nem illendő egy epizód után statáriumot felállítani és lehúzni azonnali hatállyal, de töredelmesen be kell vallanom, hogy halvány lila gőzöm sincs arról, hogy ezzel most mit akarnak.

Ha komédiának szánták, akkor nekem kissé komolynak tűnt, ha drámának, akkor pedig egy kicsit túl könnyed, meglehetősen légüres térben mozog első látásra. A társa súlytalan, a főnöknő jól hozza az átlagot. A tüdőbeteg kinézetű DJ Qualls (Cool túra, valamint egy rakat sorozatban vendégszerepelt, ahol egytől-egyig valami szerencsétlent alakított) az, aki némileg feldobja a szereplőgárdát. Jason Lee pedig hiába szabadult meg a bozontos hajától meg a bajszától, hiába nagyon snájdig az Earlben alakított karakteréhez képest, sajnos nem egy nagy durranás. Az Earl féle gesztusait nem nőtte ki, néha azt hittem, hogy ez valami álom, ahol éppen rendőr akar lenni, aztán felébred a lepukkant motelben egyszerű proliként és folytatja jóvátétel-körútját a listájával.

Annyiban biztos vagyok, hogy megnézem a következő 1-2 részt, hátha kapok egy pontosabb képet, hogy mit is akarnak kezdeni eme sorozattal, de hirtelenjében ez egy gyenge közepes eddig...