Indul a királyi tévé új sorozata, a mai magyar színjátszás színe-javát felvonultató Presszó (m1, 21:10) és a Szép remények (m2, 21:00) című Charles Dickens regény négyrészes angol minisorozat-verziója is. Ezeken kívül nagy meglepetések nincsenek a ma, leszámítva a hajnali Libiomfit (Zone Europa, 3:15), a Kálmánchelyi Zoltán-Végh Zsolt-Stefanovics Angéla trió Micimackó-figurákra épülő agymenését, de arra bárhonnan hazaér az ember.
Persze egyáltalán nem muszáj bárhová is menni, ha nem akarunk, mert Lawrence Kasdan mára már klasszikus dramedyje, A nagy borzongás (Cinemax, 20:00) remek lezárása a hétnek. Ha viszont elégszer láttuk már a '80-as évekre kispolgárokká konszolidálódott hippik osztálytalálkozóját, válasszuk Ken Loach ír szabadságharcos/terroristás Aranypálma-díjas Felkavar a szél (HBO, 20:00) című filmjét az ismét nagyon jó Cillian Murphyvel.
Úgy tűnik a tévék szerint az emberek nem akarnak vidámkodni pénteken, más magyarázatát nem találom, hogy az egy szem Lesz ez még így se! (AXN, 22:00) mellett csak és kizárólag életrajzi drámát, véres gengszterfilmet, titokzatos árnyakkal teli film-noirt és erőteljes gyomortáji szorítást okozó thrillert adnak. Igaz ezekből nem akármiket.
Rögtön itt van a bársonyos hangú contryénekes Patsy Cline tragikus életéről szóló Édes álmok (Zone Europa, 21:50) Karel Reisztől, amiben minden kritika az egekig magasztalja a negatív szerepben ritkán látható Ed Harrist és a Patsy megformálásáért Oscarra jelölt Jessica Lange-et.
Film-noirjainkra sem lehet panaszunk, leszámítva, hogy egy időben mennek, így vagy Az ember, aki ott se voltot (ATV, 21:00) bukjuk a Coen-testvérektől vagy A gonosz érintését (m2, 21:50) Orson Wellestől. Előbbi kissé fura befejezése ellenére is remek stílusgyakorlat Billy Bob Thornton, Frances McDormand és James Gandolfini emlékezetes alakításával, a másik pedig a zsáner kötelező elemeiben tobzódó alapmű, ami többek közt Hichcocknak nyújtot inspirációt a Psycho készítése közben, és nem mellesleg maga a robosztus rendező, no meg Charlton Heston, Janet Leigh és Marlene Dietrich domborít benne.
Megtörtént esetet feldolgozó és nagyon vegyes kritkákkal bíró krimi ugyan a '40-es években játszódó Gyilkos szerelem (Tv2, 21:30), de a John Travolta-James Gandolfini-Jared Leto-Salma Hayek kvartett miatt talán megér egy próbát. A Leszámolás Denverben (Duna, 22:35) viszont egyértelműen izgalmas gengszterfilm a félisten Andy Garciával, Christopher Lloyddal és Walkennel meg Steve Buscemivel.
Éjszaka aztán jönnek a thrillerek, méghozzá a John Fowles regényéből William Wyler által adaptált A lepkegyűjtő (m1, 23:25) a világirodalom egyik legbetegebb pszichopatájával, és a Gyilkos túra (Cinemax, 23:30), amiben Burt Reynolds, Jon Voight, Ned Beatty és Ronny Cox próbálja ép ésszel és testtel túlélni a vidám hétvégének induló isten háta mögötti kenutúrát. A sztoritól ez még simán lehetne egy c-d-zs-kategóriás mozi, de a négy nagyvárosi üzletember tragikus eseményeket követő elállatiasodását John Boormannek sikerült olyan nyers, gyomorbavágó stílusban tálalnia, ami nagyot üt több, mint harminc évvel az elkészülte után is.
Ha bírjuk még, akkkor éjfél után újranézhetünk két sztárparádés-beépülős gengszterfilmet, Scorsesetől A Téglát (HBO, 1:20) és a Mike Newell-féle Fedőneve: Donnie Brascot (HBO2, 2:45) is.
Mai folytatásaink pedig a következők: Doktor House 1x04 (AXN, 20:00), Jóbarátok 1x10 (Viasat3, 20:40), Menő Manó (m2, 20:55), A Dibley-i lelkész 1x10 (Duna, 21:00), Eli Stone 1x10 (AXN, 21:00), CSI: A helyszínelők 4x09 (Viasat3, 21:05), South Park (Cool, 21:10-22:10), CSI: Miami helyszínelők 3x20 (RTL Klub, 21:15), A férfi fán terem 2x09 (Viasat3, 22:05), A szökés 2x20 (Cool, 22:10), Gyilkos elmék 3x01 (RTL klub, 22:20), Fiúk a klubból 4x14 (Cool, 23:20), X-akták 4x14 (Cool, 0:15).
iconoclast 2008.09.26. 16:51:21
Moci 2008.09.26. 20:38:47
Köszi!!!
Tm 2008.09.27. 09:05:47
zoxó 2008.09.27. 18:20:05
zoxó 2008.09.27. 18:37:05
iconoclast 2008.10.03. 18:07:28