Mai alanyunk egy egyszemélyes intézménynek is tekinthető, a rendőrös sorozatok megújítójának, művésznek, mindennek hívták már ez elmúlt 30 évben, és azt hiszem már csak a NYPD Blue-ért is megérdemel minden ráaggatott jelzőt.

Miért fontos: mert kultikus státuszt vívott ki első saját sorozatával, a Hill Street Blues-al, és nem adta alább később sem. Realista rendőrsztorija a nyolcvanas évek egyik legkedveltebb sorozata volt, mert olyan elemeket vegyített benne, melyeket máshol addig nem láthattak a nézők egyszerre: sitcomokra jellemző helyzetkomikum, komoly nyomozás, szappanoperákra jellemző történetszálak. Lehet, hogy ezek mind triviálisnak tűnő eszközök mai szemmel, de 1981-ben még senki nem élt velük. Ezt követte az LA Law nyolc, majd az NYPD Blue tizenkét szezonja, és egy hely a tévések panteonjában.

Mit láthattunk tőle: itt áll meg a tudomány, hiába kerestem rá, nem találom a Hill Street Blues nyomát sem, pedig ezt adta a magyar tévé is, a többit viszont még nem nagyon, ha nem csal az emlékezetem. Ha mégis, kommentben tessék szépen kijavítani. A tavalyi év egyik bukását is ő jegyezte, és ha a kertévék továbbra is az eddigi tendenciát folytatják, a Commander in Chief hamarosan a hazai képernyőkre kerül. A TV2 nemrég kezdte ez a vak nyomozós sorozatát adni.

Most mit csinál: két sorozattal is foglalkozik, ügyvédes és baseballos témában, habár ez utóbbit a Friday Night Lights kínlódását látva szerintem jegelni fogják.

Kis színes: irgalmatlan mennyiségű díjra jelölték, elnyerte többek között a PGA Golden Laurel díjat az NYPD Blue-ért; a Humanitas díjat a Hill Street Blues-ért és az NYPD Blue-ért; 16 Emmy-re jelölték, és hatot meg is nyert, felsorolni is tereh. Producerként benne volt az Over There stábjában is, melyet hamarosan itthon is láthatunk valamelyik kábeles adó műsorán.