Irodaházakról én általában szorgalmas bérszámfejtőkre, kommunikatív szélszesekre és számbarát könyvelőkre asszociálok, így aztán fel sem merült bennem, hogy a Miért éppen Alaszka? új szinkronjának munkálatait egy hatalmas, csupa kocka és üveg épületben fogom tudni meglesni. Pedig de. A nemzetközi cég magyar leányvállalataként tavaly augusztusban nyitott hatműtermes SDI Sun Stúdió ugyanis egy vadiúj Budafoki úti épületkomplexum földszintjén működik.

Balázzsal, a Viasat sajtósával átverekedtük magunkat a bejáratnál dohányzó decens irodisták tömegén meg a lazának mondható porta- és biztonsági szolgálaton, majd benyitottunk a stúdióba, ezzel mintegy varázsütésre magunk mögött hagyva az irodaház szögletes hangulatát. No nem a neonos előtérben árválkodó italautomata, a féltucat fémvázas asztal és szék, az árnyékoló szalagföggönysor, a hatalmas recepciós pult vagy a fikuszok miatt. Hanem mert a stúdió előtere leginkább egy hippikommuna évzáró bulijára emlékeztetett.

Odabenn, a kisebb osztályterem méretű fogadóhelyiség közepén ugyanis hárman épp valami remek poénon röhögtek, körülöttük pedig jókedélyű emberek jöttek-mentek, széles vigyorral és froclizó megjegyzésekkel üdvözölve a vidám kollégákat. Az eufórikus hangulatban a világ legtermészetesebb dolgának tűnt az is, hogy Balázs belefutott egy tizensokéve nem látott iskolatársába, aki azonnal kedvesen felkarolt minket, így aztán a belépésünk utáni második percben azon kaptam magam, hogy Balázs eltűnt nosztalgiázni, én meg Orosz Ildivel, az Alaszka szinkronrendezőjével beszélgetek a szinkronizálásról és a sorozatról, mivel - hála istennek és a pesti forgalomnak - Dányi Krisztián, az új Fleischman épp kicsit késik.

- Egy ország nyelvtudása összefügg azzal, hogy szinkronizálják-e a filmeket?

- Persze. Magyarország egy lusta ország, hozzá van szokva a jó szinkronhoz, ami régebben még jobb volt. Ráadásul az iskolai okatatásunk nem áll ott, hogy mindenki jól tudhasson nyelveket. Igaz a nyelvismeret elterjedtsége sokat változott itthon az utóbbi években. Nagyságrendekkel többen beszélnek nyelveket, mint tíz éve, de én azért nem félek attól, hogy nyugdíjas koromig nem lesz munkám. Feliratos filmeket ugyanis egyértelműen nehezebb nézni. Sokat veszítenek a nézők a film értékéből, mert vagy a képet nézik vagy olvasnak, nehéz egyszerre a kettőt. Ha meg van egy jó szinkron, akkor egyszerűen csak élvezik a filmet. Persze a szokások is számítanak. A lengyelek például hozzászoktak, hogy egy ember aládünnyögi a filmet., a németeknél viszont nagyon jó a szinkron, akárcsak a franciáknál és az olaszoknál. Az angolszász országokban meg nem is foglalkoznak ezzel igazából. Inkább nem néznek más anyanyelvű filmet, csak a sajátjaikat, van abból is elég.

 - Mi kell a jó szinkronhoz?

- A jó szinkron és a jó munka  alapja mindig a fordítás. Ha rossz a szöveg akkor mindenki csak szenved. Haza van vágva a hangulat, marad a kínlódás, és nincs idő az apróságokra. Ennek a szakmának az alfája és omegája a jó szöveg.

- Ez a mostani Alaszka-fordítás hogy sikerült?

- Nagyon kellemes lett. Boros Karina munkája.

-Volt külön dramaturg is? Mintha azt olvastam volna, hogy régebben a fordító nyersfordítást csinált, a végső szöveget pedig a dramarturg készítette.

- Nincs külön dramaturg. Régen a fordítókat hívták így. De akkor meg pláne nem volt külön ember rá. Egy Hársing Lajosnak nem kellett dramaturg. Amit ő kiadott a kezéből, az míves munka volt önmagában.

- Ismerted a sorozatot mielőtt megkaptad a munkát? Te csináltad esetleg a korábbi évadokat is?

- Nem én csináltam, de persze, ismertem. Még fenn dolgoztam a Hűvösvölgyi úton a Pannóniában, amikor ezt csinálták, és nagyon szerettem. De nemcsak én, ezt mindenki szerette, nagyon helyes, okos és szórakoztató sorozat. Most is szívesen jött mindenki, még a Laklóth is örült neki. Érződik ez a munkán is. Az mindig érződik, ha szeretik csinálni.

- Hogy készül az ember az átvételre? Megnézi a régebbi részeket?

- Persze, de nem kell ide nagy koncepció. Kigyűjtöttük például, hogy ki kivel tegeződött-magázódott, hogy megmaradjon a viszonyrendszer a faluban, mert az fontos, meg meghallgattuk, hogy hogyan ejtették a neveket, és ahhoz tartottuk magunkat. Én mondjuk Flejsmant mondanék, sőt Flájsmant, de mivel az eddigiekben Flejsmen volt, ezt így hagytuk, hogy ne zavarja meg a nézőket. Elég, hogy új hagokat kell megszokni. Már azt sem szeretik. Nem is szerencsés.

-Persze, bár az ilyen előre bejelentett változásokat még mindig jobban tolerálják, mint például azt, hogy Adam stikában a harmadik hangjánál tart.

 - Igen, de egy esetleges váltás mindig benne van a pakliban. A színészek nagyon elfoglaltak, és ha valakivel nem sikerül összehozni, akkor nincs mit tenni. Például mire kiderült, hogy lesz ez az Alaszka most, addigra a Papp Janinak (Maurice eredeti hangja) kész volt a nyári programja. És mivel most néhány emberrel váltani kellett, mindenkivel most csináltuk. A Laklóthtal (Laklóth Aladár, Chris hangja) például keményen dolgoztunk hétvégén, hogy végezzünk, mert ő szívesen jött, de Sopronban játszik, és megmondta, hogy ekkor és ekkor ér rá. Reméltem, hogy a Zalán (Zalán János, Fleischman első hangja, az egyik legnagyobb hazai szinkronstúdió, a Masterfilm stúdióvezetője) is elvállalja, de ő nem nagyon dolgozik már, vele végül nem sikerült megegyezni.

- Hogy választ az ember új hangokat? Próbál a régiekhez hasonlót találni?

 - Soha nem szabad az előzőt keresni. Az hiba. Mindig a karakterhez kell igazodni. Amikor elkészül egy szinkron, akkor ugyanis valaki választ egy hangot, de te továbbra is a filmet vagy a sorozatot szinkronizálod, neked is az eredetiből kell kiindulnod, ahhoz kell igazodnod. Dányi Krisztián, az új Fleischman például szerintem nagyon jó, és sokkal közelebb is áll az eredeti hanghoz.

 - És milyen vele dolgozni? Más, mint Zalán Jánossal volt? - kérdeztem az eddig a kanapén olvasgató Balázs Ágit, Maggie magyar hangját.

- Ó, nincs sok különbség. Zalánnal 15 éve csináltuk az első adagot és 10 éve másodikat. Ennyi idő elteltével nem más a Krisztiánnal folytatni. Persze én is megszoktam a János hangját, de be kellett látnom, hogy nagyon jó a Krisztián és könnyű is vele dolgozni.

Aztán végszóra befutott a sokat emlegetett Dányi Krisztián. De róla, a 150 centis Marilynről és a szinkronfelvételekről majd holnap mesélek.

Köszönet a magyar színészek fotójáért a szinkronhangok.hu-nak.