Méltatlanul hanyagoltuk eddig a ma 69 éves Chuck Norris egyetlen evilági ellenfeleként sikerrel bevethető Jack Bauer hetedik (kurvaszar) napját, de ami késik, nem múlik - a kép után spoileresen értékeljük az első tizenkét órát.

(Ez az írás a tegnapi, 13. epizód megtekintése előtt íródott, ne tessék elspoilerezni a Fehér házi kalandokat jóelőre, mert morcos leszek.) Nos, Jack is back, hogy ezzel a faszán elcsépelt fordulattal éljek, hetedjére is itt van nekünk az USA közös lelkiismerete, az ember, aki minden olyamit megtesz a Nagy Ügy érdekében, amire mások nem képesek vagy hajlandók, esetleg gyomruk nincs hozzá (értsd: pussies).

Mint minden 24-évad, ez, a hetedik is legalább két főszálra épül, az elsőt letudtuk a 11. óra közepére, és ezzel beindítottuk a másodikat - kérdés csak az, hogy sikerült-e a sorozat mélypontjának számító hatodik nap és a tákolmánynak is nagy jóindulattal nevezhető duplarésznek megfelelő előzményfilm után talpraállni? Kérem szépen, igen, feszesen áll a 24 a vártán, Jack ismét a régi, és még a társai is tökösek - igen, az FBI-os csaj is, bár ő egyelőre csak lassan jön rá arra, hogy a legrövidebb út mindig az, amihez valakinek a gigáját ki kell tépni izomból, de majd beletanul.

Az első 12 óra eseményeihez azt kellett a kétkedő nézőnek elfogadnia, hogy van egy olyan kütyü, amivel az USA összes szigorúan védett létesítményének rendszerébe be lehet törni, és ha ezen túl vagyunk, akkor a repülők összeütköztetése és a vegyiüzemben előidézett katasztrófa már könnyen lemegy a torkunkon. Az első perctől nyilvánvaló volt, hogy Tony Ameida nem lesz geciember, illetve annyira geciember nem, mint sejtették, jó is így, mert az egyik kedvenc karakterem a kissé fátyolos hangon kommunikáló amorózó.

A szuperkütyüvel nem tudtuk le a visszatérő panelek sorát, az FBI kötelékében természetesen van beépítet ember, sőt menten kettő is, a Jack megkérdőjelezhető módszereit vizsgáló szenátusi bizottság elnöke is az ellennek dolgozó nyikhajt vesz maga mellé és akkor még a titkosszolgálatba beépülő, és az elnöknő férjét simán kinyírni szándékozó duóról nem is beszéltünk, több itt a kettős ügynök, mint eddig bármikor. Jó nagy szarban lenne az USA, ha a valóságban is ennyi lenne ilyen körökbe beférkőzni, de ezt most tényleg hagyjuk.

Amitől ez az évad megint jó lett, az nem csak a történet, a feszültség okos adagolása, a jó karakterek, hanem az a gyermeki együgyűség, amivel az Üzenetet a kis buksinkba próbálják egy Népszava-kalapáccsal beleverni: ha minden kötél szakad, a cél igenis szentesíti az eszközt, meg KELL kínozni a geciembert, a lelkiismeretnek meg kuss, vagykülönben. Szinte minen epizódban van egy olyan jelenet, amiben valaki baszogatja Jacket vagy a mellé szegődött vörös rébéket, hogy bazmeg, ne már, nem lehet csak úgy térdenlőni valakit, vagy a gyereke fejéhez pisztolyt fogni, hogy beszéljen, nem ez nem kóser, tessék szépen megkérni, hogy árulja már el a titkait, ha meg nem mondja, akkor nem tehetünk semmit.

És ilyenkor persze azonnal kiborul a bili, most éppen ott tartunk, hogy mivel Jack nem tudta kikérdezni (halálra sokkolózni) az aktuális kettős ügynököt, a képzeletbeli afrikai ország nagyongonosz tábornoka (akit a Candyman című horror óta szeretünk) nyolcadmagával elfoglalta a Fehér Házat, és horrible dictu, magát az elnöknőt is felpofozta. És akkor itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, ahol a 24 átmegy totál science-fiction-sorozatba, mert azt azért nem kell különösebben magyarázni, hogy senkinek eszébe ne jusson nyolc haverjával egyetemben nekirontani az elnöki rezidenciának, mert nem lesz jó vége.

Ha ettől függetleníti magát az ember, és csak röhög az alapszitun, majd hagyja, hogy az események szépen sodorják magukkal a fogát csikorgató Jack Bauer, a mindig morcos Chloe és idegesítően kiváncsi új FBI-geeknő társaságában, akkor kiválóan fog szórakozni. Én mondjuk Juma tábornoknak drukkolok, de nekem Darth Vader volt a jelem már nagyon kis koromban is.