A félreértések elkerülése végett NEM a magyar HBO, hanem annak amerikai anyacégével foglalkozunk a posztban, nem kell megijedni, a mi édzsbíjónk májusi-júniusi sorozatkínálatát nem érheti kritika (nem is fogja, még a héten megírjuk, hogy miért fogunk előfizetni a kábelcsatornára sürgősen.) Ami viszont az egyre mélyülő válságban lévő amerikai HBO-t illet, már teljesen más a leányzó fekvése.
Míg négy-öt évvel ezelőtt a Showtime-nak esélye nem volt arra, hogy az HBO nyomdokaiba lépjen, és bármivel is befogja a Maffiózókkal, Sírhant művekkel, Szex és New Yorkkkal, Rómával, Dróttal és Deadwooddal (vagy akár Carnivaléval) arató nagytestvért, most úgy áll a helyzet, hogy az HBO-nak nagyon fel kell kötnie a gatyát ahhoz, hogy a Showtime-hoz felnőhessen. Oké, az írósztrájk betette a kaput a kábelcsatornáknak is, de azért álljunk már meg egy szóra: az kóser, hogy nyáron írd és mond, egy minisorzat (David Simon iraki háborús sorozata) lesz mint újdonság, és semmi más?
A várva várt visszatérések (Törtetők, Slágermájerek, Hármastársak) mind őszre tolódnak, mit ahogy Alan Ball új sorozata, a True Blood is csak szeptemberben mutatkozik be (valami vámpíros izé lesz). És a láthatáron egy új project sincs. Semmi. Még egy átlagos sitcom (Lucky Louie) vagy egy kissé zagyva, de élvezetes dráma (John From Cincinnati) sem, viszont jön a Tell Me You Love Me második évada. Könyörgöm, valaki rázza már gatyába ezt a bagázst.
államcsőd · http://www.allamcsod.hu 2008.04.15. 15:56:54
cenzúra forever 2008.04.15. 16:23:40
Toymao 2008.04.15. 18:21:56
Amúgy. Jól gyanítom, hogy a Hármastársak lenne a Big Love? Öhömm... Ezt nekem eddig senki nem mondta. :)
tistedur 2008.04.15. 21:21:58
arról szólt a fáma,hogy megcsinálják..
sixx · http://comment.blog.hu 2008.04.15. 21:23:54
tistedur 2008.04.15. 22:28:55
de akkor csinálják meg a malazai bukottakat is..