Hát azon nem nagyon lehet mit elrontani, hogy akkor most melyik táskát nyissuk ki, Gizike, hiszen ez még Rózsa Györgynek is menne súgógép nélkül. Nemhogy Gundel Takács Gábornak. A műveltségi vetélkedők kérdései közé viszont óhatatlanul becsúszik egy-egy hibás is, a Vágó-stáb körülbelül ezer körönként bakizott is egy jó nagyot.
Az Örökös talán a licenc értelmében rosszabb hibaszázalékkal dolgozik, vagy egyszerűen csak pechjük volt: az első hónapban rögtön becsúszott egy olyan baki, ami miatt minden első éves töri szakost meghúznának. Az ógörög szakosokat pedig kedvesen, de határozottan megkérnék, hogy jelentkezzenek át inkább a politológiára.
A hibás kérdés a november 9-ei adás végén hangzott el (32 perc 40 másodpercig kell tekerni), de már előtte is többször feltűnt az m1-en, ezzel reklámozták a vetélkedőt, talán, mert vicces, hogy régen idiótáknak hívták a politikusokat. Kár, hogy nem igaz.
A hibára Hoppácska nevű kommentelőnk hívta fel a figyelmet, jutalma egy Gundel Takács Gábor arcképével díszített vállveregetés.
Volt egy olyan kérdés, már az utolsó fordulóban, hogy aszongya: Hogy hívták az ókori Görögországban (Athénben?) a köztisztviselőket? A válaszlehetőségek közt volt, hogy albigensek, idióták, politészek, meg még két valami.
A játékos bejelöli a politészt - hát persze nem jó, merthogy az "idióták" a helyes, mondja Gundi! Erre mindketten elkezdenek poénkodni, hogy "ma is így hívják a köztisztviselőket", meg hogy bizonyára jól végezték a munkájukat, ha erről az elnevezésről ma az idiótákra gondolunk stb.
Mivel ugye az MTV reklám céljából leadja az utolsó műsor érdekesebb részeit többször is, hát ezt a jelenetet láttam vagy háromszor a hétvégén. A bibi mindebben csak az, hogy idiótáknak (pontosabban persze idiótészeknek - ha már a másik lehetőség a politész volt) Nem a köztisztviselőket hívták ezek a fránya görögök, hanem éppen ellenkezőleg: azokat, akik Nem köztisztviselők, és nem is lesznek soha azok, mert egyrészt ok maguk nem vállalják, inkább visszavonulnak a magánéletbe, másrészt esetleg valóban nem alkalmasak köztisztviselőnek, mert mamlaszok, gyagyásak - idióták.
Mit is tehetnénk ehhez hozzá? Talán csak annyit, hogy az Osiris Idegen Szavak Szótára szerint az idióta görög eredetű szó, az ókori görögök „magánember, a közügyekben részt nem vevő ember” értelemben használták.
Sushi 2007.11.13. 13:42:07
pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2007.11.13. 13:44:52
gromit 2007.11.13. 14:07:33
TCM 2007.11.13. 14:08:15
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.11.13. 14:09:12
TCM 2007.11.13. 14:10:05
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.11.13. 14:19:18
csodáksztam, de arra gondoltam, esetleg nem tanultam meg?
örülök, hogy nem én vagyok a hülye:))))
és szegény ember mennyit is bukott ezen?
decoder 2007.11.13. 14:27:44
a műsor jó, jobb mint a statisztákkal felálló pókerarc...
HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2007.11.13. 14:35:23
Szóval mi az?
Oisztrakiszmosz = cserépszavazás.
HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2007.11.13. 14:36:35
tvnezo 2007.11.13. 14:39:06
www.youtube.com/watch?v=A5_rpHdrwi8
HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2007.11.13. 14:44:26
Templ@r 2007.11.13. 14:48:02
Ugyan én se töri se ógörög szakos nem vagyok, de nem tudom mit nem lehet ezen nem érteni a kommentek fényében.
Ha a feltételezzük, hogy a válaszok között az idióták a helyes akkor a kérdés helytelen, helyesen pedig a következő lenne:
Hogy hívták az ókori Athénben a közhivatalt NEM viselő polgárokat?
Sushi 2007.11.13. 15:06:30
osztovata 2007.11.13. 15:06:50
Zoe23 2007.11.13. 15:09:23
Szerintem erre a kérdésre nincs helyes válasz, mert az arkhontól a Vének Tanácsáig elég sok köztisztség létezett. De lehet, hogy tévedek, és van egy átfogó kifejezés.
petya a barátságos :) 2007.11.13. 15:13:45
Tökéletesen igazad van, csak így meg nem poén. Beáldozták a pontosságot...
Sushi 2007.11.13. 15:22:30
azért ne ez legyen az etalon
:)
gombócka 2007.11.13. 15:23:56
Trackback 2007.11.13. 15:27:58
zaphodbeeblebrox 2007.11.13. 15:47:51
Bummer 2007.11.13. 15:55:06
tuli1 2007.11.13. 16:32:59
Szóval helyes megoldás nincs.
tuli1 2007.11.13. 16:39:42
pucros 2007.11.13. 17:28:56
Egy művelt, de feladványokban mégis gyakorlott ember a szóban forgó feladatnál is könnyen rájöhetett volna, melyiket baszták el, és telitalál.
Wattamas (törölt) 2007.11.13. 19:59:48
levee 2007.11.13. 20:32:57
levee 2007.11.13. 20:35:30
Jacques Ucca (törölt) 2007.11.14. 10:21:44
pak · http://www.paklo.net 2007.11.14. 18:05:25
bandor 2007.11.20. 23:29:32