A Vatikánról mostanában sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy elzárkóznának a technológia vívmányaitól a törzsgárda informálása, illetve új hívek megszerzése érdekében. Van például nekik weboldaluk, egész pofás is (ebből a témából azért egy flash animációkkal agyonzsúfolt oldalt nem nagyon lehet kihozni), és már eddig is volt egy tévécsatornájuk, de úgy látszik XVI. Benedeknek merészebb tervei vannak elődjénél, így a minap bejelentette: áldását adta egy újabb állomás beindításához.
Abból a korból már kinőttünk, hogy az operatőröket és a webmestereket csuhában képzeljük magunk elé (valami köztes megoldás csak van), így koncetráljunk inkább arra, hogy mit is fognak adni ezen az adón a Cobra11 ismétlései helyett. A pápa március 12-i beszédében hevesen kritizálta a médiát "destruktív hatása" miatt - ilyen felvezetés után az új adónak nem lehet más a feladata, mint megmutatni a helyes, keresztyén utat, azaz hogyan is kell Istennek tetszően tévézni.
A H2O névre elkeresztelt adó a szokásos hírek mellett saját gyártású szórakoztató műsorokat fog sugározni, amin dafke nem fogunk poénkodni, pedig ha jobban bele tetszenek gondolni a dologba, akkor lehetne. Önmérsékletet tanusítunk, ez van. További jó hír lehet még, hogy a műsorokat az indulástól kezdve hét nyelven fogják sugározni, nehogy valaki lemaradjon az üzenetekről a nyelvtudás hiánya miatt. A hivatalos közlemény szerint mellesleg a weboldal segítségével már eddig is 1 milliárd emberhez juttatták el az igét, azért ez nem rossz.
1001 Ingyen Mp3 Letöltés · http://ingyen_mp3_zene_letoltes.blogter.hu 2007.03.27. 10:28:37
Megmondtam má nemértő? 2007.03.27. 10:40:09
Direkt nem latinul írtam.
Mert elnéző vagyok a lelki szegényekkel.
kanbatu 2007.03.27. 10:46:42
seraph 2007.03.27. 10:50:54
Gondolkoztatok már azon, hogy viszonylag könnyen lehet a ma sugárzott sorozatoknál meg szórakoztató műsoroknál jobbat csinálni? Mert ha netán nem a Cobra 11-et kellene elviselni főműsoridőben, talán még én is bekapcsolnám a tévét... Ki tudja, lehet, hogy egy végighajott munkanap után még a nem vallásosoknak is jobban fog tetszeni egy olyan műsor, amelyikben nem fröcsög a vér, nincsen gyomorszorító feszültség, vagy nem olyan agyhalott, betanított, műmájer, eldobható médiamajmok vezetik, akik még a saját nevüket sem tudják leírni helyesen...
Louuu 2007.03.27. 11:03:01
Nem baj az, ha van olyan tv, ahol nemcsak a szokásos "nézőcsalogató" programok futnak.
Nekem a magyar médiában is az a vágyásom, hogy egyszer lenne egy konzervatív adó, ahol (öncélú) szex és erőszak nélkül menne jó műsor. Kár, hogy a azon az oldalon mindig dilletánsok dolgoznak, akik még a borokról szóló műsorukba is belecsempészik a gyurcsánytakarodjot. Szóval vérfrissítésként jó lenne ilyen műsorokat is látni.
dejavubazz 2007.03.27. 11:41:34
"Abból a korból már kinőttünk, hogy az operatőröket és a webmestereket csuhában képzeljük magunk elé (valami köztes megoldás csak van)"
Surprise, ime egy techconf-os interju a Vatikan website-janak "editorial director"-aval (foszerkeszto?? jobb forditas hirtelen nem ugrik be), aki apaca:
www.podtech.net/scobleshow/technology/1363/meet-the-techie-sister-behind-vaticans-website
:)
FAQlyás Menyét 2007.03.27. 11:41:40
Olvasgass kicsit egy műsorújságot! Nem a Cobra 11-et kell elviselni főműsoridőben. Ha nem akarod. Nálunk, nem nagyvárosban is kb 25 magyar nyelvű csatorna jön be. Aki nem tud más nyelven, az is bőven tud válogatni. Nem csak ilyen műsorok vannak azon a 25 csatornán: "amelyikben nem fröcsög a vér, nincsen gyomorszorító feszültség, vagy nem olyan agyhalott, betanított, műmájer, eldobható médiamajmok vezetik, akik még a saját nevüket sem tudják leírni helyesen..."
De ha csak a földiek, vagy ha csak a közszolgálatiak jönnek be, azok között is lehet jó szemmel arra érdemeset találni. Igaz, hogy főként éjszaka, de ma már kinek nincs valamilyen programozható felvevője? Utána meg akkor nézzük meg, amikor időnk van rá.
Hátezmármi (törölt) 2007.03.27. 11:46:33
A "keresztény" szónak az égegyadta világon semmi köze a kereszthez. Egyedül a magyarban van ez így, a szláv Krst (Krisztus) átvétele miatt. Minden nyelvben a görög eredeti alapján "krisztusi" (ember)-t jelent.
Ez miatt kezdték a protestánsok keresztyéneknek hívni magukat, na meg azért is, hogy egyértelműen megkülönböztessék magukat a katolikusoktól.
Ezért hiba egy katolikus adót keresztyén értékek forrásának hívni.
FAQlyás Menyét 2007.03.27. 12:00:06
Tudtommal a nyelvújítás előtt a keresztyén volt csak meg. Aztán gondolták, hogy a keresztényt könnyebb kimondani, így váltottak. A protestánsok meg megmaradtak a régi alaknál azért is. Nem így volt?
Hátezmármi (törölt) 2007.03.27. 12:28:07
Szerintem a reformáció hozta a keresztyén szót, bár nem tudom, van-e köze a késöbbiekben a nyelvújításnak ehhez.
kitsilatzi · http://leggitar.blog.hu/ 2007.03.27. 15:10:28
viharabiliben.freeblog.hu/archives/2006/09/15/Nincs_ihletem_tehet_lopok/