Botránykönyv, mondták. Lerántjuk a leplet, ígérték. Be akarják zúzatni, harsogták. Mindezt egy olyan könyvről, aminél még a Timúr és csapata is botrányosabb, a Micimackó is sokkolóbb, és a Júlia könyvek is jobban vannak megírva. Az a helyzet ugyanis, hogy rovatunk második vizsgált alanya sok minden, csak éppen könyv nem. A formája megfelel a követelményeknek, hiszen lapok vannak benne, és van neki borítója is, szép, fekete, hátul hologramos matricával (Fábry produkció), csak a tartalom, na az ahol hibádzik a dolog egy csöppet.

Mielőtt a belbecset kiveséznénk, nézük a külcsínyt: kábé hatos margóval és 14-es betűmérettel szedett oldalakat kapunk, ami azért geciség, mert a képmelléklet és a beígért legjobb húsz interjúrészlet mellett így a tartalmasabb rész elméletileg mindössze 140 oldalra csökken, amit normális szedéssel cakk-pakk 60 oldalra össze lehetett volna sűríteni - ezért 2590 magyar forintot elkérni a pofátlanság határán jóval túlmutat.

Maradva még egy kicsit a formánál, írónk valamilyen kifürkészhetetlen okból úgy vélte, hogy a jó széles margó tökéletesen alkalmas arra, hogy a szövegben leírtakat összefoglalva mintegy útmutatást nyújtson az olvasóknak, hátha eltévesztik a fonalat, és kapunk ilyen kis helyes haikukat, hogy: "Vannak olyan sztárok, akik mindent megtennének, hogy képernyőre kerüljenek." miközben a főszövegben pontosan erről esik szó. Valahol persze meg is köszönhetnénk ezt a kedvességet, mert ha csak a kivonatokat olvassuk, akkor félóra alatt végezhetünk az egésszel, aminél többet a konyv semmiképpen nem ér.

Az írónő a bevezetőben kulisszatitkokat és leleplezést lenget be, erre vevő a magyar, hátha meg tudunk valami kompromittálót Sanyiról, vagy ilyesmi, de nem, ez a könyv azzal a célzattal készült, hogy minél vastagabban, mélyebben és kéjesebben benyaljanak a Fábry-show teljes gárdájának, akik között vannak fővilágosítók, akik világítanak, hangtechnikusok, akik hangosítanak és így tovább, igen, ezt is megtudjuk a harmincadik oldalra, köszönjük, még hülyén haltunk volna meg.

Kiricsi kolléga már kiemelt egy rövidebb részletet a világ legszelídebb botránykönyvéből, ami a Fábry show megszületésétől a mai napig követi végig a legnézettesbb hazai talkshow életét, abban éppen a Fletó-kép leköpésről esik szó, de nekünk elhihetik, hogy a többi fejezet is pont ilyen. A fontosabb események köré az írónő kényszeresen éttermi vagy kocsmai milliőt kanyarít, és ilyen leírásokkal borzolja az ember idegeit:

Az aranysárga tyúkhúsleves okozta kulináris élvezetek sem tompították el az elszánt poroducer érzékeit(...)Egy belvárosi étteremben minden második kedd délután összesúg a meglehetősen színes öszetételű fiatal közönség (...)A meghitt gyertyafényben elfogyasztott bészín carpaccio azonban hamarosan megakadt a média fenyegyereke torkán.

Ha ezen túlvergődünk, és összegezzük az irományt, megállapíthatjuk, hogy egy olyan fércmunkával állunk szemben, amiből ki ugyan nem derül semmi, de nagyon kedves szavakkal és nyálban bő nyelvcsapásokkal magasztalja a műsor készítőit, akik nem is értem, hogy miért akarták volna ezt bezúzatni. Ma már az is baj, ha valakiről ennyire poizitív dolgokat leírnak? Aki a műsor igazi kulisszatitkairól, a mögöttes botrányokról szóló könyvet akar olvasni, az ezt ne vegye meg, mert csak csalódni fog benne.