Van a magyar kereskedelmi televíziózásnak két kakukktojása: Winkler Róbert és Karotta. Hogy a francba kerülhettek ezek képernyőre - kérdezte a debil műsorokon edződött néző -, hiszen van agyuk, értenek valamihez, tudnak beszélni, szóval halmozottan hátrányos helyzetűnek számítanak ebben a közegben. Senki nem gondolta volna, hogy ez a két fickó, akik közül egyik sem készült gyerekkora óta arra, hogy flitterben hempergő híres tévés személyiség legyen, egy napon etalonként fog szolgálni, viszonyítási pontként, és hogy végre a lelkünk legmélyebb zsebeibe száműzött bölcsész majd előmászhat, rájuk bökhet hosszúkás mutatóujjával és azt mondhatja: na ugye, hogy a kereskedelmi televíziózásban is életben maradnak egyéniségek, értelmes emberek, a minőség ésatöbbi. A sztori úgy folytatódik, hogy Winkler Róbert műsort vezet a magyar Music TV-n, méghozzá élő egyenesben, beszélgetőset, nem kutyásat, nem autósat.

Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben műsort vezetni úgy általában nem könnyű dolog, még akkor sem, ha ezt hazánkban szokás síkhülyékre bízni. De talán könnyebb egy hobbyműsort, autósműsort vinni, ahol az ökörködést lehet keverni a mániával, ráadásul az egész nem élőben, élesben megy, hanem felvételről, vágva, szeletelve, készre sütve. A Swung viszont egyáltalán nem ilyen, úgyhogy elég durva, hogy Winklernek ez az élő, beszélgetős műfaj is ugyanúgy fekszik. Merthogy ez a legnehezebb.

A műsor egyébként nagyon korrekt. Bizonyíték a minőségre, hogy eredetileg a makikról szerettem volna megnézni egy természefilmet a Spektrumon, de hagytam a fenébe, mert sokkal érdekesebb volt az a beszélgetés, amit Winkler provokált a tuflák biciklisekről, tuflák autósokról, tuflák motorosokról, illetve a tuflák magyar közlekedési morálról. Voltak meghívott vendégek is, egy motoros oktató, és egy biciklis futár. Mindkettő jó választás volt Winklertől, ideális tévés beszélgetőtársak, nulla lámpalázzal, jó dumakészséggel. Szóval pont úgy nézett ki, mint amilyennek egy esti csevegős műsornak lennie kell, ment a sztorizás, hogyan gázoltak majdnem halálra, elméletek megosztása, hogy miért nincs veszélyérzetük a motorosoknak, és az egész nem fulladt bele a kínos erőlködésbe, hogy lazák legyünk és mindenáron kitöltsük a műsoridőt.

A Winkler-féle Swunggal egy baj azért van, de az eléggé nagy. Na jó, közepes. Winkler túl jól érzi magát a műsorában, néha elfelejt műsort vezetni, szerkeszteni, túl sokszor belevág szerencsétlen vendégei első szavába, nem veszi észre, hogy még csak a gondolatsor elején tart az a szerencsétlen vendég. Ez főleg a nézőnek rohadt idegesítő, aki folyamatosan gondolafoszlányokat, meg egymásra beszélést hall. Miközben persze látszik, hogy ezt Winkler nem taplóságból csinálja, hanem azért, mert rohadtul élvezi a beszélgetést, annyira, hogy közben el is feledkezik arról, hogy ez megy kifelé adásba.

Winkler Róbert szerdánként 22:00-kor vezeti a Swungot.