- Erős Antónia újra a Híradóban. Erős Antónia 2009 júliusában vezette utoljára az RTL Klub Híradóját, ezután szülési szabadságra ment, ám jövő hétfőtől esténként Szellő István oldalán ismét elfoglalja helyét a műsorvezetői székében. Erős és Szellő hétköznaponként vezeti majd a legnézettebb esti hírműsort, hétvégén Kumin Viktória várja a nézőket.
- A Magyar Rádió minden befolyásolási kísérletet elhárít, és műsorszolgáltatását maradéktalanul a közszolgálati értékek szerint alakítja ki – közölte a médium csütörtökön arra reagálva, hogy az Egyesült Államok Külügyminisztériuma szerint a közszolgálati műsorszolgáltatás politikai befolyás alatt áll Magyarországon. Bővebben az emasán.
- Gregor leszerződött a FEM3-mal. A Bors szerint a színésznő a női csatornán saját műsort kap, heti rendszerességgel közéleti szereplőkkel beszélget majd. Gregor a napilapnak csak annyit mondott, valóban aláírt egy szerződést egy kereskedelmi csatornával, többet azonban csak májusban mondhat.
- A Magyar Televízió 300 millió forintot kap. A csütörtöki Magyar Közlöny szerint pénzt kap a Magyar Televízió: egy kormányhatározat szerint a médium 300 millió forintra számíthat az idei költségvetés általános tartalékából. Az MTV az idei országgyűlési-, illetve önkormányzati választásokra, továbbá nemzetközi tagdíjakra kapja a pénzt.
- Hajdú most fenéksztriptízzel csábít nézőket a Heti Hetestől. Szabó Zsófi kedvéért pucér fenékre vetkőznek Jóban Rosszbanos kollégái: Damu Roland, Gazdag Tibor, Gesztesi Károly és a sorozat producere, Nagy Tamás Grande a vasárnapi Frizbiben. Gesztesi Károly epilláltatta a fenekét és szoláriumba is el ment a fellépés miatt – írja a Blikk.
- Tíz helyszínen lesz Megasztár-meghallgatás a következő hetekben. Hét vidéki nagyvárost és három határon túli települést érint a Tv2-féle roadshow, mely során az ősszel induló, ötödik Megasztár számára keres tehetségeket a stáb. Pontos dátumokat és helyszíneket még nem közölt a csatorna, de nyilvánvalóan cél, hogy az RTL-es X-Faktort megelőzve, a Megasztár csábítsa magához szerződéssel a jobb hangú próbálkozókat – írj az origo.
- Új szegmenst kíván nyitni a magazinpiacon a Nők Lapja márkakiterjesztésével a Sanoma. A Sanoma Budapest legújabb magazinja, a Nők Lapja Psziché a kiadó szerint az önismeret és a mentális jólét iránti egyre nagyobb a fogyasztói igény kielégítéséra született. A Sanoma egy új hírportált is elindított Hir24.hu néven. A szájt sajátossága, hogy a híreket tömören közli, igyekszik a hírek esszenciáját nyújtani.
- Az HBO testvércsatornái, a Cinemax és a Cinemax2 megújult arculattal várják a mozi szerelmeseit. Új dizájnnal, új logóval és a filmek között új stílusú műsorajánlókkal találkozhatnak a nézők a két csatornán.
- A nők bírják a Csináljuk a fesztivált. A Story TV vasárnapi, március 14-i adása mind nézettségben mind közönségarányban a TV2 és az RTL Klub mögött a 3. helyet hozta a csatornának, a 18-49 éves női nézőközönség körében (AMR:2,25 százalék, SHR 4,4 százalék).
- Új főszerkesztő a Kikötő Online élén. A magazinnál Ferling Szonját március 10-ével Vörös Dóra váltotta a szerkesztőség élén. Az oldal új főszerkesztője eddig a Színház rovat vezetője volt.
- Elindult a Tallózó online változata. A tallozo.hu a print lappal ellentétben naponta frissül. Az oldal foglalkozik közéleti, gazdasági, divat és gasztronómiai tartalmú nyomtatott, elektronikus és online sajtóval itthon és külföldön egyaránt.
- Balázs Béla-díjat kapott Bodrossy János, a TV2 operatőre. Az elismerést a mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotói, valamint művészi és tudományos tevékenységéért vehette át március 14-én. Bodrossy János 13 éve, vagyis a TV2 indulásától kezdve dolgozik a csatornánál – más műsorok mellett a Tényekben és a Naplóban is.
- Intermagyar a Vörösmarty utcában. A MÚOSZ új székháza ad otthont pénteken és szombaton a határon túli magyar sajtó találkozójának. A programon az előadások és beszélgetések mellett lesz filmvetítés, fotó- és lapterv-kiállítás.
- Bochkor vagy Sebestyén Balázs a reggel királya? A két új kereskedelmi rádió hallgatottsági háborút kezdett, nagy hatótávolságú sajtóközleményekkel lövik egymást. Az egymásnak látszólag ellentmondó számok tulajdonképpen ugyanazt mondják: a Kossuth Rádió az igazi nyertes. Bővebben az Indexen.
- A közszolgálati adók szerzői jogi reformot akarnak az internet miatt. A műsorszolgáltatókat erősen gátolja a szerzői jogi rendszer, ami megköveteli tőlük az online tartalomközvetítés esetében azt, hogy egyenként állapodjanak meg a színészekkel, a rendezőkkel, a zenészekkel és még sok más érintettel, ha a jogvédett tartalmaikat az interneten is közzé akarják tenni. Katt az Index cikkére.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
wise01 2010.03.19. 12:38:24
Рихард · http://posztinfo.hu/ 2010.03.20. 19:00:27