Tegnap ott hagytam abba, hogy befutott az új Fleischman, Dányi Krisztán, aki barna göndör fürtjeivel és fiús arcával olyan, mintha egy reneszánsz festményről lépett volna le. Engem őszintén szólva már érkezésekor, ellenfényben megvett, pedig akkor még nem tudtam, hogy igazán figyelemreméltó szempárt birtokol, az meg csak további húsz perc múlva derült ki, hogy  kifejezetten jó Fleischmannek. Zalán Jánosénál ugyanis kicsit mélyebb, lágysága mellett valami különös hetykeséggel is bíró hangja nemcsak remekül illik a pökhendi dokihoz, de valahogy az egoista nagyvárosi hólyagban könnyebben felfedezhetővé teszi az esendő, szerethető pasit is.

De még csak ott tartottunk, hogy befutott, amitől egyből vége lett a békés ejtőzésnek. Mivel három nap alatt öt résszel kell elkészülnie a stábnak, Balázs Ági már a hangszobából válaszolt a "Ki is csinálta a korábbi évadokat?" kérdésre ("A Tomasevics Zorka az eredetieket, aztán meg a Mari, milyen Mari is??? A Zentai!"), és már bele is fogtak az első aznapi tekercs felvételébe.

A hangszoba maga a letisztult funkcionalitás. Egy monitor, két szék, a mikrofonok és egy állvány az összes berendezése. Ez utóbbira tette Ági a szövegkönyvet rögtön az első jelenetnél, ugyanis a szereplők valami tűzoltógyakorlaton voltak és Maggie maszkot viselt, amit Ági két tenyerével takart szájával imitált - megspórolva így az effektezés feladatát Bederna László hangmérnöknek. Tempósan haladnak egyébként. Általában egy próba után élesben megy, és meg is tartják a felvételt. Néha azért kiderül persze, hogy kicsit hosszabb a szöveg és ki kell hagyni egy-két szót, vagy nekifutni még egyszer a mondatnak, mert túlságosan nazálisra sikeredett a "Da, de dézz hülyének!", esetleg, hogy simán lehet kioktatóbb Maggie, mert a tökkelütött Fleischman most nem érdemel kegyelmet.

Maggie egyébként sokat nőiesedett. Megnövesztette a haját és korrekt szasszonfrizurával a fején nyomul, Fleischman viszont nem sokat tanult a közösségi létből. A konfliktust ugyanis az okozza, hogy esze ágában sincs belépni az önkéntes tűzoltóságba, azon viszont természetesen azonnal megsértődik, hogy nem tartják jó bajtársnak. A szereplők még jó sok tekercsen át ezen rugóztak, én viszont egy idő után inkább Andai Katival, Marilyn magyar hangjával kezdtem sutyorogni a hátsó kanapén.

Kati igazán tüneményes nőszemély. Azt pedig, hogy a medvelány-alkatú önkéntes asszisztens fád megjegyzéseit egy törékeny, 150 centis hölgy produkálja szerintem nem sokan találták volna ki. Mesélt arról, hogy a többiekhez hasonlóan ő is nagyon bírta a sorozatot, de eleve szinkronizálni is nagyon szeret, mert olyan ez neki, mint egy rejtvény: jó szórakozás és izgalmas feladvány is, hogy abból a pár sorból, amit a kezébe kap, ki tudja-e találni a szereplő lelkiállapotát, a szituációt. Aztán azon szomorkodott kicsit, hogy Marilynt és a Vészhelyzet Weaver doktornőjét  leszámítva csak kisebb szerepekre hívják, mert nehéz neki szerepet találni, túl karakteres a hangja. Egyetértett ezzel Ildi, a rendező is, aki szerint Kati hangja "lemászik" a képről, a szakmában pedig azoknak könnyű munkát kapni, akiknek "van egy jó, barna meleg hangja, amit aztán rá lehet húzni bármire. Például mint a Jakab Csaba" - utal a pár perccel korábban csak egy puszira beugró színészre, aki Chuck Norristól, Tchéky Karyon át Billy Bob Thorntonig és Don Johnsonig mindenféle férfias pasinak adta már a hangját.

Közben a Maggie-s tekercsekkel végeztek, Balázs Ági el is rohant, Andai Kati pedig átvette a helyét a mikrofon elött. A munka hasonló tempóban folytatódott. Kati szövege föleg a szokásos dünnyögésekből és hümmöggetésekből állt, doktor Fleischman viszont egy ponton derekasan megküzdött a laboreredmény szóval, ami Ildikó és a rutinos hangmérnök, Bederna László szerint is a fő mumusszavak közé tartozik - a szintén ártalmatlannak tűnő - jelenettel együtt. A mumusszavak közös jellemzője, hogyha önmagukban állnak, még csak-csak elboldogulnak velük a színészek, szókapcsolatban viszont még a rutinosaknak is meggyűlik a baja velük elsőre.

Kábé itt tartottunk, amikor váratlanul berontott Forgách Gábor, akivel Ildikó vicces tájszólásban évődve valami elbaltázott dologról tárgyalt. Tony Shalhoub egyik magyar hangja szerint semmiféle baltázás nem volt, de aztán csak bependerült a stúdióba és felmondott gyorsan egy mondatot, amiből én arra következtettem, hogy valami baltázás-féleség mégis csak lehetett. Aztán folytatódott az "hagyjuk ki a valaholt, mert már zárt szájon volt" meg a "legyenek tisztábbak a szóvégi hangzók" és a "kivételesen lehetsz sokkal gúnyosabb" Krisztiánnal és Katival.

Egy  ponton meg betrappolt Debreczeny Csaba és nagy bocsánatkérérsek közepette lepakolta a cuccát. Hogy a következő lépésben fel is markolja, realizálva, hogy ez itt most nem a Lost, és Dr. Jack Shephardot egy stúdióval arrébb várják, miközben Fleischman épp azt magyarázta Marilynnek hosszasan, hogy ő márcsak azért sem lehet tűzoltó, mert orvosként az ő felelőssége az egész falu egészsége, és egyáltalán nem kockáztathatja, hogy esetleg összeégett önkéntesként feküdjön valahol, amikor szükség lenne rá. Kiselőadását Marilyn kezdetben szenvtelen ühümözéssel konstatálta, de a végén a maga módján nagyon bepöccent  és egy pikírt "elnézést, tanulnom kell" megjegyzéssel faképnél hagyta a a hüledező dokit. Én meg a felvételt, hogy Németh Piroska gyártásvezetőt faggassam a szinkronizálás folyamatáról - többek közt ez alapján íródott a múlt heti szinkronos poszt.

Hazaindulásom előtt még beálltam a bejárat elött cigiző irodisták közé kicsit színházról meg filmekről beszélgetni a figyelemreméltóan szépszemű Dányi Krisztiánnal, akit látni a József Attila Színházban, doktor Fleischmanként hallani pedig először május 21-én, szerdán az 5. évad első epizódjában lehet a Viasat3-on.

Köszönjük Andai Kati fotóját a szinkronhangok.hu-nak, Gordon Eszter Dányi Krisztián portréját pedig a Kék Művészügynökségnek.