A remake egy nagyon kényes műfaj, van ugyanis egy kaptafa, amihez a munkadarabot lehet méricskélni, ezért szokás tévés körökben inkább re-imagined series-ről, azaz újragondolt sorozatokról beszélni (BSG, V), mert akkor ott van a kiskapu, hogy ja, olyan, de nem pontosan, mert direkt. A Scoundrels esetében erről szó sincs, a forgatókönyv kis amerikanizálás után ugyan, de szóról szóra ugyanolyan, mint az új-zélandi eredeti, az Outrageous Fortune, vagy az angol remake, a Honest című.
Az amerikai változat tehát azoknak, akik az eredetit vagy a brit újrát már látták, túl sok meglepetést nem okoz: van egy család, Westék, akik kisstílű bűnözésből tartják el magukat, egészen addig, míg a fatert (David James Elliot) le nem sittelik öt évre, mert ettől a muter (Viurginis Madsen) megijed, és jó útra tereli hérom gyermekét (a negyedik ügyvéd lett, ő jó úton halad eleve). Erről szól a történet, ami a kiwiknél már öt évadot is megélt, de ilyen hosszú pályafutásra az amerikaiaknál nem lehet számítani.
Azért nem lesz hosszú életű a sorozat, mert nem működik. Nem jók a színészek, vagy legalábbis nem tudnak mit kezdeni a nekik írt anyaggal, unalmas és vontatott az egész. Madsen túljátssza a proli mutert, Carlos Bernard pedig a családra rászállt nyomozót, a három gyerek közül szerencsétlen Patrick Fluegernek (4400) jutott az ikerpár megszemélyesítése, de nagyon nagy rá a nadrág. Egyedül a hülye picsát alakító Leven Rambin az, aki hiteles, de ő meg kevés ahhoz, hogy a történetet a hátán elvigye.
A brit remake is beleállt a földbe hat epizód alatt, míg a pilotot még hat, a finálét már csak 4 millió néző látta, így nem kapott berendelést a második évadra. Az amerikaiak, pontosabban Rob Thomas (Veronica Mars, Party Down, Cupid) is próbálkozott egy Good Behavior című remake-kel két éve, de nem lett belőle semmi, pedig a szereposztás Jeffrey Tamborral, Treat Williamsszel, DJ Quallsszal és Gary Cole-lal sokkal erősebb volt, mint a mostani.
