Korábban jeleztük, hogy az AMC kokettál a Walking Dead című kiváló élőhalottas képregény tévére adaptálásával, most pedig azt az örömhírt jelenthetjük be, hogy a kacérkodásnak vége: a Breaking Baddel és a Reklámőrültekkel a nagyfiúk közé belépő AMC hat epizódot kért a kultikus történet sorozatverziójából.
A képregényt Robert Kirkman jegyzi, és egy maroknyi túlélőről szól, akik a zombik által ellepett világban próbálnak túlélni. A főszereplő egy Rick Grimes nevű rendőr, aki a történet elején kómából ébredve tapasztalja, hogy az emlékezetkiesés a legkisebb baja, hiszen meg akarják enni azon nyomban. Grimes elindul a családját megkeresni, és innentől kezdve a történet 70 képregényen át az ő és az útközben összeszedett karakterek kalandjaival foglalkozik.
A sorozat producere az a Frank Darabont, aki a Remény rabjaival írta be magát Hollywood aranykönyvébe, de ott lesz a készítők között Gale Anne Hurd, a Terminátor-franchise egyik producere is. A szereposztás megkezdődött, egyelőre John Bernthal (The Pacific) leigazolása tűnik biztosnak, illetve az, hogy a pletykák ellenére nem Jonny Lee Miller (Eli Stone) lesz Grimes. A sorozat idén októbertől látható majd az AMC-n.
Gukker 2010.03.30. 11:44:39
terran 2010.03.30. 12:42:03
kedvenc képregényem
akit érdekel, az olvashat a képregényről kritikát a geekz.blog.hu oldalon
doktor.dikhed 2010.03.30. 13:36:02
manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.03.30. 15:27:21
Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2010.03.30. 23:43:33