Nagyon köszönjük a Rushdie-interjúval kapcsolatos hozzászólásokat, annak különösen örülünk, hogy az egyik érintett (nem az író) is reagált a (szerintünk) csak óvatosan baszogató írásra. Mielőtt teljes terjedelmében, változtatás nélkül közzétennénk a kommentet, egy pár megjegyzés a mi oldalunkról.

- A poszt írója (én) nem tudhatta, hogy a technika, meg annak ördöge mennyire zavarja a tolmács munkáját, csak arról írt, amit látott/hallott, megemlítve azt az eshetőséget is, hogy a kolléga nem hallotta, amit tolmácsol - és ebben az esetben természetesen nem az ő sara a dolog.

- Hasonló helyzetben a poszt írója (én) azonnal jelezte, hogy a technika nem működik, nem hall semmit, és míg nem hárították el az üzemzavart, nem lepkézett, mert az felelőtlenség. Ebben egyetértett a poszt írójával (én) az IAAF akkori főtitkára és elnöke is.

- Nem alaptalanul vádaskodott a poszt írója (én), azokat a félrefordításokat emelte ki, amiket (legalábbis a tévében) hallani lehetett. A kolléga válaszából kiderül, hogy ez már nem az első ilyen interjú volt az íróval, így jogos a kérdés: ha már lepkézett, akkor miért nem épített az előző interjúk anyagára? Ne már, hogy Árpa volt az egyetlen, aki a U2-ról kérdezte az alanyt.

- A kertévék történetében már nem egyszer előfordult, hogy nem profi tolmács, hanem mondjuk a szomszéd középfopkú nyelvvizsgát vásárolt fia fordított, így az interjú alatt jogosan merült fel a poszt írójában (én) a kérdés, hogy vajh az illető beszél-e egyáltalán az adott nyelveken. A kolléga meggyanusítása így teljesen logikus, de igazságtalan volt, így sűrű elnézéskérés következik: bocsánatot kérünk érte!

Az ugrás után jön a szinkrontolmács válasza, köszönjük!

Kicsit talán megkésett a dolog, de a "megszólított" jogán és az "auditur et altera pars" szellemében néhány gondolat a témához: én voltam. Mármint "a kolléga, aki vagy ideges volt, vagy nem ért a szakmájához, esetleg nem is szinkrontolmács, de mindez nem menti a felelősség alól". A sok hozzászólásból talán már kiderült, hogy előző este két másik TV csatornán is tolmácsoltam a szerzőt - szerénytelenség nélkül, egész jól sikerült -, akkor még értettem mi hangzik el, mert... hallottam is. A szinkrontolmácsolást nagyban segíti ugyanis, ha van egy bejövő forrásnyelvi hang, amit a célnyelvre kell áttenni. Ha ellenben a másfél perc alatt összeállított technika úgy működik, hogy amint a tolmács megszólal és elkezd tolmácsolni, többé már nem a riportert és az interjúalanyt, hanem kizárólag a saját hangját hallja vissza a fejhallgatóban, úgy valóban csak meghasalni lehet az elhangzottakat, és "lepkézni", azaz az első néhány mondatfoszlányból és az előző napokban összegyűjtött tudásból megpróbálni valahogy befejezni a mondatot. Közben persze kézzel, lábbal és hanggal jelezni, hogy semmi sem működik.

Teljesen mellékes, hogy szinkronfülke és szinkrontechnika nem volt, hogy adás előtt 5 perccel még nem tudta senki, honnan és hogyan kell tolmácsolni az interjút, hogy napokkal korábban többször visszaigazolta a csatorna a kiadó képviselőinek, hogy minden rendben lesz a technikával és a tolmácsolással, ehhez képest a mérnökök és technikusok (elmondásuk szerint) erről mit sem tudtak; ami számít, az három dolog:

valóban nem ment semmi a felelősség alól, mert ahelyett, hogy menteni próbáltam a mások hülyesége miatt kialakult helyzetet, azt kellett volna tennem, amit a témában már megszólalt barátom és kollégám tett (ugyanennél a csatornánál, ugyanilyen helyzetben, élőadásban), azaz bemondani,hogy a technika nem működik, nincs bejövő hang, ennyi. Ezt egyébként megtettem, de mivel a tolmácsolást is csak alig lehetett hallani, ez végképp elsikkadt.

A második, ami számít, az az, hogy a "kolléga" (azaz én) ennek ellenére sem volt ideges (vagy ha fel is húzta magát, az irreleváns volt az eredmény szempontjából), a "kolléga" továbbá ért a szakmájához, és nem is esetleg, hanem valójában is profi szinkrontolmács, akit nagyon ki tud akasztani, hogy rajta kívül álló okok miatt az ő munkája lehetetlenül el, és neki kell hajnalban itt mosakodnia, amikor elég lenne reggel is a zuhany alatt.

A harmadik lényeges elem az egyik főbűnnel a "restséggel" kapcsolatos. Mármint azzal, hogy időnként restek vagyunk gondolkodni, kérdéseket feltenni, ahelyett, hogy logikusnak tűnő, kézenfekvő magyarázatokkal bújnánk ki a gondolkodás nyűge alól. Pocsék volt az interjú? Nyilván nem volt kéznél tolmács, vagy ha igen, akkor hülye volt, stb. Eszembe jut egy "néhány kormánnyal ezelőtti" megtörtént eset, amikor a magyar miniszterelnök az egyik szomszédunk miniszterelnőkével találkozott, ahol a közös történelmünket beárnyékoló bizonyos tagédiák kapcsán felmerült, hogy etnikai alapú áttelepítésekkel kellene egyszer s mindenkorra pontot tenni a probléma végére. A sajtó falta az esetet, másnapra skandalummá dagadt az ügy, majd harmadnapra bejelentették, hogy á, ilyen nem is volt, félrefordított valamit a tolmács. Valószínűleg akkor is akadt jó néhány "hozzáértő" "kolléga", aki símán bevette a dumát... a (kormányszintű, többszörösen szűrt és ellenőrzött) tolmács biztos ideges volt, vagy nem értett a szakmájához, vagy talán nem is tolmács volt, aki ott fordított a miniszterelnököknek...

A témához visszatérve, elnézést azoktól, akik nem tudták élvezni az interjút, azoktól is, akik egy pillanatra megrémültek, hogy elfelejtettem a nyelvet, köszönet azoknak, akik megírták a valós okokat (mert, tudták, sejtették vagy esetleg rájöttek); azoknak pedig, akik egy másik interjút is megnéznének a szerzővel, íme egy link:
www.mtv.hu/videotar/?id=13617

Mindezek után úgy gondolom, illendő névvel vállalnom a hozzászólást.
B. Lawani Alex